Az erdő rögtön a falu szélén kezdődött, és ennek nem örült mindenki. A legtöbben azért panaszkodtak, mert így nem lehetett „rendet tartani,” az erdő a makárosi parkgazdasághoz tartozik, és a falu széle a határ, ahol az érdekek ütköznek. Ha a falusiak azt szeretnék, hogy duzzasszák fel a Gilvás-patak vizét, a parkgazdaság biztosan az eredeti állapot megtartásához ragaszkodik. Ha aztán a patak kiönt, a parkgazdaság igazgatója mossa a kezeit – én már régen megmondtam, hogy körgátat kell építeni, de amikor az ész az érzelmek ellen harcol, csak az ész veszíthet. A Gilvás pedig nem törődött senkivel, folyt, amerre akart, mint sok száz vagy ezer éve, hol a falu, hol a gazdaság területén, és fütyült volna az egész csatározásra, ha ugyan a patakok tudnának fütyülni.
A sárgarigók fütyültek a Gilvás helyett is, csak azt nem lehetett tudni, hogy kinek a pártján állnak. Mindenütt egyre több az olyan rigó, aki a Janó szája íze szerint beszél, amikor ott van a közelben, de amikor Barkóczi úr hallja, akkor neki gazsulál. A polgármestert nem azért becézik Janónak, mintha őt szeretnék jobban; Barkóczi uramat se azért urazzák, mintha tisztelnék; majdnem olyan bonyolult dolgok ezek, mint odafönt a nagy kupola alatt, amelyről csak a minap verték le a jelképet.
Pedig hát kis falu Gilványos, ötszáz lélek, bár az se mind az Urat dicséri.
Cudar világot élünk, már a templomban se mindig az Úrnak harangoznak.
Nem baj az, mondja Janó, örüljünk, hogy ankétra nem kell járni.
Örülnek is, mint mindennek, amit nem kell. Magyar ember gyomra nem veszi be az utasítást. De miért is venné, amikor két nagy gond van. Az egyik az, hogy ezeknek a mai népeknek semmi sem jó, amivel a nagyapjuk még elvolt. A másik meg az, hogy csak beszélnek a haladásról, de nem tesznek érte semmit.
Mint most is, amikor meghirdették, hogy erdőbejárás lesz. Fenét mék oda, mondta a Józsi, nem járom én az erdőt, nem vagyok a kerülője. Ismerek minden zsombékot, gyerekkorom óta. – Bapó meg azért morgott, mert ezt három évvel ezelőtt kellett volna, amikor olyan sokat rendetlenkedett a Gilvás; ő azonban mostanra kapott időpontot a szerviztől, tetszik vagy nem tetszik, vinni kell a motort. Az emberek bólogattak, mert hogy a bácsinak igaza van. A motort meg kell javíttatni. Persze a Józsinak is igaza van, akkor is, ha még csak egy taknyos gyerek.
Megfordult volna a világ? Dehogy fordult. Idestova hatvan éves a Bapó, nem járhat be a városba gyalog. Józsit se az bántja, hogy mi volt a nagyapja idejében. Feketének mondaná a tejet is, csak ne ugyanaz legyen a véleménye, mint a többieknek.
Hanem azért meglesz a bejárás, nem azért, mert kell, hanem mert muszáj. Benne van az EU-pályázatban.
Az emberek csekély lelkesedéssel gyülekeztek a kocsma előtt. Előtte kellett, mert zárva van még korán reggel. Ez is a falu nagy sérelme. Mert még ennyit se tud elintézni a Janó.
Mér van az, hogy a templomot hajnaltól nyitva lehet tartani, a kocsmát meg nem?
Induljunk már, noszogatott mindenkit Barkóczi, elkészül a pörkölt, mire összeszedik magukat.
Az pedig nagy szégyen lenne. Előbb a bejárás, aztán a pörkölt, ez a dolgok rendje.
Mentek is nagy nyugalomban egészen a hídig. Ott csatlakozott hozzájuk a Kárter meg a felesége. Ez is baj volt, mert ha a Kárter eljön, hadd jöjjön. Joga van hozzá. Más kérdés, hogy kalapnyi ezt vagy azt sem ér a véleménye. De az asszonyt minek hozta? No jó, a Katka nem ijed meg az árnyékától, meg aztán vállas, melles személy, szükség esetén elbánik egy vaddisznóval. Nem olyan, mint ez a sok mai szépség, a Rexiás Anna. De akkor is, miért nem marad otthon? Ki fogja megfőzni az ebédet, amíg a Katka az erdőben lóstat?
