Az iskola előtt megállok, mély levegőt veszek. Tudom, megint hallgathatom mit is csinált ma a gyerekem. Azt, hogy kire mit mondott, kit ütött meg, vagy hogy túl hangos volt, nem figyelt. Már előre görcsbe rándul a gyomrom.
A folyosón vidáman futkosó gyerekek, fásult arcú tanárok. Tanárnak lenni nem egyszerű dolog. Mást sem hallani a tévében, hogy "milyen nehéz szegény tanerőknek. A gyerekek egyre szemtelenebbek, a szülők leterheltek, az iskolától várják el azt is, ami az ő feladatuk lenne.".
Én nem várom el, hogy helyettem tanítsanak meg alapvető dolgokat a gyermekemnek. Tényleg sokat beszélgetek Fannival, hogy milyen a helyes viselkedés, nem szabad bántani, csúfolni a többieket. Figyel, időnként bólogat is, de mindig ott van az a bizonyos De.
– De anya! Nemcsak én csináltam! Persze! Piri néni csak engem vesz észre, csak rám szól, és… és nem hisz nekem! Hiába mondom, hogy is volt, az én mondanivalóm nem is érdekli! – panaszolja nemegyszer a lányom. Te szoktad mondani, hogy az éremnek két oldala van. Piri néni meg gyorsan lezárja a vitát, persze legtöbbször én húzom a rövidebbet. Én kapok büntetést, beírást vagy fekete pontot, én vagyok a feketebárány az osztályban.
Vigasztalom, ölelgetem. Sajnálom. Ő egy kicsit más, mint a többiek. Kissé túlmozgásos, időnként nehezen kontrollálja indulatait, óra alatt dünnyög, vagy zümmög, amivel zavarja a társait, no meg a tanító nénit. Nekem is vannak vele gondjaim, de otthon minden más. Tudom, sok szülő takarózik ezzel. "Otthon jól viselkedik, érdekes, otthon jól megoldja a feladatokat…".
Valóban, Fanni is otthon jobb, mint az iskolában, hiszen ott csak ő van, csak rá figyelek. Persze nálam is vannak dühkitörései. Csak akkor én meg tudom nyugtatni puszilgatással, öleléssel. A sok gyerek is frusztrálja Fannit. Több figyelmet szeretne, de hát egy osztály nemcsak Fanniból áll. Sőt! Vannak még Ricsik, Marikák. A tanító néni meg gyakran ideges, gondterhelt.
Sokszor elgondolkodom, miért az én gyerekem ilyen? Miért más, mint a többiek?
Amikor vártam őt, ábrándoztam, milyen is lesz. Persze a legfőbb az volt, hogy legyen egészséges, aztán vidám, kedves, okos. Minden szülő ilyen gyermekre vágyik. Aztán megint ott van a De. Születése után egy évvel kiderült, hogy nem egészen olyan, mint ahogy azt mi elképzeltük. Az apja hamar lelépett, s ez csak rontott a helyzeten. Akkor kicsit feje tetejére állt minden. Ottmaradtam Fannival, aki nem egy átlagos gyermek.
Jó lenne egy társ, akivel megoszthatnám a gondjaimat. Aki időnként segítene. De – nem akarok Patchwork családot. Most még nem. "A te gyereked bántotta az én gyerekemet és a mi gyerekünk meg ordít!". Ezt még nem. Előbb Fannit kell terelgetnem és ez bizony sok erőmet elvesz. Az élet néha összekutyulja a dolgokat. De. Fanni egy szeretetgombóc, bár néha tüskés, mint egy sündisznó. Miért? Mi nem vagyunk azok? Nekünk is vannak jobb és rosszabb napjaink.
Állok a tanterem ajtaja előtt. Mély sóhaj, mielőtt belépek. De. Ekkor kivágódik az ajtó, és az én lányom fut ki rajta nevetve. Mikor meglát, a nyakamba ugrik. Ellágyulok. Ha kacag, akkor nincs semmi baj. Talán ma minden rendben volt.
– Anya, képzeld! A Tücsi fejbevágta Pannit, és meghúzta a haját is. De ekkor én Tücsit ellöktem, hogy ne bántsa Pannit. Szóval megvédtem. És képzeld – hadarta – ezért mind a hárman fekete pontot kaptunk. Szóval nem csak én! – húzta ki magát büszkén. Persze Piri néni megint csak azt látta, amikor fellöktem a Tücsit. De. Én azt mondtam neki, hogy hallgasson meg engem is, mert az éremnek két oldala van. Panni is bólogatott, hogy minden úgy történt, ahogy én elmeséltem. Ja, és Panni azt mondta, hogy mától a barátnőm lesz. Érted?! Barátnőm! Na, mit szólsz? Hát nem nagyszerű?
Erre mit mondhatnék? Mosolyogva néztem a lányom, akit végre meghallgattak, aki bár nem dicséretet kapott, mégis boldog. Aki egy csúnya fekete pontnak ennyire tud örülni. Persze, majd megbeszélem vele, hogy fellökés nélkül is meg lehet védeni valakit.
Kézen fogva indultunk haza.
14 hozzászólás
Aranyos történet, ha a te lányod, gratulálok neki, ha nem akkor is!
Szeretettel
Ica
Szia!
