A titokzatos Szökőkút hadművelet

1.

Az első csepp

Sötétség tette sejtelmessé az elhagyott raktárépületet. Sunyi alakok válogatott bandája ama céllal osont e helyszínre, hogy ne üres kézzel távozzanak onnét. Sok, nagyon sok illetővel ellentétben, ők tudták, mit találhatnak ott. Azok, akik nem tudták volna, és ezért nem is jelentkeztek, ők mellőzve vannak ebben a cselekményben.

A hét tagú csoport némi ügyködés árán behatolt. Vezetőjük (nem a legfőbb vezetőjük, ő otthonról irányít) egynehány karmozdulattal vezényelte beosztottjait. Bagolyszemeivel figyelte őket. Sötét kabátjának, és fekete ruhájának hófehér alsógatyája adott titkon különös kontrasztot.

A tolvaj horda büszkén mutatta be zsákmányát gaz főnökének, aki elvigyorodta magát, de nem mondta el, min.

Nyakukba szedték lábukat, és ahányan voltak, azaz heten, mint a napok egy héten belül, elballagtak, egy-egy kuncogást megengedve maguknak, mivel egyikőjük fölöttébb jó viccet mesélt.

Másnap reggel a raktár őrei bámultak, mint őrök arra, amit őrizetük alatt tulajdonítottak el.

2.

A vezér karja

Skoll admirális tágas irodájának asztala mögé bújva masszírozta fájó karját. Nem mutathatott gyengeséget olyan tisztek jelenlétében, akik jelen voltak.
Olyan magas tisztek voltak egy szobában, hogy egymás vállára állva bármely almát leszedhették volna bármely fáról.

– Hol késik? – kérdezte ingerülten az egyik.
– Türelem – felelte Skoll -, megéri várni.

Néhány méterrel odább, a folyosón baktatott az utolérhetetlen titkos ügynök, Robert Jam, ismertebb nevén: Bob Jam.
Öltönye oly selymes, hogy az utcán a macskák állandóan rámásznak. Haja olyan sötétbarna, amit csak igen nehezen lehet előállítani mesterségesen. Fizikai adottságait tekintve szülei a Rodoszi kolosszusról mintázták. Arcának tökéletességét a tükör sem tudta visszaadni.
Úgy lépett be az irodába, mint akit vártak már.
Érkezésére a sok főtiszt mind elszégyellte magát.

Skoll admirális, mellőzve az udvariasságot, rögtön előadta a tények egy részét Jam-nek.
– Először is Jam – kezdte -, tegnap éjjel betörtek az egyik titkos raktárunkba. Elvittek egy szupertitkos fegyvert. Fenyegetett helyzetben vagyunk, amíg nem kerül elő, tehát amíg maga nem keríti elő. Az elkövető személye minden bizonnyal Sebastian Hieronymus ezredes.
Az admirális lihegett egy keveset.

Jam higgadtan átgondolta az eddig hallottakat.
– Hieronymus ezredes – elmélkedett Jam – Lefogadom, hogy egy zseniális gonosztevő.
– Annyira nem – vágott közbe az eddig csendben meghúzódó W. ezredes –, legalábbis nem annyira, hogy minden nyomát elrejtse előlünk.
– Az ezredes jól ismeri az ezredest – érvelt Skoll. – Kérem, mondjon el róla mindent, amit tud!
Jam egy pillanatig rendbe szedte gondolatait, amit az ezredesek tömkelege kuszált össze.
– Hieronymus ezredes – magyarázta az ezredes – valójában nem ezredes.
Jam-nek ez így most hirtelen sok volt.
– A seregben nem kapott rangot. Miután 10 éve kivált, önmagát nevezte ki, és azóta vezet egy körülbelül 100 fős sereget. Tehát inkább a százados illene rá, de ő ezzel nem foglalkozott.
– Egy ehhez fogható gonosztevőhöz nem inkább szuperhős kellene? – érdeklődött Jam.
– Alapos vizsgálat után, az ezredest nem minősítették szupergonosznak. Ahhoz még gyakorolnia kell. Mivel a célszemély magyar származású, és mivel tudjuk is, hol bujkál, önnek azonnal Budapestre kell utaznia, ahol a helyi titkosszolgálat lesz a segítségére.
– Budapest – hümmögött Jam –, tehát ez az elmebeteg katona csinált magának egy saját, kitalált várost?

Nem magyaráztak tovább. Némi plusz információval és repülőjeggyel ajándékozták meg Jam barátunkat.

