Hol volt, hol nem, volt egyszer egy gyönyörű tó. Hegyek ölelték, rejtették. Bársony-tónak nevezték, mert olyan puha volt az érintése, mint a bársony, vize kristály tiszta.
Idejártak esténként fürdeni tündér király lányai. A legkisebb lány, Borinka, pajkos, szertelen volt. Nővérei figyelmeztették, hogy halkabban, mert még valaki meghallja kacagását. De ő nem hallgatott rájuk. Egyik este, tovább ott maradt. Egy legény, aki a szomszédos faluban lakott, fák rejtekéből megleste a lányt. Annyira megtetszett neki Borinka, hogy elhatározta feleségül veszi. Így minden este kiment a tóhoz, és apró ajándékokat csempészett a lány ruhája mellé. Borinka egyre kíváncsibb lett, hogy vajon kitől kapja a meglepetéseket. Egyik este így szólt:
– Jer elő, akárki vagy!
Zongor ekkor előlépett rejtekéből. Sokat beszélgettek. Ezentúl mindennap találkoztak. Borinka is beleszeretett a fiúba. Telt múlt az idő. Szerelmük egyre erősebb lett.
– Én itt maradok veled Zongor, nem megyek haza. Inkább lemondok tündérségemről, az örökkévalóságról, de nem hagylak el téged soha!
– Ásó, kapa nagyharang választhat csak el minket!- felelte Zongor.
Ekkor azonban sötét lett, villámlani kezdett, a tó vize zavarossá vált, s megszólalt egy hang:
– Ezt én nem hagyom!- mondta Borinka apja. Válassz! Tündérország vagy ez a legény!
– Apám! Én szeretem Zongort, semmi kincsért el nem hagyom!
– Ez az utolsó szavad?!- mennydörögte az apja.
– Igen- válaszolta eltökélten a lány.
– No, akkor halld ítéletemet! Mától legyél e tóban tündérrózsa! Pompás virág leszel, s nevedben megőrzöd tündérségedet. Te Zongor, változz vándorsólyommá! De soha se legyen nyugtod! Mindig vándorolj, keress új otthont! Majd időről-időre láthatod Borinkát, de soha sem lehet a tied!
S amint ezt kimondta, Zongorból sólyom lett, Borinkából pedig csodálatosan szép tündérrózsa. Zongor szomorúan körözött egy darabig a tó fölött, majd szárnyával búcsút intett szerelmének, s elrepült. A tavirózsává vált lány olyan gyönyörű volt, hogy a szerelmesek, ha arra sétáltak, ölelkezve nézték, gyönyörködtek benne. Zongor időnként visszarepült a Bársony-tó fölé, s epekedve nézte szerelmét.
Telt múlt az idő. Borinka apja látva, hogy Zongor milyen kitartó, megbocsájtott a szerelmeseknek. Visszaváltoztatta őket, de Tündérországtól végleg el kellett búcsúznia Borinkának. A lány szomorúan tett eleget apja kérésének.
Azóta boldogan élnek, ha meg nem haltak. Ha látsz egy tavirózsát, állj meg, s jusson eszedbe Borinka és Zongor szerelme!
6 hozzászólás
Nagyon kedves mese hundido!
Nagyon tetszett, imádom a tavirózsát 🙂
Szeretettel olvastalak: Zsu
Kedves Zsu!
Köszönöm, hogy elolvastad! Én is szeretem a tavirózsákat, egyszerűen gyönyörűek! üdv hundido
Szia hundido! 🙂
Már régóta csodájára járok meséidnek (nem titok), mert tartalmuk mindig pozitív energiát ad nekem. Kedvelem azt, hogy a leglehetetlenebb helyzetekből is győztesként kerülnek ki hőseid. 🙂
Ebben a történetben a felnőtt életre is asszociáltam, nem véletlenül. Akadnak olyan helyzetek, amikor talán le kell mondanunk tündérségünkről, hogy pozitív legyen a végkifejlet. Szívesen válnék most tavirózsává, ha láthatnám, amint Zongor, a sólyom fölöttem kering. 🙂
Vajon lesz-e visszaváltozás? Én szeretném. 🙂
Valósan éltem meg mesédet, mert az élet is adja ám a hasonló történeteket.
A központozás itt-ott javításra szorul, illetve a tagolás.
Ma különösen hatalmas élmény számomra ez a mese, mert szívesebben lennék most szerelmetes tavirózsa a stabil sólyommal, mint hervadásra ítélt erdei kankalinvirág. 🙂
…de hát azért vannak a mesék, hogy egyszercsak valóra váljanak. 🙂
Köszi az élményt! 🙂
Szeretettel: Kankalin
Kedves Kankalin!
De hogy vagy te hervadó erdei kankalin!
Köszönöm, hogy elolvastad! Örülök, hogy tetszett. A tagolás és a központozás nem az erősségem! 🙂 szeretettel: hundido
Kedves Hundidó!
Csodaszép mese!
Sok sok ilyent!
Elimerésem:sailor
Szép napot
Szia!
Hú, jó rég írtam, de örülök, hogy elolvastad. Ez anno megjelent egy Erdélyben kiadott könyvben – Testvérek Európában- nagyon boldog voltam, hogy az én mesémet is beválogatták. üdv hundido