Világos, joga van hozzá. Hanem a Kárternek is joga van az ebédhez. Olyan ez a jog, mint a baziliszkusz, mindkét végén feje van, és mind a kettő harap.
De csak jobb volt régen, amikor az erdőt még nem kellett bejárni. Minek a beszéd a Gilvással? Nem szokott az válaszolni.
Víztározó, körgát, még jó, hogy nem hadihajóknak akarunk kikötőt építeni. Amennyi pénze a falunak van, abból a kocsmába se érdemes bemenni. Ha csak nem a templomba, mert oda jó a fületlen gomb is.
Majd éppen ez a Barkóczi fogja megnyerni a pályázatot! Brüsszelben csak arra várnak, hogy mikor segíthetnek már a makárosi parkgazdaságon.
Ez is csak a bosszantás miatt van. Gilványoson az iroda, persze a gazdaság „makárosi.” Hol vannak ide a makárosi dombok? Legalább 5 km.
Az erdőre nem lehetett büszke se Gilványos, se Makáros; egy csomó kocsányos tölgy, olyan öreg, hogy ki sem lehet vágni, mert már mindegyiket megilleti a védelem. A patak partján mohlepte kövek, meg a szokásos fűzfák, mind derékig a vízben.
Emberek, mondja Barkóczi, maradjunk itt a feltöltésen, mert arra lejjebb már nagyon felázott.
Persze hogy felázik áradáskor. Látszik az messziről is. A vizes rét egészen másfajta virágokat terem. Nemcsak a Barkóczié ennek a tudománya. Hiába, városi ember, nem közénk való. Most is csak ő beszél, pedig nem ám, hogy szép a hangja. Újat se mond, nem is mondhat, mert a Gilvás azóta ilyen rakoncátlan, hogy az Úristen megteremtette. A hitetlenek is csak a vállukat vonogatják. Milyen is lenne? Hiszen odaát ered, a makárosi dombok között.
De azért nagy figyelemmel hallgatták Barkóczit. Megérdemli, ha már ennyit rontja a torkát.
Egyszer csak a Katka rángatni kezdte a Kárter zubbonyát. Odanézzen, ott egy ember!
Fene nézi, gondolta Kárter, annyi az ember, mint parton a homokszem, mi van azon látnivaló? De Katka csak rángatta tovább, fordujjon meg, mer’ ez a fán lóg. Moha az, páfrány az, felelte bosszúsan Kárter, teliaggatják magukat ezek a fák, mint a vénlány a bálban. De Katka nem mosolygott. Fordujjon meg, mer’ nem akármilyen tölgy ez, hanem a pokolbeli.
Mert nem az összes fa volt Gilványosé, ama bizonyos pokolbeli fenntartott egyet magának. Élt itt egyszer egy gazdag ember, gróf vagy báró, manapság ez se szégyen. Vadászni járt ebbe az erdőbe, ugyan nem pontosan ebbe, mert ez a sok öreg fa akkor még csak vadhajtás volt. Megtámadta egy nagy fehér szarvas. Az egyik vadásza megmentette, de a rengeteg nagy agancs az ő testén is halálos sebet ejtett. Elhívatták a javasembert, aki azt rendelte, mossák ki a sebet csalánteával… Kimosták-e, vagy sem, a vadász meggyógyult. A gazdag ember nagyon hálás volt, földet adományozott neki, hogy annyi csalánt neveljen, amennyit csak akar. A többi vadász nagyon irigykedett, ők is szerettek volna maguknak egy szép nagy csalánmezőt. Az igazság az, ha mindent egyenlően elosztanak, senkinek ne legyen többje vagy kevesebbje, még egy hajszálnyival se. Megvádolták a szerencsés vadászt: az ördöggel cimborál, maga az ördög volt az a nagy fehér szarvas. Hiába tiltakozott a vadász. Amikor belátta, hogy nem hisznek neki, kiment az erdőbe, és felakasztotta magát egy tölgyfára. Azóta is látják: néha a fán lóg, néha csak alatta ül, körülötte a kutyái, a feje fölött egy büdös bagoly. Az se igazán madár, hanem az ördög személyesen. Manapság persze nem hisznek az ördögben, de azért elég sokat beszélnek róla, és az ördög is sokat beszéltet magáról – például ha Gilványoson történik a katasztrófa, és nem 5 km-el odébb, a dombok között.