3.

A repcsi

Bob Jam hibátlan önbizalommal utazott a repülőtér felé a kocsiban, melyben elkísérte Skoll admirális is.
Jam nyugalma nem volt oktalan. Már apja is híres titkos ügynök volt. Más titkos ügynököket zavart volna a munkában, hogy híresek, de az ő családjukban ez nem volt gond.
Anyja sem volt akárki. Ő híres rajzfilmfigura volt. Hogy melyik, azt csak Jam tudta.
A kocsi tele titkokkal megérkezett a reptérre. A bősz kém civilként utazott, együtt az átlagemberekkel, így kevésbé drága.

Egy eldugott sarokban már várták őket.
Skoll és Jam odalépkedtek a várakozóhoz.
Skoll bemutatta egymásnak a két idegent.
– Gerbera Zoltán, Bob Jam. Jam, ő lesz a segítőtársa Magyarországon. Megbízható, jóféle ügynök. Persze nem annyira jó, mint maga.
– Köszönöm admirális – köszönte Gerbera.
Jam és Gerbera titkos kezet fogtak.
– Uraim, tudják a dolgukat – köszönt el az admirális.
– Jöjjön Gerbera, szálljunk is fel! – szólott Jam, minden nyelvi akadály nélkül.

Beálltak a sorba, mintha rászorultak volna.
A fémdetektort könnyűszerrel kicselezték.
– Neve? – A szokásos kérdés.
– John Smith – felelt Jam.
– És az öné?
– John Smith – felelte Gerbera.
– Különös – mondta az ellenőr –, mintha álnév lenne.
– Én is ezt mondtam az anyámnak.
Gyanús pillantások után tovább engedték őket.
– Következő! Neve?
– John Smith – válaszolt a következő alak a sorban, John Smith.
Ez már sok. Az illetőt kikérték külön vizsgálatra egy kellemetlen szobában. John Smith már megszokta.

Jam és Gerbera elfoglalták üléseiket egymás mellett.
Csinos stewardess lépett hozzájuk.
– Hozhatok valamit önöknek?
– A szokásosat mindkettőnek – vágta rá Jam, és ki is hozták, bár még sosem utazott ezen a gépen.
Gerbera kalapját szemébe húzva szundított egyet. Bob Jam kiment a mosdóba. Sokáig maradt, nem tudni, hogy a stewardess vagy a hasmenés miatt.

A repülőgép repült, ahogy arra számítottak is utasai. Leszállt Olaszországban, ami fölösleges kitérőnek tűnhet, de nem annak a titkos ügynöknek, aki gyönyörű olasz nőkkel ismerkedett meg, míg az átszállásra várakoztak.
Suhantak tovább, ezúttal már egyenesen Budapest felé. Mikor megérkeztek, az út folyamán elkövetett néhány barkóba után, pajtásokként kóvályogtak a reptéren. Majd tenyerükbe köpve nekilódultak.

4.

Ismeretterjesztés

Azon a héten keddre esett a kedd. Az egész várost sejtelmesnek találta Jam, pedig minden a megszokott képet mutatta.
Bár az útjuk hosszúnak tetszett, ők maguk fáradtságot nem éreztek.
Megérkeztek az ügynökség főhadiszállására, ami egy bevásárlóközpontban volt.
A közvetlen bejáratnál a jelszó bemondása után olyan titkos helyre kerültek, hogy még maguk se tudták.
– Tudja, a mi egységünk nem túl nagy – így Gerbera – Mindössze 8 fős.
Jam nem tett erre megjegyzést.

Bevezette újdonsült cimboráját a tizedes (még így is túlzás) irodájába. Bemutatta. Kijöttek.
– Szóval ő a főnök – pontosított Gerbera a félreértések elkerülése végett.

A titkosszolgálat vezetőjének feladata olyannyira megköveteli a titkokat, hogy valódi nevét senki nem ismeri, még ő maga sem, addig ütötte saját fejét, míg el nem felejtette. Sajnálatos módon szüleit is likvidálnia kellett ezen okból. Mivel azonban szüksége volt egy névre, hogy ne csak úgy szólítsák „Hé, te”, elnevezte magát Istvánnak. Ezt elég vezetőinek találta. És mivel nem emlékezett valódi nevére, nem tudhatta, hogy igazából is Istvánnak hívták. Ezt benézte. Nem fontos.
István, a tizedes, minden hatálya alá tartozó személyt megfigyeltetett. Bűnözőket, más ügynököket, tenyérjósokat, oroszlánszelídítőket, minisztereket, isteneket, és még saját magát is. Külön egységet tartott fenn, hogy őt figyeljék, és jelentsenek is róla.

