Dezső megdöbbent szemekkel, bután bámult. Tekintetét először a hajdan felragasztott, lemosható Kesztölci-tapétára, majd feleségére emelte. Kérdés volt bamba tekintetében. A kis konyha-étkező asztala fölé helyezett falvédőn lecsurgó sült kolbász-zsír mellett, vér is kezdett lassan csordogálni. Dezsőnek nem volt nehéz kitalálnia, kié lehet a pirosló folyam, mely a felfröccsent zsírral versenyezve tartott az asztal felé. Ujjával megérintette a vért, majd a konyhakést nézte bárgyú tekintetével. Megfogta a hasából kiálló kés markolatát, és kérdőn meredt feleségére.
Az asszony semmi sem reagált. Csak állt a kredencnek támaszkodva, közben haldokló férjét nézte hűvös, undorodó tekintettel.
Dezső egy olyanfajta férfivá lett, akit minden feleség csak utálni tudna. Dezső dagadt volt, ápolatlan és visszataszító! Dülledt szemeivel, előtte még minden falat sült kolbászra úgy nézett, mintha valami égi-manna lenne, miközben szuszogva-csámcsogva gyűrte le őket egymás után. Klári, a feleség, ezért gyűlölte a közös étkezéseket. És gyűlölte Dezsőt is! Vele együtt, az állandó sport-fogadásokat, az unalmas focimeccseket a tv-ben, amiket néha, Dezső hangos böfögései tettek még elviselhetetlenebbé.
Dezső, már nem csámcsog, nem böfög többé! A hájas hasán felhúzódott atléta alól a vér a földre csöpögött. Dezső lefordult a hokedliről, és rázuhant az elég szűkre szabott konyha padlójára. A kést továbbra is fogta, mintha valami kapaszkodó lenne, hogy az árnyékvilág ne ránthassa magával.
A vég azonban közeledett, és Dezső hörögve vívta haláltusáját a giccses linóleumon. Szájából kifordult a félig megcsócsált sült kolbász, majd utána, habos vér követte azt. Az asszony ekkor hajolt oda hozzá. Jobb lábával Dezső mellkasára lépett, lehámozta férje ujjait a kés markolatáról, majd egy rántással kitépte a szőrös, gusztustalan testből. Dezső végtagjai megrándultak egy pillanatra, aztán nem mozdult többé. Meredten bámult a semmibe…
A gyilkos feleség beletörölte a konyhakést, utált férje nadrágjába. A nő nyugodt volt és elégedett. – Tudok a viszonyodról a házmesterné-Gizivel, te undorító féreg! – sziszegte a feleség gyűlölettel telve. Felemelte lábát Dezsőről, azután csak úgy, belerúgott egyet. Az özveggyé avanzsálódott asszony, a kést otthonkája zsebébe csúsztatta. Kimérten, halálos nyugalommal lépett ki a lépcsőház folyosójára.
A szomszédból zongorázás hallatszott. Elhaladt a lakás előtt, aztán elgondolkodva visszalépett. Megállt az ajtó előtt, becsöngetett. A csengő figyelmeztető hangja félbeszakította a zongorázást. Hamarosan a szomszédék kislánya nyitott ajtót.
– Csókolom, Klári néni, segíthetek valamit? Az anyuék most nincsenek itthon! Valami baj van? Furának tetszik lenni…!
A nő nem válaszolt csak mélyen a kislány szemébe nézett, és előrántotta a kést. A lány halkan sikkantott fel, amikor a penge felvillant, és egy mozdulattal elmetszette a nyaki artériát. A vér, elementáris erővel spriccelt a kislány nyakából. Nem tudott sikoltani, és nem tudott segítségért kiáltani.
Gyilkosa magához húzta és suttogni kezdett a fülébe:
– Mindig is rühelltem hallgatni a klimpírozásodat! Csak azért tűrtem el, mert apád a lakóbizottság elnöke! Évek óta megvették neked azt a rohadt zongorát! – suttogott tovább a haldokló kislány fülébe – de… még mindig nem vagy képes hibátlanul játszani! Tudod milyen borzasztó ezt egész este hallgatni főleg akkor, amikor a kedvenc sorozatomat adják a tv-ben?
A lányka már sápadni kezdett a tetemes vérveszteségtől, de volt még benne egy kis élet. Szaggatottan, erőlködve, ennyit tudott mondani gyilkosának:
– Nem is… én… zongorázom, hanem, az… öcsikém…
Aztán a kislány meghalt. Élettelen teste elernyedt, és összecsuklott. A gyilkos házasszony a lánykát bevonszolta a lakásba. Rácsukta az ajtót, majd folytatta útját a földszint felé. A lift üzemen kívül volt. Már megint! De a lépcsőházban végre csend honolt.
