1810-ben a nyugat-bengáli Midnapurban éltem. A város a Kanszabati, röviden Kaszai folyó partján van, egy sereg hindu templommal és mecsettel, amelyek között szerényen bújnak meg a lakóházak. Hivatali munkám miatt gyakran jártam Pathra faluban, amely mindössze két mérföldre van Midnapurtól.
Pathra csak egy kis falu, de több száz dzsaina és hindu templommal a Kaszai mindkét partján. A dzsaina templomok természetesen nagyon régiek, és sokat ártottak nekik a Kaszai gyakori áradásai, de a legtöbb hindu templom egészen új volt, és minden évben újabbak épültek. Kis templomok voltak ezek, és építészetileg sem jelentősek; nem a bengáli típus, hanem az orisszai deul. A helyi legenda szerint egy Lódhrám nevű bráhmana nagy követ talált a falu határában. Megpróbálta kiásni, de a kő nagyon nagy volt, „leért a föld középpontjáig.” Azonkívül az ásó érintése nyomán vér szivárgott belőle. Lódhrám megértette, hogy a kőben a magasztos Siva lakik, és épített föléje egy templomot. Mindez még a Mahábháratában elbeszélt nagy háború előtt történt, vagyis több, mint 5,000 éve. Azóta „mindenki” épít egy új templomot a Kaszai partján, ha teheti.
Ezt a legendát a barátom mesélte el, akivel együtt dolgoztam a midnapuri bíróságon. Pathrában lakott egy tágas, de nagyon egyszerű házban. Ha megkérdezték, miért nem költözik be a városba, miért vállalja a mindennapos utazás kényelmetlenségét, kitérően felelte: Szeretem a jó levegőt – Itt sokkal nyugalmasabb az élet – Nem akarok költözködni.
Beszélgetés közben többször is láttam egy fiatal nőt a verandán vagy az egyik ajtóban. Szép, zöld selyemszárit viselt, és rengeteg ékszert. Homlokán ragyogott a maung-tika óriási smaragdja, nyakában csampaka-gali és több vékonyabb aranylánc. Mélázott egy kicsit, aztán visszament a házba.
Megkérdeztem, hogy ki az.
Nincs ott senki, felelte a barátom közömbösen.
Mivel a barátom agglegény volt, a ház pedig két család számára is elég lett volna, azt gondoltam, már értem, miért ragaszkodik annyira Pathrához. A Társaság kifejezetten ellenezte az alkalmazottjai és a bennszülöttek mindenfajta bizalmas kapcsolatát, és a bengáli szépség itt kevésbé volt szem előtt.
A Társaság igazgatóit elég kevéssé érdekelte az erkölcs (bár ők sem voltak restek prédikációkat tartani, amikor hasznosnak ítélték.) A legfontosabb ok az volt, hogy az ilyen irreguláris kapcsolatokból született gyerekek lehetetlen helyzetbe kerültek. Nem fogadta be őket sem a hindu, sem az európai társadalom, és kevés kivételtől eltekintve, szerencsétlen páriaként tengethették az életüket. Névlegesen keresztények voltak, de mindkét kultúrában gyökértelenek.
Mit tegyen egy agglegény Indiában, a 40. évén innen? Nem csaphat föl fakírnak – bár én egy ilyet is láttam, több, mint húsz éves indiai tartózkodásom során csak egyetlen egyet. Elment valahová északra, beköltözött egy barlangba, vagyis megbolondult, a közvélemény ítélete szerint.
Visszatértünk a pathrai templomok rejtélyéhez. Bizony, egyik sem látszott 5,000 évnél régebbinek. Elég, hogy a dzsaina templomok megmaradtak; 1,000-1,500 évükkel megannyi matuzsálem a hindu templomok között. Ebben a gyilkos éghajlatban ez is csoda, jegyezte meg a barátom, kényelmesen megfeledkezve arról, hogy a pathrai tartózkodását éppen a jó levegővel, az egészséges éghajlattal szokta indokolni.
A bengáli szépség ismét megjelent a verandán, mintha csak arról akart volna megbizonyosodni, hogy még itt vagyok-e.
A világ nem sokat tud a pathrai templomokról, folytatta a barátom révedezve. Nem elég jelentősek. De ez nem is baj, legalább még nem fedezték fel maguknak a kíváncsiak. És a híres templomok mindig tele vannak zarándokokkal. Voltam egyszer egy ilyen állomáson. Folyton doboltak és énekeltek, de különösen éjjel. Nem tudom, mikor alszanak a bennszülöttek.
Közben elkészült az ebéd, és két muszlim legény odakinn, az árnyas fák alatt terített. A szakács is muszlim volt, és nem adott sokat a változatosságra. Kecske vagy bárány, három-négy cukros étel; nem ismert ennél többet. Ami engem illet, jobban szeretném a hindu konyhát, de egy tisztességes hindut nem lehet rávenni arra, hogy európaiak szolgálatába álljon. Még a „Rum-Janik” között is csak néhány van, akiknek tényleg minden mindegy.
