Sírni kezdtem. Csak arra kérem a jó istent, motyogtam hüppögve, hogy Csabinak ne legyen baja. Egy toll, egy idétlen toll, ami úgy van gyártva, hogy leugorhat róla a nyomóka. Egy gyerek, játékos, nincs akkora felelősségérzete, mint egy felnőttnek. Ráadásul biztosan meg is ijedt, hogy esetleg megszidom, és azért nem szólt. Vagy mivel lecsusszanhatott, nem is fordított jelentőséget neki.
A balesetek, minden esetben váratlanul jönnek. A férjem reagálva ennyit kérdezett.
-Na, miért karikás az ördög szeme? Mit tudom én!- adtam tudtára. Mert nem alszik. Egyébként pedig százszor elmondtuk, hogy bármi van szóljon. –zsörtölődött.
Ő amikor ideges, feszült, kissé morcos. A férfiak így vezetik le javarészt a stresszt. Aztán továbbra már hallgatott.
Úgy éreztem, elég is volt ennyi, a megnyilvánulásból. Persze, aggódott, ő nagyon jó apa.
Végre hangokat hallottam, amire ugrottam is, mint akit a bolha megcsípett. Kinyílt a kisműtő ajtaja, és hozták ki Csabikámat. Sápadt volt, de láttam rajta egy kis megkönnyebbülést.
Mit tud mondani nekem nővérke? Biztatót?- szóltam oda .
A doktor úr mindent azonnal elmond, én nem tehetem meg. –reagált, ami húúú, de nem tetszett nekem.
Még mindig csak a frász az, ami kerülget. Ami már jobb volt, hogy a kisfiam túl van ezen a vizsgálaton.
Betolták a szobába, valami műanyag henger volt a kezében, amit utasítás szerint reggeltől fújni kellett. Na, gondoltam a tüdő kapacitását nézik ezzel. Megint a legrosszabbra gondoltam.
A nővérke annyit közölt, holnap hozzam be a Csabi füzeteit, könyveit, mert ha tovább itt tartózkodik foglalkozások lesznek. Ezen elcsodálkoztam, mert azért nem gondoltam annyira hosszúnak az itt tartózkodást, hogy iskolába fog itt járni.
-Rendben, válaszoltam felhúzott szemöldökkel, csodálkozóan.
-Hogy vagy kicsim? Mit csináltak veled? Fájt nagyon?- kérdeztem.
Az a spray nagyon keserű volt, majd meg fulladtam, amikor a csövet lenyomták. Öklendeztem, és nem ment le, már az orromon akarták ledugni. Azt mondta a doktor bácsi, nyeljek nagyot, még nagyobbat.
Mesélte az élményeit, és mondta volna tovább, de beért az orvos a kórterembe, ami egyébként egy ágyas szoba volt. Inkább félszobának mondható. Semmi kórház jellege nem volt. Fa minden, a padlózat is, bordó nehéz függöny az ablakon, az ágy igaz kórházi volt, de az éjjeliszekrény nem. Egy fali kislámpa is elhelyezkedet az ágy mellett a falon.
Az orvos nekitámaszkodott az ágynak, és először a fiamhoz szólt, megdicsérte, milyen ügyes közreműködő volt, és megnyugtatta rögtön, hogy ezt többet nem fogják csinálni vele, úgyhogy nyugodjon meg.
Nekem elmondta, hogy szerencsére nem találtak semmit, de ugye mindent ki kell zárni, ezért volt sürgős a vizsgálat. Viszont, hörgőtágulatot felfedeztek, amit kezelni kell. Nem súlyos, de nem is elhanyagolható.
Ó, milyen bagatell dolognak hittem az utóbbi bajt, ahhoz képest, amit hallottam tőle egy órával ezelőtt. A nyakába tudtam volna ugrani a hír hallatán.
Majd folytatta. Megfigyelésen bent kell maradnia Csabának, fújni kell a levegőt ezzel a hengerrel, aztán mérik reggel, délben este, a teljesítményt. Mellette gyógyszeres kezelésben is részesül.
Pár nap múlva újból keressem őt, és átadott egy névjegykártyát.
Szép álmokat kívánt a fiamnak, és elköszöntünk.
Együtt maradtunk hárman, én leültem az ágyszélére, és hagytam, hogy bújjon hozzám, öleltük egymást, cirógattam a kis hátát, sok apró leheletnyi puszival halmoztam el, és nyugtatgattam. Már minden rendben. Elfelejtjük nemsokára együtt ezt az egészet. Apa is bekapcsolódott és ígért egy szép meglepetés vasárnapot, amikor hazajöhet.
Az idő nagyon késő volt már. Lassan beértünk az éjszakába. Fáradtságot éreztem. Eddig, az idegesség elnyomta, most előtérbekerült.
Megbeszéltük a fiammal, próbáljon meg elaludni, én addig itt maradok vele, és holnap délután újra jövünk hozzá. Ez minden nap így lesz, és bármi kívánsága lenne, azt holnap hozzuk.
