Egészen belefeledkeztem a könyvbe, amit olvastam; föl sem tűnt az idő múlása. Odakünn már javában alkonyodott, s idebenn, a barátságos zugban, a kandalló mellett, már élénk lobogású árnyakat vetített a falra a képzelet. Idővel a tűz andalító pattogása is semmivé hullott a könyvem fölött. Mintha arra az időre, amíg benne alámerülök, az egész világmindenség kívül rekedt volna egy varázsbuborékon, amelyet az irodalom csodája vont a könyv és én körém. Talán abból adódott ez a képzettársítás, miszerint egy könyv tartalmát élővíznek képzeljem el, hogy magam addig a napig soha nem jutottam el valamely óceán partjához. Mindig terveztem, de valami minduntalan közénk ékelődött; én és az óceánok sohasem találkozhattunk. Mindazonáltal egy jó könyv betűtengeréhez bármikor eljuthattam, s minél inkább elmerültem benne, annál inkább éreztem, amint körül mindent eláraszt, elevenséggel tölt meg, valami mással, melegebbel, otthonosabbal annál, ami a könyvön kívül létezik. Amikor tehát belecsobbantam egy ilyen élővízbe, igyekeztem is elmerülni benne, leúszni a fenekéig, rácsodálni mindarra, amivel ott találkozom és feledni azt a másik világot, ahol én csak partra vetett hal vagyok. Minden jó könyv, amit a kezembe vettem, mintha az előző folytatása lett volna, mindig ugyanabban a csodavilágban találtam magam; kék eget von fölém a béke, könnyű, habfehér felhőkkel, mesésen tiszta, végtelenbe futó vízi világot egy kedves, meleg homokú parttal határolva. S amikor hátradőltem és a kezemben tartott könyvből rám zúdult az átfürdető betűtenger, éreztem, hogy mindez valóság. Miért is ne lett volna az? Körül minden megszűnt, csak a varázsbuborék létezett és az én tengerem. Most mégis eljutott hozzám valami halk neszezés, amire föl kellett figyelnem: mégsem vagyok egyedül.
Egy nő hajolt közel a tűzhöz éppen, fahasábokat hullajtott a parázsra. (Azt mégsem mondhatom, hogy dobta őket, mert mozdulatai annyira finomak voltak, hogy azt csak úgy nyersen dobásnak nevezni nem szabad.) Még a parázs sem vette zokon a lágy becsapódást, csupán néhány könnyű röptű szikra-fényecske lendült föl a levegőbe, ők is lágyan, táncolón, mintha csak meg akarnák nézni, ki is ébresztette fel őket. Hát, arra én is nagyon kíváncsi voltam.
A nő három tökéletesen egyforma fahasábot vetett a tűzre, s dolga végeztével összeütögette tenyereit. Szép, fehér tenyerei voltak. Szépek és tiszták. Voltaképpen fölöslegesen ütögette össze őket, a fahasábok nem hagytak koszt maguk után a szép bőr finom felületén. Ő mégis összetapsikolta két tenyerét, és mosolygott hozzá. Belemosolygott a tűzbe, mintha az a barátja lenne. Pedig a tűz nem barátja senkinek. Félelmetes fenevad, akit táplálni kell és kordában tartani, aki sohasem fog hálát érezni táplálói iránt és az első adandó alkalommal megmar bárkit, aki túl közel merészkedik hozzá. Bizonyára jól tudta ezt ő is. Mégis rámosolygott, örömmel adott neki enni. Én pedig jólesőn néztem azokat a tiszta tenyereket, az egymást tapsikoló ujjakat. Végtelenül jó érzés volt látni ezt a mozdulatsort, a könyvben megbúvó tenger a maga tisztító zsongásával, egyszeriben ködbe veszett.
A nő persze azonnal észrevette, hogy figyelmem középpontjába került, s most fesztelenül visszanézett rám. A világ legtermészetesebb dolgának hatott mindez, miközben azt kutattam magamban, hogy miért is olyan természetes. Miért oly természetes, hogy ő itt van? Miért oly természetes, hogy fahasábokat vet a tűzre? S miért oly jóleső érzés ráfeledkezni az ő finom kezeire? ‒ Megzavartalak? Ne haragudj – mosolygott most felém ugyanazzal a melegséggel, amivel az imént a lángokba nézett.
Töprengő tekintetem azt válaszolta: dehogyis. Pedig mindketten tudtuk: igen. Az ember mégsem azt mondja: igen, megzavartál. Mert hát, az kellemetlen volna. De akkor ez hazugság, nem igaz? Elszomorító a gondolat és értelmetlen is: belehazudni egy ilyen kedves szempárba.
