Valószínűleg én vagyok az egyetlen ebben az országban, aki biofotonikus szkennerrel dolgozik. Nem én választottam magamnak ezt a munkát. A szkenner választott ki engem, és a Cég rábólintott. Nekik teljesen mindegy volt, hogy ki adja el, persze nem a készüléket, mert az felbecsülhetetlen érték, nekem csak a táplálékkiegészítő csomagokat kell rásóznom az emberekre. Ilyet senki nem venne magától. Rá kell vezetni, meg kell győzni, bele kell verni abba a konok fejébe, hogy kizárólag ez a termék védelmezi meg a DNS-ét a szabad gyökök romboló hatásától. A probléma ott jelentkezik, hogy az emberek csak annyit tudnak a DNS-ről, hogy az csavarodik meg tekeredik; a gyökök a legszörnyűbb matekórák emlékei, ahol viszont nyoma se volt a szabadságnak. Gyököt kellett vonni mindenből, ha tetszett, ha nem. Máig sem értem, hogy miért. Még szünetben is kivont gyökökkel rohangáltunk a folyosón.
Előadásaim célközönsége a nyugdíjasok. A nyugger, homo non-erectus stupidis, rendkívül érdekes állatfajta. Rendszeresen rázoomol azokra a színes papírlapokra, amelyeken vonzóvá fényezett képek hirdetik az úti célokat. Jöjjön velünk egy kellemes kirándulásra! Teljesen ingyenes! Mindössze egy rövid előadást kell meghallgatnia – eddig még sosem tartott tovább, mint négy óra. Utána ebéd, egy százcsillagos étteremben, séta, szabad foglalkozás, strand- és élményfürdő, mikor mi van. Nagy szatyrot hozzanak magukkal, mert mindenki értékes ajándékokat kap. Az ostoba nyugger beveszi, miért is ne venné be, amikor már rászoktatták arra, hogy le kell nyelni. A vérnyomás vagy alacsony, vagy magas, és egyik se jó. Vércukor, na persze, mondunk egy számot a nyavalyás betegnek, teljesen mindegy, hogy mennyit, mert úgysem ért hozzá. Elég, ha kellően riadt képet vágunk, és máris benyeli a tablettákat, döfésre tartja az oldalát. Rendetlenkedik a szíve? Hát hogyne, az öreg szív már csak ilyen. Az ízületek mindegyike megér egy külön misét. Meszes, kopott, porózus – mégis mit várnak tőlük? Csodatabletták, csodafürdő, csodamasszázs, nem szabad spórolni, az egészség mindenek felett. Valami okvetlenül csökkenti a rák kockázatát, és a nyugger fizet, sokszor maga sem tudja, hogy miből.
Az meg végképp mágikus hatást gyakorol rájuk, ha ingyen kínálnak egy szolgáltatást. Csillogó szemekkel tolonganak a busz körül. Mit nem mond, ingyen mehetünk el Buckafalvára? Ingyen nézhetjük meg a világhírű buckafalvi kacsaúsztatókat? És az ebédért sem kell fizetni? Nézzük csak, mi a menü. Húsleves – remélem, sok vegetával, mert úgy szeretem. Kabátos hús – nahát, hogy eltalálták a gusztusomat! Megyünk az anyjukommal, szólok az ángyomnak, az is él-hal a tejfölös uborkasalátáért.
Én persze nem ereszkedem le odáig, hogy velük együtt menjek a busszal. Céges autón utazom, mert a biofotonikus szkennert, a számítógépet, meg az összes többi készüléket kímélni kell. A szkenner a legfontosabb, különben hogyan hitetem el velük, hogy a szervezetük karotinoid szintje vészesen alacsony?
Általában tudományos bevezetéssel kezdem, hadd lássa ez a tudatlan csorda, hogy értem a dolgomat.
„A gépben levő monokromatikus, 473 nanométeren működő, kiserejű kék lézer megvilágítja a bőrt, és ahogyan a fény nekiütközik a karotinoid molekuláknak, azok vibrálni/rezonálni kezdenek, a nanométer érték ezáltal 530-ra emelkedik, s így a kék szín zöldre változik. Minél több antioxidáns található az adott felületen, annál több zöld fény verődik vissza, amit egy spektrográf érzékel egy soroló detektor segítségével, a jel intenzitását pedig egy, a készülékkel összekapcsolt számítógép kielemzi, és három perc elteltével megjeleníti a képernyőn a kapott eredményeket.”