Nem sok időbe telt, és aludt. Lábujjhegyen lépdelve, szinte nesztelenül csuktam be az ajtót, még bekukucskáltam a résen, bár fáradtan, de megkönnyebbülve hagytam el az épületet.
Hazafelé beszélgettünk, hogy mi minden tud történni egyik pillanatról a másikra, és micsoda dolgok képesek megtörténni, megváltoztatni egy életet, szinte percről-perce.
Szerencsésnek éreztem magam.
Azóta sok mindenkinek elmeséltem. Igen, ez megtörtént velünk. Nehéz órákat élt át akkor a családom.
Vége
10 hozzászólás
Kedves Selanne!
Hála istennek! Nem lehet úgy olvasni, hogy lélekben ne azonosuljon az olvasó veletek.
Igen, a gyártók sokszor hibásak, az esetleges veszélyesség nekik nem szempont.
Nagy együttérzéssel olvastam:
Ylen
Kedves Ylen!
Sok kütyü van, ami veszélyes, de amiket ott láttam, ami bekerül a szervezetbe, ez szinte hihetetlen. Nekünk jól végződött, ami így utólag elismerést érdemel, az orvosok részéről, való alaposság. Kezdve a háziorvostól végig. Nem legyintettek, komolyan vették. Sajnos hallani olyan esetekről is, hogy hazaküldik, meg váratják a diagnózist, és a beteget, majd sokkal nagyobb baj lesz belőle.
Köszönöm a kitarttásodat, az olvasást!
Szeretettel.Selanne
Keedves Selanne!
Nagyon örülök,hogy meggyógyult!
A nyai szereteted dicsére4tre mélto!
Szeretettel:sailor
A dícséretet bezsebelem, és nagyon szépen köszönöm! Imádom a gyermekeimet.
Az élet produkciója volt, amit leírtam, azt gondolom senki sem mentes ehhez hasonlóktól.
Szeretettel:Selanne
Kedves Selanne!
Egyszerre olvastam el, és mélyen megérintett, Veled éreztem. Sajnos voltam gyermekkel kórházban, így szinte újraéltem saját "élményeimet" is. Nagyon szemléletes, jó írás.
Szeretettel: Marica
Köszönöm, Marica, hogy időt szántál rá, és elolvastad. 🙂 Azt hiszem sokunknak van ehhez hasonló története. Az élet nem kímél senkit. Vagy így, vagy úgy, de alakít.
Szeretettel:Selanne
Szia Marietta! Minden jó, ha jó a vége! Belülről valahogy éreztem, hogy igaz történet, s most ez bebizonyosodott. Legalább is az utolsó mondatból ez derült ki. Azért olvasás közben végig abban bíztam, hogy nem lesz baj. Nagy kő esett le a szívemről. Hány éve történt? Szeretettel üdvözöllek: én
Szia Laci!
1993- történt. Nem most. Eszembe jutott, mert pár napja olvastam, egy esetet, ahol hasonló történt.
Egyébként a fiam még egyet beprodukált, a rántott sajttal. Imádja, és tudod, az milyen amikor friss, tapadós, kissé megnyúlik. No, mielőtt nekilátott, már kamasz volt, figyelmeztettem, lassan egye, mert baj lehet. Még röhögött is, hogy na, most mi a bajom? Erre, mi történt fulákolni kezdett nekem 2 percen belül. Akkorát csaptam a hátára ijedtemben, hogy magam sem hittem. Majdnem megfulladt cikákolt, de hála isten elmozdult onnan. Sokszor felelevenítjük ezt is.
Köszi, a kitartó olvasást.:-)
Szeretettel:Marietta
Kedves Marietta!
Akkor szerencsére a kupak a nyelőcsőbe került, és nem a légcsőbe…
Talán nem is volt összefüggés a lázas betegség és a kupak baleset között. Persze ti ezt akkor nem tudhattátok…
Hűha, éreztem én, hogy ez egy igaz történet, mások a szófordulatok, a leírások, a hangulat egy kitalált sztorinál.
Érdekes olvasmány volt nekünk, neked meg soha el nem múló rossz emlék.
Judit
Tényleg nem volt összefüggés a két dolog között. Senki nem tudta, itt az egybeesés okozta a legnagyobb problémát. Bár, mivel megtörtént ez a kupak dolog, mindenképen el kellett volna végezni a vizsgálatot. Szerencsére lecsusszant, egy kevésbé rossz úton.
Nagyon igazad van abban, /és én magam is kiszúrom olvasás közben azt, ami valós, és az ami fantázia/, hogy másként használjuk a szavakat. Érdekes, amikor fantáziálok, akkor szárnyalnak a kifejezések, ennél az írásomnál tárgyszerű, monotonabb, hiszen az emlékek idézi fel az ember.
Köszönöm szépen neked az olvasást. 🙂
Szeretettel:Marietta