Évvége van. Kinézek a fűtött szobánk ablakából. Nem az a tipikusan havas téli táj tárul fel előttem, amelyhez a telet általában társítjuk, hanem dér van mindenütt a kertünk füvén, a kopasz fákon, a háztetőkön mindenfelé. A fák csupasz ágaikkal kapaszkodnak a szürke hófelhős égbe. Mozdulatlan minden. A komor felhők talán havat ígérnek. Felénk évek óta már komolyabb hóesés nem volt. Hallom a rádióban, látom a tv-ben, hogy hazánk más megyéiben esik a hó. Jó ilyenkor élvezni a boldog várakozás nyugodt légkörét, békéjét. Hiszen Karácsonykor egy óriási eseményt ünneplünk, egy olyan lény megszületését, aki életével megváltotta a világunkat, Jézus Krisztus! Ez a keresztény világ legnagyobb ünnepe! Jó ilyenkor is kinézni az előttem lévő jelenleg hómentes tájra, jó élvezni ezt a nyugalmat. Biztos vagyok abban, hogy azért mindenki már felkészült, vagy javában készülődik a várva-várt legnagyobb ünnepünkre, Hiszen olyan jó arra gondolni, hogy hamarosan eljön az a varázslatos este, a Szent Este és ekkor felharsan majd mindenhol, a hívők esetében még lélekben is egy pici kis harang, vagy egy kis csengő jelezvén azt, hogy a Teremtő és Megváltó megszületett és ekkor a karácsonyfákon kigyulladnak majd a fények megvilágítván a fák alatti ajándékokat és ilyenkor mindenki szeretettel öleli át a másikat átérezve ennek az ünnepnek az igazi lényegét, az őszinte szeretetet. Nagyon furcsa arra gondolni, hogy vannak, akik a szeretetet pusztán az ajándékok értékében mérik, holott a legnagyobb érték az, amit pénzben nem lehet kifejezni, mert értéke mérésére semmilyen valuta nincsen, az őszinte szeretet. Miközben ezek a gondolatok ötlöttek fel bennem, továbbra is a nyugodt és így, még télies képében is szépséges tájunkban gyönyörködöm. Ez a táj mindenkor csodálatosan szép, de különösen az így, Karácsony felé járva.