Két szinttel lejjebb a frissen felmosott lépcsőfordulóban egy rossz küllemű férfi ücsörgött. Éppen evett. Egyik kezében szendvicset, a másikban zacskós-tejet szorongatott. A férfi egy fekete dobozon üldögélt. Amikor meglátta a nőt, véres ruházatában, kezében a konyhakéssel, nagyon megijedt, és azonnal felugrott! A doboz, amin ücsörgött felborult. Szerszámok gurultak szét a mozaikkövön. A kés, ismét gyorsan dolgozott és a férfi meghalt. Gyilkos-Klárika megtörölte a kést áldozata kabátujjában. Végignézett a hullán. Észrevette a véres kabátra varrt feliratot: „Felvonó szerviz.”
Klárika gúnyosan elmosolyodott, és tovább indult. Közben valaki hangosan felsikított.
Klárika pedig, végre a céljához ért. Megállt az ajtó előtt. A névtábla szerint, itt lakik Özvegy Kovács Gáspárné, a házmester. Az ámokfutó-háziasszony ide is becsöngetett. Hallotta amint bentről valaki az ajtóhoz közeledik. Megmarkolta a kést.
A házmesterné ajtót nyitott és a látványtól hirtelen alig jutott szóhoz.
– Klárikám… Jézusom, hogy nézel ki? Mi történt, mi a..?
A kérdést nem tudta befejezni, mert Klárika torkon ragadta és az előszobába lökte. A házmesterné a földre esett, támadója pedig a mellére térdelt.
– Jesszusom, miért akadtál ki ennyire Klárikám? Lekozmált a paprikás krumpli? – kérdezte a földön fekvő asszony, a másik háztartásbelit.
– Tudok a kis etyepetyétekről Gizikém… te bárcás ribanc! – magyarázta tettét a néhai Dezső felesége.
– Te nem vagy normális?! Miről beszélsz Klárika?
– Amikor nem voltam itthon, a Dezső mindig lejött hozzád titokban! Sejtem, hogy minek… De már vége a románcotoknak! Dezső halott, és nemsokára te is az leszel!
A kés felemelkedett, majd lesújtott. Hatalmas erővel közeledett Özvegy Kovács Gáspárné mellkasa felé. Ebben a csapásban benne volt minden: Benne volt a bosszú, a harag, a kezdődő gyász, a konyhában elfecsérelt évek, a szőke herceg hiánya fehér lovon, vagy akár az nélkül… De még ez az erő sem volt elég ahhoz, hogy a kés áthatoljon a magas-nyakú garbóra húzott, otromba színű köntösön. A kés újra felemelkedett.
Házmesterné-Gizike észlelte a kezdeti kudarcot, ezért így szólt foghegyről a gyilkos Klárikához:
– Tudod miért járt át ide a férjed? Enni! Mert én, soha nem teszek vegetát a lecsóba, nem úgy, mint te..!
A magyarázat egyszerű volt és őszinte. De ugyanakkor megkésett is. A kés ekkor már visszavonhatatlanul úton volt Gizike szívébe, a házhoz pedig a szirénázó rendőrautók. Házmesterné-Gizikét ez sem menthette meg. Meghalt. Elég volt Klárinak felidéznie magában, férje etikátlan és goromba viselkedését, így a második szúrás végzetes lett.
Már nem volt veszteni való…
Klárika feltápászkodott. A játszmának vége.
Elindult a lépcsőház kijárata felé. A kést otthagyta néhai konkurense szívében. Zavarodottan lépett ki a lépcsőház ajtaján. Talán soha nem tudta volna meg, hogy Dezső nem szerette a lecsót, vegetával.
Klárika, otthonkája zsebébe nyúlt. Nem figyelt arra, amint a kommandósok pontosan az ellenkezőjét kérik tőle és hogy, látni akarják mindkét kezét. Klárika a zsebében matatott. Megtalálta, amit keresett. A mesterlövész ekkor húzta meg a ravaszt, és Klárika holtan rogyott össze, szétroncsolódott koponyával. Agyveleje beterítette a muskátlikat.
Földön fekvő hulláját körbe vették a kommandósok.
– A célpont kiiktatva! – mondta az egyik, maszkos fickó.
– Mi van a kezében, fegyver? Nézzék át alaposan! – jött az utasítás valamelyik autó felől.
– Máris átvizsgáljuk…! Nincs nála semmi! Egy levél van a zsebében, uram..! Azonnali hatályú kilakoltatási végzés! Ennyi, uram!
– Jól van, vonuljanak vissza! Az akciónak vége! – nyugtázta ugyanaz a hang.
– Vettük! Visszavonulunk!
A kommandós elképedve nézte a földön fekvő egykori háztartásbelit.
– Egek! Milyen nő akarhat meghalni hajcsavarokkal és arcpakolással, ilyen randa színű otthonkában…!?
Sid Clever