Nem az én lányom. De sajnos sok ilyen gyermek, szülő van, aki más, ezért nem találja a helyét. Az oktatási rendszerünk, a tanító nénik, sem tudnak velük mit kezdeni. Max. ezt: fekete pont és megint csak fekete pont.
Köszi, hogy elolvastad. üdv hundido
Kedves Katalin!
Nagyon aktuális történet, sok szeretettel, és sok tanulsággal.
Judit
Szia!
Bizony aktuális, mert egyre több az olyan gyermek, aki vmiért kilóg a sorból. Nem könnyű velük, de nem is lehetetlen megoldani a problémát. Ehhez azonban sok türelem kell, szeretet, empátia és tudni kell változtatni a bevett szokásokon, modernizálni kell a módszereket és még sorolhatnám.
Köszi, hogy elolvastad. üdv hundido
Kedves Hundido!
Remek, szívmelengető, kedves, reggeli olvasmányom volt az írásod.
Köszönet érte:
Ildikó
Szia!
Köszönöm, hogy elolvastad ezt a történetet, és örülök, ha tetszett. üdv hundido
Szia hundido!
Nagyon tetszik ez az alkotásod. Aktualitása van, de mindig is lesz, mert ahány gyerek, annyiféle. Mindegyik más és más, s meg kell keresni hozzájuk az utat, külön-külön, ami bizony nem könnyű, amikor annyi más (felesleges) teher van a pedagógusokra rakva.
Márpedig, minden sérelem, egy újabb seb, amit egyre nehezebb lesz utólagosan helyrehozni. Nagy ebben a szülők felelőssége is, pedig ahhoz semmilyen papír nem kell, hogy szülő legyen valaki. 🙁
Szeretettel,
Ida
Szia!
Örülök, hogy tetszett ez z írásom. Igen, ez örök téma, főleg mostanában. mert egyre több olyan gyermek van, aki problémás-más. Nem könnyű feladat sem a szülőnek, sem a tanítóknak. A mai szülők pedig szeretnek sok mindent az iskolára, tanárokra hárítani. Persze rohanó világban élünk, tudom, és azt is, hogy kevés az idő otthon, DE pont a saját gyermekére ne jutna?
üdv hundido
Szia hundido! 🙂
Mivel már jól ismerem ezt a történetedet, most két másik oldalról közelítem meg, mint eddig.
Az egyik megállapításom az, hogy akár az én kislányom is lehetne a főszereplő, mert ráismerek a leírásból – talán annyi különbséggel, hogy a "de" korszaka itthon erőteljesebb volt, mint az iskolában.
Ezzel azt mondom, hogy amiről említést tettél, az általános dolog, amit mindenki magára vehet – akár szülő, akár gyermek. Emiatt is jó, hogy írtál róla.
A másik ez:
"A folyosón vidáman futkosó gyerekek, fásult arcú tanárok. Tanárnak lenni nem egyszerű dolog.".
Tudod, engem elszomorít, hogy a tanárok közül sokan fásult arccal vannak jelen az iskolában, és ez nem vezet semmi jóra, mert gyakorlatilag önmaguk alatt vágják a fát.
Soha nem értettem meg, hogy miért nem lehet mosolyogni. Akkor egyszerűbb lenne tanárnak lenni, ezt tapasztalatból tudom, de te is így vagy ezzel.
Örülök, hogy felvetetted ezt a témát. 🙂
Szeretettel: Kankalin
szia!
Igen, sokunk kislánya lehetne, mert ez elég tipikus történet.Egyre több olyan gyermek van, akik nagyobb odafigyelést kellene hogy kapjanak. Nehéz a mai szülőknek, de a gyerekeknek sem könnyű. Mindenki rohan, mindenki ideges, kevés az idő a gyerekre, sok a munka…,.
A tanárok fásultsága a leterheltségből adódik. (szerintem) Most, hogy újra dolgoztam egy kicsit az iskolában ezt tapasztaltam. Sajnáltam őket. Nehéz olyankor is mosolyogni, amikor a válladon nagy a teher, sok olyan feladat van, aminek nem igazán van értelme és sorolhatnám.
Egy biztos, hogy a gyermek nagy kincs,és igen, nem szabad őket elhanyagolni. Örök igazság: Ők azt adják vissza amit kapnak.
Én ma is lelkes pedagógus vagyok és a negyven év, amit a pályán töltöttem sem égetett ki, maradtam olyan, ahogy a pályám elején.
üdv hundido
szia!
csak mondom néked, tetszett az írásod, nagyon.
sugárzott belőle az empátia, ami nagy kincs napjainkban!
üdv: túlparti
Szia! Köszönöm, hogy elolvastad. Sok ilyen szülővel és gyerekkel találkoztam…sajna nem nagyon tapasztalok empátiát ezekkel a gyerekkel szemben, sőt! Inkább kiakarják pöckölni őket az osztályokból.
üdv hundido
Kedves Kati!
Le se tagadhatnád, hogy tanár vagy.Nekem erről is eszembe jutott valaki.
Tanulságos történet.Szeretem ha valaki ilyen lelkes és nyitott mint te.Öröm volt olvasni.
Lehet ez most túl személyes, de te nem csak nézel hanem látsz.A munkádat illetően ami szerintem a mai világban becsülendő.
Üdv:Ági
Szia!
Bocs, most láttam, hogy írtál. Köszönöm, kedves szavaidat!Örülök, hogy tetszett ez az írásom. üdv hundido