Kárter megfordult végre, és jól megnézte magának a fát. Nem lógott azon más, mint zuzmó és moha, de többen látták a vadászt is. Tiszta zöldben van, csodálkozott a két öregasszony, mert miért éppen vénasszony ne vett volna részt a bejáráson; kétszeresen is joguk volt hozzá: senki nem várta el tőlük, hogy főzzenek, mert a jó kis gilvapörkölttel már régen eltették a férjüket láb alól. Látta azt még Barkóczi is, igaz, hogy a patak másik oldalán, olyan messze, hogy már a tervezett körgátnak se lett volna útjában. Janó, a polgármester, semmit se látott (éppen azért lett ő a polgármester), de azért elismerte, hogy kísérteties. Legyünk büszkék a hagyományainkra, morogta Kárter. – Erre az egy szál legendára? – kérdezett vissza Janó.
A bejárás résztvevői felélénkültek. Mi az, hogy egy szál legenda? Mások örülnének ennek az egynek is. Különben is, ki mondta, hogy csak egy? Én még hallottam gyerekkoromban a nagyanyámtól… és itt egy kevéssé megbízható történet következett a fekete kutyáról, aki borús éjjeleken a hídfőnél lesett az áldozatára.
Az ördög kutyája, jegyezték meg a vénasszonyok nagy tisztelettel.
Barkóczi kétségbeesett, mert érezte, hogy kicsúszik a kezéből az irányítás.
Emberek, térjünk a tárgyra! – De kit érdekelt a Gilva és a víztározó? Lehet, hogy jó, lehet, hogy hasznos, de a lepusztult tölgyerdő kocsányaiból pénzt lehet csinálni, igazi pénzt.
A turisták jól fizetnek, mondta Bapó, főleg a jappánok.
Azok, meg a jenkik.
Mit szólnátok egy ilyen reklámhoz: Gilványosban a virányos, erdejének sok a titka, keresse meg, hol a nyitja? – álmodozott Bapó.
Kolosszális, felelte Kárter savanyúan, nincs az a turista, aki eljönne Gilványosba, ha egyszer meghallotta ezt a verset.
Bapó megsértődött. Nem értem, hiszen még rímel is.
Gilványoson régen volt ilyen nagy az egyetértés: Falunapokat kell rendezni, fel kell éleszteni a legszebb hagyományokat. Annyi lesz a pénz, hogy mi segélyezzük az EU-t.
Pillanatnyilag nem ez lenne a legfontosabb, kezdte Barkóczi, de senki nem figyelt rá a nagy hangzavarban.
Ezzel véget is ért a bejárás, már csak le kellett volna öblíteni egy korsó sörrel, vagy ami éppen adódik. A kocsma azonban még mindig zárva volt, ami így délfelé már több, mint felháborító.
Azt meg ugye mondani sem kell, hogy a templom…
Éreztem, hogy ebből se lesz semmi, jelentette ki Janó. Levegőt lapátoltunk. Nem tudtuk befejezni a bejárást, passz.
Barkóczi még mindig reménykedett. Körgát vagy víztározó, mindegy, csak építsünk valamit, mert ez a pénz olyan, mintha máris a kezünkben lenne. Nehogy már kiengedjük. Rajtunk nevetne az egész megye.
Hiába, nem jött össze, sóhajtott Bapó.
Emberek, én nem értem, mi történt magukkal, ha be van zárva a kocsma, akkor nem lehet meghozni a határozatot?
Nem lehet, felelte Kárter.
Ha én ezt elmesélem a városban…
Akkor se lehet. Indoklás nem kell, hiszen mindannyian ott voltunk, és láttuk, hogy mi van. Láttuk, és passz. Senkit nem kell meggyőzni, és passz. A részleteket nem tudtuk megbeszélni. Janó majd odaíratja a jegyzőkönyv végére, hogy a bejárás félbeszakadt. Akadályoztatás miatt.
Maguk komolyan azt hiszik, hogy vis maior van?
Végre a vénasszonyok megértették, hogy miről van szó, és sápítozni kezdtek: Nem menünk vissza a majorba, elég volt ennyi gyaloglás vasárnap délelőtt.