A zöld száris tündér természetesen nem tartott velünk; a bennszülött asszonyok még a férjükkel sem esznek együtt. Jobb helyeken felszolgálják nekik az ételt, és ők maguk csak a maradékot eszik meg; de még az alacsonyabb kasztok között is megvan az a szokás, hogy a nők félrehúzódnak, nem keverednek a család férfitagjaival.
Ebéd után a barátom elbocsátotta a legényeket; nem szerette, ha belenéznek a whiskys poharába. Magunknak töltögettünk, és nagyokat hallgattunk.
A tündér többször is megjelent a verandán, és én mindannyiszor odanéztem. Tudom, hogy illetlenség, de mágikusan vonzotta a tekintetemet. Ahogy fogyott a whisky, úgy láttam őt egyre szebbnek. Végül a barátomnak is feltűnt. Te, miért vizsgálod annyira a verandámat? Nem valami híres, de azért mégis csak veranda, és én szívesen alszom a szabadban, ha nincs nagyon hideg.
Bocsánat, mondtam erre, a veranda csakugyan elég közönséges, de a hölgy… – Miféle hölgy? – Öö, tudom, hogy nem rendes dolog, de túl csinos ahhoz, hogy ne lehessen észrevenni. – Biztosíthatlak arról, hogy egyedül lakom, felelte a barátom nagyon komolyan, és a jelen pillanatban nincs senki a veranda mögötti szobákban. Nem tartok gazdasszonyt, mint egyes katolikus papok. – Archibald, nem kell tartanod attól, hogy elárullak. Teljes mértékben megértem, hogy magadhoz vettél egy bengáli leányzót, aki olyan szép, mint Indra egében a hattyúlányok.
A barátom olyan hirtelen pattant fel a helyéről, hogy fellökte a whiskys poharát, és az üveg is komoly veszélybe került. Nem értem, miről beszélsz! Nincs ott senki! Gyere, és nézd meg magad. – Megfogta a karomat, és a ház felé húzott. – Nézz meg mindent, az összes helyiséget. A szolgáim mind hátul vannak a konyhában, vagy ki tudja, hol tekeregnek. Nézd meg a konyhát is. Nézd meg a kertész kunyhóját, vagy amit akarsz. Esküszöm, hogy nem lakik itt semmiféle asszony. – Archibald, mi van veled? Nem kell esküdözni, elhiszem én akkor is, ha csak úgy mondod. – De mit tehettem volna mást, mentem utána engedelmesen.
Az első szobában, ez valami régimódi ebédlő volt, fonott bútorokkal, tényleg nem volt senki. De a következő helyiségben, a tálalóban ott állt a bengáli szépség, és villámlottak a szemei.
Nézd, Archibald, kezdtem, de el is hallgattam rögtön. Barátom viaszsápadt arcán egymást váltották a félelem és a viszolygás, az undor és a rémület. Azt hiszed, hogy van itt valaki, igaz? Azt hiszed, ez egy bengáli boszorkány, talpig zöld lepelben? No hát, idenézz – és vadul csapkodni kezdett maga körül a karjaival. Csak a levegőt hasogatta, a jelenésen keresztül, aki mindvégig mozdulatlanul állt, rezzenéstelen arccal, de villámló szemekkel. – Próbáld meg te is! Üsd meg! Ne félj, nem fogja megérezni.
Habozva kinyújtottam a kezem. Nem ütközött ellenállásba.
Keresztül is gázolhatsz rajta, kiáltott Archibald, nézd csak, megmutatom!
És tényleg keresztülment, oda-vissza, mintha üres lett volna a szoba.
Barátom, mondta Archibald szomorúan, már hetek óta hadakozunk egymással. Nem kétséges, hogy ez dzshadu (boszorkányság), és az egyik vádlott küldte a nyakamra, aki nem értett egyet az ítéletemmel. – Meg is mondta, hogy kicsoda, ismertem én is. Csúnya ügy volt, a fickóra mindössze egyetlen gyilkosságot lehetett rábizonyítani, pedig nagyon valószínű, hogy több is van a rovásán. – Nem szól egy szót sem, csak néz azokkal a villogó szemeivel. Van valami ötleted, hogy mit tehetnék? Talán hívassak egy varázslót én is?
Nem tudom, feleltem, igazán nem tudom, hogy mit javasoljak. De annyit el kell ismerni, hogy annak a gyilkos fickónak kiváló ízlése van.
3 hozzászólás
Jól végigvitted a történetet. Ezek szerint a nő boszorkány…de ha a vádlott küldte, miért nem inkább egy démont vagy átkot küldött? Azzal többet lehet ártani…
Kedves Müszélia!
Hát ez aztán igen érdekes feleség! Bár átnézni nem lehet rajta, de átjárni igen…
Téges ismerve, sejtettem, hogy valami turpisság lesz a dologban!
Judit
Kedves Judit, nehéz megmagyarázni az ilyen jelenések pontos műfaját. az egyik szereplő boszorkánynak nevezi. ez még nem jelent semmit. lehet, hogy démon, vagy egy mesterséges intelligencia, kísértet, agyrém. akármi. a megírás pillanatában jó poénnak éreztem.