Zúg a fülem,fáj a fejem,a szemem ég. Rosszul alszom. Végkimerült az agyam. Alig működik,így meg a megnyugvás sem megy,hiszen kigondolni sem tudom,hogyan nyugodjak meg. Végig,egész nap alig élek,fekszem,kínlódom,majd jön a tépelődés,a múlt kezd zaklatni. Elsírom magam,végtelen a kín,amiben szenvedek. Itt az este,18.48 van,most épp feszült vagyok. Cikázó gondolataim miatt aludni nem tudok. Mereven fekszem a félhomályban,dermedt testem mindenhol fáj,fázom nagyon,aludni szeretnék. Órákig így fekszem,már azt sem tudom,feszült vagyok-e,pislogás nélkül nézem a semmit,sötét van,néma csend. Az órára nézek,homályos zöld fényből kibogozom az időt. Sikerül becsuknom a szemem,kis résre nyílik,összeszorítom szemhélyamat,ellazítom,a kis rés mindig ott van. Idegesít. Ekkor elsírom magam,pár percre megnyugszom,csukott szemmel fekszem,elhiszem,hogy alhatok. A nyakam fáj,zúg a fülem,felfáztam. Pisilnem kell,feszít a hasam,ideges leszek. Éjjel egy óra,még mindig nem alszom. Nem tudom,sajnált-e az a nő,aki átadta a borítékot,benne a két napi fizetésem. Kérdeztem,a borítékot adjam-e vissza. Ja,igen,az kell neki. Napok óta hívogattam,hogy megkapjam. Kellett volna a munka,az órára nézek,kettő,gondolom,ma már nem alszom. Szemem éget,az ügyvéd vajon ott dolgozik-e még? Pihennem kellene. Komló tea. Azt fogok venni. Túléber agyamon átfutó gondolatoktól fáradtan ülök ágyamon,elmúlt a karácsony. A konyhában vizet forralok,cickafark tea kell. Ahogy iszom,már nem tűnik rossz ízűnek. Fáradtan bújok a takaró alá,a teától alszom reggelig. Az emlékek betöltik agyam,a hidegben rideg arcok közt eljutok a gyógynövény boltig. A komló tea reményével leültem a villamoson,egy nő teljesen kifestve,arcán vastag púder,folyton rámnéz,orrát törli,büdösnek talál,felállok,leülök máshová. Ott egy pacák rám sandít,orrát dörgöli,megvet,büdös vagyok. Én csak komló teáért mentem el,nekem ez a társaságom,az utasok. Illatosítóval is mosom a ruháimat,hajat mostam,lefürödtem,igaz,puffadok,télen nem lehet kiszellőztetni. Karácsony,tökéletes otthon,a büdössel teszi,amit nem lehet otthon. Csak teát venni mentem el,senkit nem zavartam,csöndben ültem a 61-esen,csak ültem,muszáj,ülnöm kell,fáradt vagyok. A lakásba lépve üvöltök,majd hisztérikusan sírok. Áprilisban a léggömb kipukkant,vagy úgy is mondhatnám,az ígéret helyén az űr,ami lett. Miután figyelmeztettem,hogy elmarad valami,alámerült lelke mélyére,egy találó mondás jutott eszembe:"Mindenki magából indul ki." A hibám,hogy rosszul próbáltam közölni,hogy nincs valami,aminek ott kéne lennie. Azért gondoltam,hogy ott kéne lennie,mert márciusban úgy nézett ki,lesz,másért szerintem nem járnék ide. A hiányzó segítség miatt sokat szenvedtem. Míg egy napon helyre ráncigáltam magam,szépen kiöltöztem,mindent beleadtam,de ez tette a dolgot végleg tragikussá. A mélységből olyan erők törtek fel,ami őszre viharossá lett,s az űrben megláttam,van valami,ami addíg sem volt légüres tér,szerettem volna,ha sosem látom meg. Sosem láttam volna meg,ha nem ragaszkodtam volna ahhoz,hogy nem passzióból járok ide. Az orvos mélyrepülése. Valamit nagyon akart igazolni,ami belőle fakadt,a mélyből,s valóságos ott üléseim,szavaim,sírásaim új értelmet kaptak. Ezután a fonalat elvesztettem. Maradt a cickafark tea. Komló tea. Finom,hideg van,bebújok a takaró alá,fáj a fejem,zúg a fülem,a szemem ég. Aludni szeretnék.