A gazdinak halászlére ,,fájt a foga". Mivel éppen senki sem volt otthon, akivel a dolgot megbeszélhette volna,kézenfekvő, hogy a kutyusa lett a társa.Dzsoni, mert Ő volt a kutyus, mintha értette volna minden szavát a gazdájának olyan értelmes pofival, az értelemtől csillogó szemekkel hallgatta a gazdi fejtegetéseit arról, hogy milyen finom is lesz a halászlé ebédre! Alig várta, hogy eljöjjön az ebéd ideje. A konyhából egyre bíztatóbb, ínycsiklandozóbb illatok jöttek,mígnem egyszercsak a tányérjára került a várva várt, finomnak remélt piros színű étel. Először csak óvatosan kóstolt bele, mert mintha valami lenne ezzel az étekkel majd bátoságot vett, meg az éhség is kínozta, hát a szájába vette, majd azonnyomban ki is köpte, mintha tüzet nyelt volna, elkezdett krákogni! Még a könnye is kijött! A torkát ez a valami, ez a piros lé erősen ingerelte. A gazdi tévedésből ,,elpaprikázta" az ebédjüket. A kutyus rögvest rájött, hogy a gazdi a ,,tettes".Az ételt otthagyta és éhesen, dühösen odébb állt.Hiába bíztatta a gazdi, hogy ,,egyél, Dzsoni! Jó ez az étel! Milyen finom!" ,,Ha olyan finom, akkor edd meg Te!"- morogta vissza a kutyus. A gazdi nem merte még önmagának sem bevallani, hogy az ételt bizony Ő alaposan elrontotta. Dzsoni napokig kerülte a gazdáját. A barátság egy ideig szünetelt. Dzsoni, amint meglátta a gazdáját, azonnal sietősen elmenekült. Később, úgy egy-két nap múlva már elfogadta a tányérjára tett ételt, hiszen az éhség ,,nagy úr"!Lassan-assan sikerült magában a gazdival szemben táplált ellenséges érzésein felül kerekednie és visszaállt a régi barátság.Ebből az esetből a gazda megtanulta, hogy főzéskor is, mint az életben mindég gondoljon másokra is, ne csak önmagára, mert a kutya, de még a saját kutyája sem fog barátkozni vele soha! Számára ennek a felismerése is jó volt a ,,kissé" csípősre sikeredett halászléje, de akár más ételről is beszélhetnénk ennek a vonatkozásában. Íme, így is tudja nevelni az okos kutya a figyelmetlen gazdáját.
Pecás