Ez benne van a prospektusban, és nem volt könnyű megtanulni, de most már megy minden, mint a karikacsapás. Ha szerencsém van, akkor nem sikerült fölkeltenem a nyugger hordák érdeklődését, és nem bombáznak az idétlen kérdéseikkel: Elég biztonságosan azonosítja be a szkenner a karotinoidok molekuláris szerkezetét? Mit tudhatunk meg közvetlenül az antioxidáns metabolizmusokról? Hogyan mérik a szervezet betegségekkel szembeni ellenállóképességét, úgy értem, cardio-neuro-vasculárisan?
A tudálékos nyuggernél jobban szeretem az egyszerű lelkeket, akik csak az előadás végén kérdezik meg, mi az a karotinoid, esetleg mi a szint, vagy a szervezet – vagy nem is, a szervezetet tudják, mert az egész fiatalkoruk azzal telt el, hogy beszervezték őket, és el is hitték, hogy az jó nekik. Az eretnekek és a nem-hívők mindig rosszul jártak. A máglyákat felváltotta az agymosás, de nem igazán tudom, hogy melyik módszer kíméletesebb.
Egy idő után elunják a sok bölcsességet, cinikusan megjegyzik, hogy náluk már nem lehet késleltetni az öregedés ártalmas hatásait, és minden inkább érdekli őket, mint az oxidációs folyamatok. Vagy a spektroszkóp elméletek. Vágyakozva tekintgetnek ki az ablakon, amerre a buckafalvi kacsaúsztatókat sejtik. De még nem engedhetem el őket, mert most jön a szkennelés. A gép surrog, kék és zöld, persze inkább csak kék, mert úgy állították be, hogy minél alacsonyabb eredményeket mutasson. A néniket és bácsikat meg kell rémiszteni, különben nem veszik meg a tápkálékkiegészítő csomagokat, ami az egész kirándulás lényege. Nem olcsó, de mondta valaki, hogy a csomag van ingyen? Az utazás meg a húsleves se, azok árát már beépítettük a csomagba. Ami esetleg ingyen van, az a kacsaúsztató, más szavakkal kristálytiszta vizű, romantikus alföldi tóvidék, amelyhez gazdag mondavilág fűződik.
Sajnos a mondákat nem mesélhetem el, mert nagyon elment az idő. Ha nem piszmogtak volna annyit – ha gyorsabban elszánják magukat a vásárlásra – mert nekem kvótám van, kérem szépen, az a kötelességem, hogy magukra sózzam ezeket a csomagokat. Mégis mit képzelnek, ingyen utazgatunk szép hazánkban, ingyen tömjük fogatlan szánkba a pecsenyét?
Nem tudom sajnálni őket. Ostoba népség. Végzetesen ostoba. És naná, hogy a kritikus zónába tartozik mindegyik, 0-20,000 közti értékekkel rengeteg csomagot kellene vásárolniuk, telíteni kellene a szervezetüket antioxidánsokkal, nem ám, hogy egyenek több sárgarépát. Nem vagyunk az óvodában! Merő véletlen, hogy a karotinoid szó a karottára emlékeztet. Garantálom, hogy a mi csomagjainkban egyetlen sárgarépa sincs. Hogy én ezt honnan tudom olyan biztosan? Onnan, hogy egyáltalán nincs bennük semmi. Gondosan kivontunk minden hatóanyagot, és csak azért nem nevezzük homeopatikus készítménynek, mert itt nem a víz hivatott emlékezni, hanem a por.
Mondom, innovatív technológia.