– Ő pedig Hugó – Világosította fel Gerbera Jam homályos ismereteit a kedves mosollyal előbukkanó, 73 éves ügynök nevéről.

Hosszú fehér szakállat viselt (igazit) és pocakjával inkább télapónak látszott, mint titkos ügynöknek, de mindenki egyetértett, pótolhatatlan erő. Abban viszont már megoszlottak a vélemények, hogy ha már Hugó külleme nem csekély mértékben egyezik a Szent Miklósról alkotott képpel, vajon mi a pocokpofájú pitypangért tetézte ezt azzal, hogy piros kabátot viselt.

– Üdvözlöm körünkben – mondta Hugó, mintha egy gyereknek beszélne – Meglátja, nem olyan rossz hely ez.
És elővarázsolt egy húszforintost Jam füle mögül.
– Figyelemre méltó szakáll – jegyezte meg Jam.
– És hasznos – nevetett Hugó – Az emberek azt hiszik álszakáll, megnézik, huzigálják, látják, hogy igazi és ez összezavarja őket.

Ekkor cseppent oda egy újabb kolléga, egy nő, aki csukott szemmel nézve is gyönyörű volt.
– Ő kicsoda? – Kérdezte Jam Gerberától.
– Nem tudom a nevét – felelte Gerbera nyáladzva -, sose mertem megkérdezni.
– Sorsa ügynök – mutatkozott be magától a hölgy.
– Bob Jam – csapott le Bob Jam, mint egy pillangó.
Jam mély levegőt vett.
– És azok kik? – kérdezte a többi 4 főre mutatva.
– Ja, ők csakúgy mászkálnak összevissza – Legyintett Gerbera.
Sorsa, látva a tökölést, apró pofonokkal buzdította társait akcióra.
– Egy pillanat – ezt mondta Jam – Kimennék előbb a mellékhelységre.
A mosdóban olyan szag volt, mintha már legalábbis távozóban lett volna.
Visszatért. Megfiatalodott arccal.
– Ne késlekedjünk tovább!

Jam a biztonság kedvéért megdöngette a mellét. Majd a négyfős csapat: Jam, Gerbera, Sorsa és Hugó kézen fogta egymást és kisomfordáltak az épület mögé, ahol is autóba ültek.

5.

Az autóban

– Vezetsz? – fordult Sorsa Gerberához.
– Ó, sajnos ma már ittam.
Hugó otthon hagyta a szemüvegét, így ő is kiesett. Sorsa ügynök került a kormányhoz, Jam pedig lestoppolta az anyósülést, hogy imponáljon varrótudományával, majd el is foglalta a helyet.
Szemét a mellette ülő szépségen tartotta. Megragadta hajának csodája, mely abban rejlett, hogy mindenki a kedvenc hajszínét látta benne. Lenszőke, fabarna, vérvörös, borsózöld, fekete, fehér, igen, nem, tökmindegy volt. Ez a mumushajú dáma úgy vezette a kocsit, mintha csak tanulta volna. Közte és Jam között olyan nagy volt a forróság, mint a fazék és a rezsó között.
Hosszan egymás szemébe néztek. Olyan hosszan, hogy az már rekord. Ezt Gerbera nem láthatta. Még jó, hogy, hiszen szemét eltakarta Hugó szakálla, aki meg otthon hagyta szemüvegét, ugye.
Mire kibújtak egymás retinájából, jól eltévedtek.
– Először – mondta lágyan a lány – a másik ügynökségnek kell utánajárnunk. Hátha tudnak valamit, amit mi nem.
(pl. kettesével számolni)
Megálltak nem messze egy autótól, amiről lerítt, hogy titkos.
– Ki kell kémlelnünk őket? – kérdezte csodálkozva Jam.
– Muszáj – mondta legörbült szájjal Gerbera – Így szokás. Mi figyeljük őket, ők figyelnek minket. Karácsonykor megajándékozzuk egymást.
– Elindultak – indult el Sorsa.