Miféle majorba? – kérdezte bambán Hombár Lajos. Na már megint a régi nóta, az egész demokráciából annyi a hasznunk, hogy mindenki mást akar.
És mindenki szabadon érvényesítheti az érdekeit, tette hozzá Janó.
Ez nem demokrácia, hanem a legrosszabb fajta káosz, horkant fel Barkóczi, egy normális országban nem az egyéni elvakultságokat ütköztetjük egymással, hanem az értelmes és költséghatékony megoldást preferáljuk.
Ki mondta, hogy mi egy normális országban élünk?
Józsi nagy nehezen felfogta, hogy itt most mindjárt összecsapnak az indulatok, és úgy vélte, az jár a legjobban, aki először üt. Körülnézett, kinek keverhetne le egy hatalmasat, és a tekintete megállapodott a Kárter lapos képén. Ez is minek jött ide, mért nem maradt meg Kaposváron, ahová a jó anyja szülte?
Kárter rossz néven vette az ütést, és úgy adta vissza, hogy a Józsi gyerek megtántorodott, és nekiesett a hirdetőoszlopnak. Szidod az anyámat? – Bapó a Józsi pártját fogta, amire eddig nem volt példa a gilványosi évkönyvekben. Kárter, te fogd be! Fékezd magad! Miattad van az egész, hogy az ördög kapta volna el a lábodat, amikor ma reggel elindultál.
Kárter csak nézett ki a fejéből. Most meg mi van? A Józsi gyerek megkapta, ez eddig rendben. Bapó is kaphat egyet, mit bánom én, ha százhatvan éves.
Igenis, te vagy a hibás, magyarázta Janó, és egyszerre nagyon hivatalos képet vágott, úgy is, mint polgármester. Minek hoztad el a bejárásra az asszonyt? Ne is védekezz azzal, hogy ő akart jönni. Asszony nem való a bejárásra. Persze hogy unja magát, aztán nézelődik, és mindent észrevesz, azt is, amit nem kellene. Ha nem veszi észre azt a páfrányt vagy mit, mi se térünk el a napirendtől. És ha nem térünk el, akkor kizárt dolog, hogy okos dolog jusson az eszünkbe.
Úgy, kiáltotta Katka, és csípőre tette a kezét, mert csak az a jó, ha az emberek szemellenzőt viselnek, aztán mennek, mint a lovak?
Nem úgy van az, Kárterné. Maga egy olyan dolgot látott, ami, hogy is mondjam, nem létezik. – Még hogy nem létezik, amikor maga is látta! – Csak kísérleti jelleggel. – Az a megvádolt vadász… – Asszonyom, ez most mind mellékes. Nem szerepelt a napirendi pontok között. – Most mi van, leszavazunk egy jó ötletet csak azért, mert nem magának jutott az eszébe? – Első a napirend. – Ekkora marhaságot én még életemben nem hallottam. – Te még nagyon fiatal vagy, Katka, intette le Kárter. Ne vitatkozz a hamburgermájszter úrral.
Azzal meg nem törődik senki, hogy engem majdnem feltekert a hirdetőoszlopra ez a vadparaszt? – vetette közbe Józsi.
Nem sok hiányzott ahhoz, hogy mások is úgy járjanak, mint a Józsi, mert Kárter már nagyon készülődött. És ekkor, ebben a történelmi pillanatban nyitott ki a kocsma. Most már nem lehet kétséges, hogy a Szedlacsek órája késik. Meg kéne szavazni neki rögtön egy újat, mert ez itt közérdek. Emberhalál lesz, ha nincs sürgős intézkedés.
Szép napot mindenkinek, köszönt békésen Szedlacsek, pedig láthatta, hogy itt már alaposan összegyűltek a viharfelhők. No akkor megyek, és csapra verem. Megvolt a bejárás?
Az emberek előbb csak bátortalanul, aztán egyre magabiztosabban felelgettek. Mi az, hogy megvolt? Megvolt még a Katka is. Olyat láttunk, amilyet még soha. Egy akasztott embert.
De már azt nem hiszem. Ahogy elnézem, senki sem hiányzik.
Még a Janó is látta, vágta ki a tromfot Kárter.
Miért ne láttam volna, ha egyszer ott volt, ismerte el megadóan a polgármester, de attól kezdve nem szólt egy szót sem, eltűnt a szája a kemény sörhab mögött.