Ha van valami, amit végtelenül utálok, akkor hát ez az. Néha úgy érzem magam, mint egy vásári kikiáltó – Don Lopus, az illusztris spanyol doktor és szélhámos, aki így kiáltozott a piactéren: Nemes urak, szép és erényes hölgyek, figyeljék alázatos és buzgó szolgájukat, Lopust, aki azért jött, hogy Önöknek ajándékozza fizikai és kémiai művészete eredményeit, különösen ezt a felbecsülhetetlen értékű növényi olajat, amelyből hat szolgám se tud eleget készíteni, olyan gyorsan elkapkodják. Ingyen van, teljesen ingyen, mindössze 6 shilling. 6 pennyért, vagy 600 fontért odaadom. – Íme Sir Charles Hall, aki olyan nevezetes alapanyagokból kotyvasztotta az orvosságai, mint élő disznótetű, aqua vitae-ben kioltott szénparázs, vörös korall, frissen gyűjtött földi geleszta, élő varangy, rákkarmok fekete hegye, emberi koponya, szarvaspata, aranylevél, kalcinált csontok, kappanzúza belső hártyája, napon szárított, tavaszi libapotyadék, ponty fejéből való kő, egyszarvú szarva, vadkan foga, békamáj és viperahús. – Mit mondjunk a Stobula balzsamról, amellyel Dr. Thomas Rands szédítette a moorfieldsi népet? A szuperfinom fakéregről, amely Charles Goodal koszos kezéből származván, kihajtja a vesekövet, meggyógyítja a köszvényt és az eskórt, sietteti a fogzást, elűzi a görcsöket és a rángatózásokat, a vallási és szerelmi melankóliát, a sertéskanyarót, megfiatalítja és kisimítja az arcbőrt. Lehet többet kívánni egyetlen fakéregtől?
Ez mind a 17. században volt, de nézzenek csak jól körül. Van itt akár csak egy is, aki értelmesebb, mint ama moorfieldsiek, Dr. Saffold vagy Colonel Dalmahoy lelkes hívei, az egyik éppen annyira nem orvos, ahogyan a másik sem ezredes. Vagy Dr. Katterfelto az ő fekete macskájával, a 18. század végén, amikor már a felvilágosulás se volt több, mint rossz emlék?
Nem tudom elmondani, hogy mennyire elegem van belőlük, a szerencsétlen vénségekkel, akik remegő izgalommal készülnek a kirándulásra, meghallgatják az előadásomat a hihetetlen szkennerről, amely 2005-ben megkapta az év „leginnovatívabb technológiája” címet, az üzleti élet Oszkár-díjának számító Stevies Awardot.
Gyanakodva méregetik a kéken és zölden villogó készüléket, és az arcukra van írva a kérdés: Mikor mehetünk már ebédelni? Mi lesz a kacsaúsztatókkal? Az ingyen élményekért jöttünk, te pedig menj oda a karotinoidjaiddal, ahova mi gondoljuk.
Mocsok banda, nem megyünk sehova, ameddig meg nem veszitek ezt meg azt – nem érdekel, hogy nincs pénzetek. Az egészségnél nincs jobb befektetés. Ezeknek a csomagoknak köszönhetitek, ha majd úgy fekhettek a koporsóban, hogy az antioxidáns szintetek legalább jó közepes. Nem örültök annak, hogy két héttel tovább élhettek, majd az intenzíven, amikor csövek lógnak ki belőletek, magatok alá csináltok, és nem ismeritek meg az unokáitokat?
Nem.
Az élet csodálatos adomány, különösen ott az intenzíven, amikor mindenki unja már, hogy nem vagytok képesek átlibbenni a túlsó oldalra, az osztályon nincs elég orvos, gyógyszer és pelenka, a konyhában nem főznek, mert kár belétek, és fekete angyalok röpködnek az ágyak között, mint a nagy, éjjeli pávaszemek.
Vegyétek és egyétek, ez az én csomagom. Nem értitek, hogy a Cégnek is vannak elvárásai?
Tele van velük a hócipőm. Nem tudom elviselni a látványt, amikor mohón kanalazzák az ingyenlevest, ingyen vegetával, mert az jobban kell a húslevesbe, mint a hús.
Hölgyeim és uraim, ne okozzanak csalódást, vegyék meg ezeket a csomagokat. Egyáltalán nem drága, a hasonló készítmények között ez a legolcsóbb a piacon.
Nem őrültem meg, hogy húszezer forintot adjak ezért a vacakért, mondja a hájas vénasszony, aki gondosan, csigákba rendezte feszülő fejbőrén a pár szál haját. Szemei tőrök, szája penge, úgy néz rám, mintha én öltem volna meg a drága jó édesanyját Isonzónál, vagy mit tudom én, hol akadt össze a Kaszással.