Az üldözés csigatempóban zajlott. Kezdetben. Kisvártatva újabb gépjármű lépett színre. Eztán már felgyorsultak az események. Az első kocsi vagy egymillió kilométer per órával suhant, a második se volt lajhár. A harmadik, melyben Hugó épp lekváros kenyér uzsonnáját költötte, nem bírta követni. Lövések.
– Zűr – jelentette ki Gerbera – Valami komoly lehet. Hagyjuk őket békén.
Le is tettek erről a lóról.
– Mi tévők legyünk? – súrolta a pánikot Jam.
Sorsa vállat vont. – Menjük a bárba.

A bárhoz hajtva ügynökeink a kocsiból átültek egy négyes asztalhoz.
A helységben Dél-amerikai diktátorok szambáztak egymással, míg seregnyi vendég falta mohón a ház specialitását, a rántott kecsketőgyét.
Gerbera elment italért. A csapos meghívta őt egy pohár pálinkára, de visszautasította, komoly képpel hivatkozva arra, hogy még vezetni fog aznap.
A többieknek kivitte a szokásost.
– Ez a helyi kémek és rosszcsontok kedvenc helye – nyűgözte le külföldi barátját az, aki mondta ezt a mondatot.

A bárban jelenlévő kémek papírokat cserélgettek, nyakkendőket igazítgattak és persze mindenféle kémes italokat ittak. A gengszterek bujkáltak, gonoszkodtak és csúnyákat mondtak. Akikről nem lehetett meghatározni, hogy kémek vagy bűnözők, folytatták unalmas jelenlétüket.

– Magasak itt az árak, mintha adóznának is – próbált viccelődni Gerbera, sikertelenül.
– Csókolom, jó étvágyat! – csapott az asztalra Jam.
Ezen már mindenki nevetett, mivel remek tréfának találták.

6.

Ez már nem piskóta

Jam, mialatt meglátogatta a bár toalettjét, értékes felfedezésre jutott. Megállapította, hogy a WC-t lehúzni nem szokás, és hogy a bár nem más, mint Hieronymus ezredes söpredékének búvóhelye. Ezt sietett is mihamarabb közölni brancsával.
Erre Hugó kiköpte a szódáját, Gerbera otthagyta a csokis piskótáját, és felvették az akció pozíciót.
A galádak rögtön kiszúrták ezt és ők is otthagytak virslit, mustárt.

Szembekerültek egymással. Egy darabig farkasszemet néztek, mivel a bárban ki volt állítva egy farkas, majd egymásnak estek, csapták, rúgták egymást, ahol érték. Egyik ütötte a másikat, másik az egyiket. Hugó nyelvet öltött az egyik undormányosra, mire az szörnyethalt. Jam már csak azzal elpusztított kettőt, hogy ő volt Jam.
Sorsa és Gerbera a fejét fogta és ugrabugrált.
Jam zakója belső zsebét használva bánt el az egyik ganéval, s még nyomott egy cuppanósat a kópé homlokára.

Mivel a rosszaságok csapata vesztésre állt a főnök önmagát is beállította a purparléba. Feltűrte fekete ingének ujjait.
– Gyere csak te létraszájú – ingerelte Jam.
– Elbánok veled, te traktordobáló – ejtette ki a szavakat száján a gézengúz.
– Kapsz egy nyaklevest, te mókuszabáló – pörgette öklét Jam előkelő mozdulatokat mímelve.
– Leszedem azt a krumpli fejed, te füzetnyálú – az ádáz már majd agyvérzést kapott, olyan ideges volt.
– Mit vagánykodsz nekem, te parádépofájú?
Erre a pernahajder nekirontott, de Jam simán elpöckölte.
A csibészeknek elfogyott a bátorságuk, valamint az ép felületük, hát hüppögve menekülőre fogták.

Bemasíroztak a bár mögött eldugott repülőjükbe, csakhogy mielőtt felszállhattak volna, Jam és Gerbera talált időt elrejtőzni a gépen. Sorsa és Hugó visszamaradtak rendet csinálni.
Minő balszerencse, a potyautasokat lefülelték és azonnali hatállyal száműzték az olyan rendes banditák közül, akiknek volt jegye.

