Képzeljétek el, gyerekek, ahogy így ülök, mint most a számítógépem előtt, és azon gondolkodom, hogy mit is írjak, ami a gyerekeknek, azaz Nektek tetszeni fog, amikor csoda történt! Valahonnan kutyacsaholást hallok, holott tudtommal csak magam vagyok a dolgozószobámban és a kutya még csak a közelemben sincs! Ja, ahogy jobbra nézek, látom,, hogy mégis van! S tőlem jobbra lévő fotel tetején egy dalmata kutyus szólalt meg és kérve–kért, hogy írjak róla, de csak róla ám! Még a két első lábát is barátságosan behajlította, a két hátsót meg felemelte, éppen úgy, ahogy a kutyusok akkor szokták, amikor közölni akarnak valamit.
Amint gondolkodom, hogy tényleg írni kellene róla valamit, amikor tőlem jobbra meg csacsi iázást hallottam. Ahogy odapillantok, hát mit látnak szemeim! Egy csacsi iázott kérőn nézve rám, hogyha már a dalmatáról írok valamit, akkor Őt, a szegény kis csacsit el ne feledjem, mert hogy Ő ezt olyan szépen kérte, olyan bánatos szemekkel nézve rám, hogy a szívem megesett rajta. De még egy kutyuska is megszólalt a szobámban, holott a hátam mögött sincs állat, de úgy látszik, mégis van.
-Ha már írsz róluk, édes gazdim, hát akkor engem is vegyél bele a mesédbe – nézett incselkedve rám!
No, jó, gondoltam, beleveszem Őt is, n, mibe …? Hadd legyen meg a kívánsága, ha már ennyire szépen kér. Hiszen olyan könyörgően nézett rám Ő is. De megszólalt a majom is. Ő is közölte, hogy ha már a többiekről írok, akkor Őt, a világ egyik legokosabb állatát se felejtsem el! Mert Ő annyi mindent tud, kezdett volna légtornász mutatványba, ha az olyan egyszerű volna egy pamlag tetején ülve, de hát valaki odatette ,,Őkelmét". De megmorrant a mackó is, hogy róla se felejtkezzek el! Ha írok róla, adna egy csupor mézet, de ezt most, bocsássak meg neki, nem teheti, mert itt kell ülnie a majom mellett. Ám összecsapta a tenyerét, akarom mondani, mert a mackóknak nincsen tenyerük, hanem mancsuk van, a mancsait örömében a szobám egyik legrégebbi ,,lakója", egy aranyos öreg mackó, amikor megtudta, hogy Ő is benne lesz a mesében. Még egy-két könnycseppet is szétmorzsolt talán a bozontos arcán, a szemei körül örömében. Olyan megható volt ránézni a kedves, barátságos öreg barnamedvére- De megmozdult ám a panda is azért, hogy vegyem Őt is észre, hiszen Ő is ,,belefér" egy mesébe! Bele is fért, de bele ám! Éppen ebbe a mesébe! Egyszer csak hallom, hogy valami cincog! De hát nincs itt egér! Körülnézek és mégis van! Mégpedig a Miki egér! Egyszóval Ő is a mesémbe kéredzkedett! Hát ,,beengedtem" és íme, Őt is beleírtam a mostani mondadómba! És végül tudjátok meg, hogy mi a csodálatos a szobámban! Hát az, hogy mindezek a kis állatkák valójában csak az én képzeletemben ,,mozdultak meg", hiszen ezek ,,csak" plüss állatkák és az én kedvenceim, sok-sok mesém ihletői, nekem és valószínűleg a meséimet olvasóknak, hallgatóknak is szeretett kedvenceim! Tehát Ők valóban élnek sokunk képzeletében és szívében és éljenek még sok-sok mesém ihletői és szereplőiként az olvasóimmal, hallgatóimmal közös örömünkre!