Mi vagyok én, az egészség templomáról és a Hymen mennyezetes ágyáról híres Dr. Graham, aki mindenféle nyavalyát meggyógyított az elektromos éterével, idegéteri balzsamával, császári pirulákkal, folyékony borostyánnal, foszforporral és gyémánt bogarakkal, filozófiai előadásokat tartott a szerelem és a szépség okairól, természetéről és hatásairól, az emberi élet különböző periódusaiban, Hebe Vesteria, az ifjúság és egészség rózsás istennője segítségével? Azt hiszitek, dollármilliomos vagyok? Akkor nem itt vesztegetném el az egész napot, a buckafalvi művelődési házban, ahol kivételesen olcsón bérelhettük a termet, mert közhasznú tevékenységet folytatunk. De ezt a kevés bérleti díjat is ki kell gazdálkodni valahogy, és mi az, hogy nem veszitek meg ezeket a rohadt csomagokat, amikor a biofotonikus szkenner csalhatatlanul kimutatta, hogy erre van szükségetek?
A legszívesebben azt mondanám, nem kaptok ebédet, amíg nem vásároltok. Csakhogy ezt nem tehetem meg az étteremmel, amely a Cég partnere, és komoly felvilágosító munkát folytat – reklámozza ezt a szemetet, sőt a tulaj eladott egy komplett készüléket. Mondjuk, neki megérte, a jutalék. De hiába noszogattuk, legyen a munkatársunk, tagja a Cég világméretű hálózatának. Maradi ember, marad az étteremnél. Apám is, nagyapám is – vendéglátós dinasztia vagyunk. Na és? Miért jó az nekem? Torkig vagyok a dinasztiákkal, Vegyétek meg a biofotonikus csomagjaimat, minél többet, mert én ebből élek, és szeretnék még jobban élni. Nyuggernek már úgysem kell a pénz. A legrosszabb esetben közpénzen temetik el. Ne spóroljatok a kukacoknak! Vegyétek meg most, mert bizony mondom néktek, addig nem indul el a busz Buckafalváról, amíg ez a tíz csomag gazdára nem talált.
A vénségek összenéznek, nézik azt a sok-sok semmit, ami Buckafalván látható. A református templom már megvolt, úgyszintén a Kossuth-szobor. Bezzeg dobáltátok Kossuth apánk zsákjába a pénzt meg az ékszereket! Úgy látszik, a függetlenség jobb business, mint az egészség. De nagyon sajnálom, nekem ezt a tíz csomagot kell eladnom, a függetlenséget már eladta más. És eladom, ha beledöglötök, akkor is.
Mondtam már, hogy elegem van a nyuggerekből?
Megvennék egyet, mondja habozva a rozzant bácsi, de nincs nálam pénz, nem hoztam magammal.
Szemét rohadék vagy, gondolom magamban, pénz nélkül jössz az ingyenes termékbemutatóra? Azt hiszed, hogy feltámadt a Róbert bácsi, és ismét tündököl?
Hangosan csak ennyit: Semmi gond, uram, itt írja alá, elég, ha nyolc napon belül fizet.
Méltányosnak gondolom, a kevésbé fájdalmas sebeknél is ez a határidő.
Ezt ne csinálhatja velünk, sipítja a csigás hajú kopasz, engem senki sem kötelezhet vásárlásra, nekem jogaim vannak, és érvényesíteni fogom a jogaimat!
Lehet, felelem hidegen, de a busz addig nem indul el.
Vonattal megyek haza – de persze, Buckafalván nincs vasútállomás, illetve volt, de hagyták összedőlni, mert nem volt elég utas. Most már nincs teteje, és a falak nagy része leromlott. A hajléktalanok csak azért nem alszanak a még úgy-ahogy ép helyiségekben, mert már mind felköltöztek Pestre; a Dunakorzón sajnáltatják magukat, ott sok a külföldi, akik szörnyülködnek. Micsoda szegénység! Én mindjárt megmondtam, vége az EU-nak, ha befogadja ezeket a tetveseket. – A tetvesek hűséges kutyaszemekkel bűvölik a sétálókat, és előbb-utóbb meglesz annyi, amennyi kell, kannás bor, párizsi, esetleg kenyér.