Jam félúton a talaj felé a zoknijából készített ejtőernyőt. Egy erdő közepén találták magukat.
– Nem lesz ez így jó – nyafogott Gerbera.
– Ne csüggedj, pajti. Nyomokra bukkantam a gépen. Találtam egy füzetet, melybe feljegyezték: Szökőkút hadművelet. És megfigyeltem, hogy Olaszországba repültek. Emlékszel, mikor mi voltunk ott?
– Csak arra emlékszem, hogy mit csináltál.
– Az mellékes.
– Szó szerint.
– Nem érdekes. A lényeg, hogy ez nem lehet véletlen. Ott sok a szökőkút.
– El kéne indulnunk valamerre, nem?
– Sajnos nincs rajtam mezítláb.
– Hallod-e, kezdek nagyon pipa lenni erre az ezredesre. – Gerbera hangjából személyes ügyet lehetett kihallani.
– Még mielőtt jöttél volna – folytatta – megölte az egyik kollégámat, aki jó barátom volt.
– Ez szomorú, nekem is odalett egy kedves bajtársam, Eric Blaight.
A közös pityergést követően terepszínűre festették arcukat.

Jam, hogy túlélje a vadont, csípős paprikát legelt, Gerbera nekilátott babot termeszteni. Összebarátkoztak egy erdei remetével, számháborúztak a fák közt, esőtáncot jártak, esténként rémtörténeteket meséltek egymásnak.
Azonban véletlenül megtalálták a kivezető utat. Elbúcsúztak a remetétől, de megbeszélték, hogy jövőre ugyanott újra találkoznak és kirúgják az erdő oldalát.

Elpördültek a főhadiszállásra, ahol társaik már puccparádéban vártak rájuk. Sorsa aggodalmát fejezte ki Jam felé egy együtttöltött éjszaka formájában.
Ám túl sok sziesztára nem volt idejük, meg kellett regulázniuk Hieronymus ezredest, aki már olyan sokszor koppintott az orrukra.
István tizedes kirontott az irodájából.
– Megtaláltuk – üvöltötte – Nyomás lustaságok, agyabugyáljátok el ezt az anyaszomorítót.
– Hogy történt? – öregedett meg hamar Gerbera.
– Mégiscsak jó valamire az a négy hátul mászkáló ürge, ők szúrták ki a Duna-parton. Ott sétafikált. Követték s felderítették rettegett erődítményét. Akcióba, ti ingoványfülűek.

Sorsa, Jam, Gerbera, Hugó újra egyesített erővel indult a csatába, kivéve talán Hugót, akit fájdalmai miatt a reumarendelés várt.

A három jómadár a titkos erőd előtt gubbasztott. Ügyesen betették lábukat, s nekiláttak a csetepaténak.
Hirtelen megannyi rosszarcú húzta keresztül számításaikat. Korábban biztosan matematikatanárként dolgoztak, hogy aztán Hieronymus ezredes csatlósai legyenek.
Sorsa gyorsan elcsábította az egyiket, ezáltal megerősödtek. Jam és Gerbera lőttek, de az őrök sem voltak fából, visszalőttek. Az események kezdtek nem hétköznapivá fajulni.
Jam az egyik szerencsétlen ellenfélnek szétlőtte a buksiját. A többi sunyi pofa íziben megsiratta, eltemette, és gyászolta tisztességgel. Majd folytatták a rosszalkodást. A lőszerek fogytával a buli átment ökölharcba. A feketeruhás goni, aki a ranglétrán közvetlenül Hieronymus ezredes alatt ácsorgott ismét színre lépett. Kiosztott mindenkinek egy sallert, Jam kokival válaszolt. Következett a hátsón billentés. Végül a piros pacsi mindent eldöntött. Jam és társai le lettek fegyverezve. Az őrök körtáncot jártak, s aki a legmagasabbra emelte virgácsait, azt bő tapssal jutalmazták.

7.

Hieronymus ezredes

Az őrök csordája elszállítmányozta a foglyokat abba a terembe, ami a legalkalmasabb volt, ilyen nagy volumenű találkozásokra.

Sebastian Hieronymus ezredes egy hintaszékben ült. Bánatos arccal nézte az orra előtt leledző semmit. Sóhajtozott magában.
Az ezredesnek rövid haja volt, de látszottak az egykoron hosszú fürtök nyomai. Tenyere kérges volt a sok dörzsöléstől, amit akkor művelt, mikor valami gonosz tervet eszelt ki.
Ez az alak bélyegként viselte genezisét. Apai nagyapja Hasfelmetsző Jack volt. Nagyanyja egy földönkívüli szörnyeteg. Anyai nagyapja terrorista, nagyanyja pokolbéli ördög. Az apja zsonglőr, anyja pedig néptáncos.