Hagyom, hogy a nyuggerek kiveszekedjék magukat egymás között. J’ai le cafard. A pilóta nemkülönben.
Kávét iszunk az egyetlen fagylaltozóban, mert kávé mellett jobban telik az idő.
Ez a mai társaság kivételesen ellenszenves, mondja a pilóta. Már reggel láttam rajtuk, amikor betolattak a buszba a nagy szatyraikkal. Nem tudom, mennyi ajándékot képzeltek el.
Az ajándék nem érdekes, mondom erre, a szponzorcégek küldik, csupa eladhatatlan szemét.
Nem is értem, miért mondom ezt, mert a pilóta pontosan tudja. De nincs kedve vitatkozni, neki is cafardja van. Kedvesen kifejti, hogy hányingere van a nyuggerektől. Nem elég, hogy ingyen akarják megnézni Buckafalvát, az alföld gyöngyszemét; elvárják, hogy ezért ajándékot is kapjanak. Mikor esznek otthon ilyen ebédet? Esznek-e egyáltalán? Mondjuk, jobb is, ha nem esznek, felesleges meghosszabbítani az életüket.
Megnyugtatom a pilótát. A mi csomagjainktól biztosan nem élnek tovább. Nem a hosszú életet áruljuk, csak az ígéretet. Nem a mi bajunk, ha elhiszik.
Még a kávénál tartottunk, amikor elment újabb négy csomag.
Sok van még? – kérdezi a pilóta gondterhesen.
Ő is menne már haza, alig várja, hogy otthon legyen, papucsot húzhasson, és morogjon az asszonyra, ha nem hozza elég gyorsan a sört.
Még öt csomag.
Rongyos százezer forintért vacakolunk itt, mert kifogtuk ezeket a fafejű nyuggereket. Hogy rohadna meg mind a menhelyen. Kirándulás, az kell nekik. Ingyen ebéd, kacsaúsztató, libalegelő, az is. De ha fizetni kell, úgy veszik elő a pénztárcájukat, mintha a fogukat húznák. Mi az, hogy nincs? Legyen. El kell adnom az öt csomagomat.
Egyet megvesz a presszós tündér, egészen váratlanul. Édesen mosolyog.
Nekem ugyan nem kell, csipogja, de jó lesz Karácsonyra az anyósomnak. Tudja, régi vágású parasztasszony, és elhisz minden marhaságot.
Kár, hogy csak egy anyósa van.
Sétára indulunk a Fő-téren, a Kossuth szobor körül. A nyuggerek a busz körül gyülekeznek, és ha ölni lehetne egy pillantással – szóba elegyednek a helyi lakosság krémjével. Szitkokat szórnak. Fenyegetőznek, hogy elmennek az ombucmanhoz. Hát, éntőlem mehetnek a slambucmanhoz is.
Két csomagot megvesz a leghangosabban szitkozódó.
Vegyék már meg a többit is.
A buckafalviak húzódoznak, ami nem csoda, hiszen nem hallhatták a remek előadást. Nem láthatták, hogyan kékül-zöldül a lézersugár. A jóságos biofotonikus francba, mennyi sóher ember.
Végre megtörik a jég, és az egyik buckafalvi készpénzzel fizet. Gondolom, csak azért, hogy lássák, ki ha ő nem. Telik. Nyakában olyan vastag aranylánc, mint a hüvelykujjam, az aranyláncon mutatós kereszt. Előnyös kontrasztot képez a barna bőrével.
A buckafalviak diszkréten félrehúzódnak, és leplezetlen irigységgel bámulják a sikeres üzletkötést.
Nagy sóhajtás. Indulhatunk. Azt hiszem, a sofőr a legboldogabb.
Én is megkeresem az autót, ott hagytam valahol az orvosi rendelő előtt. Remélem, nem szúrták ki a gumikat, vagy nem törték be az ablakot. Minden rendben, csak a szélvédő közepén egy hatalmas – nem is értem, Buckafalván eddig nem éltek sasok.
Megpróbálom letörölni, de nem megy. Rászáradt. Le kellene vakarni, azt pedig papírzsebkendővel nem lehet.
Biofotonikus szkenner, Buckafalva, nyuggerek, mindentől undorodom.
És most már le is vagyok.