Bambulásából magához térve számba vette matematikatanárokból álló bandájának létszámát, valamint az újdonsült rabokat.
– A foglyok… te jól vagy Pusztánka? – fordult az ezredes a feketeruhás izompacsirtához.
– Nagyon megütöttem a sejhajomat – panaszolta amaz.
Hieronymus intett. Gerberát és Sorsát bezárták egy cellába. A falak, mint rendesen, most is közeledtek egymáshoz. Az árulót visszacsábították a maguk oldalára.
– Mit gondolsz Bob, mennyi esélyem van? – faggatózott a megátalkodott.
– Nagyon kicsi – mutatott Jam az ujjával kb. fél centit. – Mi a terved? Mi az a Szökőkút hadművelet?
– Nem azért jöttem ebbe az országba, hogy magyarázkodásommal kudarcot valljak – szólott lesújtón Hieronymus – Végezz vele!
Pusztánka elővett egy lőfegyvert és eltávolította Jam-et az élők sorából, megszabadítva őt ezzel egy kínos jelenéstől az orvosánál.
Teljesen kinyiffant. Nem is fog már szerepelni.

Pusztánka már épp azon volt, hogy fülön csípje a két másik túszt, de ekkor rajtuk ütött Hugó egy elszánt csapat nyugdíjassal, akiket az orvosi váróban verbuvált össze.
A 80-as átlagéletkorral rendelkező haderő ronggyá pofozta a matekosokat. Kiszabadították Sorsát és Gerberát kalickájukból.

Hieronymus ezredes köddé vált. Sorsa kölcsönkért egy pisztolyt, mellyel lelőtte Pusztánkát, bosszúból, és mert ronda volt a képe. De Pusztánka még nem nyiffant ki teljesen (számítani lehet további feltűnésére).
A többi börtöntölteléket elnáspángolták, végül elhagyták a méla helyet. Jam testét tértivevényesen feladták hazájába. Skoll admirális, mikor megtudta a hírt, önkezével vetett véget a tv-műsornak, amit pont akkor nézett.

Pár héttel később Sorsa és Gerbera a bárban ültek. Szomorúan / 🙁 / beszélték át az elmúlt időket. Beszéltek Jam-ről, aki hiányzott nekik. Beszéltek Pusztánkáról, aki a lövést túlélte, de másnap beleesett egy mély gödörbe és otthagyta a fogát. Beszéltek István tizedesről, akit mindenki utál. Beszéltek Eric Blaight-ról, aki olyan jelentéktelen figura, hogy már a történet előtt kipurcant. Beszéltek Max-ról, aki még Blaight-nál is jelentéktelenebb, hiszen még csak meg sem lett említve. Beszéltek Hieronymus ezredesről, de róla csak keveset, mert nem sok ismerettel rendelkeztek e téren. Beszéltek inkább Hugóról, az öreg mindig jó téma.

Eközben Hieronymus ezredes magában gondolkodott átláthatatlanul titkos bázisán.
Első ízben retyerutyáján járt az esze.

Milyen ügyes zsonglőr volt is az apám – gondolta – Egyszerre tudott dobálni hat üveget, virágkorában nyolccal is ment. Igen. Ó, anyám, emlékszem régen lejtett táncaidra a mulatságokban. Ma már nem kelsz ki székedből. Csak üvöltözöl: „Még krémest akarok!”. Változnak az idők. S te egyre hangosabban kiabálsz. Egyre ijesztőbb hangon: „Mééég kréééééémest akaróóók!”. Mennyire szerettem hős katona figuráimat. Haha, a legyőzhetetlen kommandó, nyugdíjas otthonotok egy doboz a régi játékos szekrényemben.
Mélyet sóhajtott.
A család olyan színdarab, amiben rám nem írtak szerepet. Csak pakolom a rosszfát a tűzre. Milyen örökséget hagynék gyermekemre? Egy csapatnyi martalócot? Egy rettegő világot? Jobb ez így. Haj, de most te is odavagy, Pusztánka, hű alattvalóm. Hiányzik ellenkezésmentes engedelmességed és hiányoznak ostoba vicceid, egyhangú öltözködésed, még a rágós zabkásád is.
Nincs többé Jam sem. Drága jó ellenfelem, tudjad, hogy siratlak én is. Én küldtelek túlvilági utadra, hol talán ismét találkozunk. Az örök vadászmezőkön? Vagy valahol. És így élek tovább, és érem el célomat, megannyi élet végéért felelősen.
Barátaim, ellenségem, nyugodjatok békében.