‒ Jó a könyv? – kérdezte ő, mire én végre megszólaltam.
‒ Megjárja.
12 hozzászólás
Szia Laca!
Kíváncsivá tettél, hogy vajon ki vagy te és ki az a kedves nő, akiről beszéltél. Most már kénytelen vagyok továbbolvasni, amit írtál. 🙂 Mivel azonban ez nem nehézség, hanem öröm számomra, hát bátran belevágok.
Szeretettel: Klári
Kedves Klári!
Épp versedtől jövök, ezért még nagyobb öröm számomra, hogy itt jártál. Szeretettel várlak majd a folytatásokhoz is, a bátorságodban pedig nem is mernék kételkedni. 🙂
Köszönöm a figyelmedet.
Szeretettel: Laca 🙂
Szia Laca! 🙂
"Egészen belefeledkeztem a könyvbe, amit olvastam; föl sem tűnt az idő múlása. " 🙂
Ezt választom mottónak, hiszen általában ez történik velem, amikor a műveiddel találkozom.
Rendkívüli tehetséged van a szavakhoz. Úgy is fogalmazhatok, hogy a tenyeredből esznek, lesik a kívánságaidat. 🙂
Az első résznél erős asszociációm támadt. Az egyik kedvencem, Illyés Gyula Az irodalom értelme c. könyvrészlete jutott eszembe, a "varázsbuborék" miatt.
Gördülékenyen írsz, az alkalmazott szókincs tiszta, érthető, a mondatok szerkesztése átgondolt, nagyon szeretem olvasni minden művedben a leíró részeket, mert elvisznek.
Úgy vagyok velük, mint a mottóban. 🙂
Kíváncsi vagyok a folytatásra, mert a kategória, a cím és a "megzavarás" alapján ez csak "ráfordulás" az irányra.
A következőt már reggel elolvastam. Kár, hogy nem írtam előtte ide, mert egy kicsit befolyásolt. 🙂
Öröm olvasni a műveidet, igazi irodalmi élmény. Köszönöm. 🙂
Szeretettel: Kankalin
Szervusz, Kankalin!
Mivel én örök bizonytalankodó vagyok, szavaidból most erőt merítek az elkövetkező négy naphoz. Mert ilyenkor mindig attól félek: jaj, szépen indul, de mire fejlődik? Egyszóval nagyon-nagyon örülök, és megtisztelve érzem magam a visszajelzés miatt, de csak remélni tudom, hogy ez a vélemény (bár itt alant most általánosságról esett szó) megmarad a történet végéig is. Remélem, a folytatásokkal nem okozok majd csalódást.
Köszönettel: Laca 🙂
Kedves Laca!
Az első bekezdésben, picit megütköztem a "rácsodálni mindarra" kifejezésen. Pedig biztosan szándékosan írtad így… ha jól meggondolom, nem is zavaró…
Még arra is felhívtam volna a figyelmed, hogy túl sok az "én" a bevezetőben, de talán éppen nagyon ráirányítod a figyelmet valamiért, ami talán később derül ki számomra.
Nagyon tetszik egyébként, azt hiszem, az a titokzatos nő a könyvből lépett ki…
No, nem találgatok, tovább olvasom.
Szeretettel,
Ida
Kedves Ida!
Én előszeretettel használom a rácsodálni, rábámulni, ráfeledkezni, stb. kifejezéseket. Nekem teljesen természetes, lehet, épp ez okból vigyáznom kellene a használatukkal, mert másnak talán nem az. A mindennapi, élő szókincsem része; amint mondod, nem is zavaró. Ha nem szólsz, én – bevallom – el sem gondolkodtam volna rajta.
Az "én" valóban négyszer hangzik el az első bekezdésben, talán, mert magamból indulok ki. 🙂
Örülök, hogy ide látogattál.
Szeretettel: Laca 🙂
Kedves Laca!
Örömömre szolgál ismét tőled olvasni valamit. Még csak az elején vagyok, de már tudom, hogy ez nagyon jó lesz.
Engem is hasonló érzések kerítenek hatalmukba amikor könyvet olvasok. Nem tudom te, hogy vagy vele, de ha a monitoron lévő betűket rakom szavakká, akkor ezt nem tapasztalom. Csak a nyomtatott, kézbe fogható könyv tud úgy elvarázsolni, hogy része legyek a cselekménynek. Lehet, hogy kell hozzá a meghittség, a pattogó tűz, amit helyettesít egy olvasólámpa, aminek fénye kizárja a külvilágot.
Folytatom az olvasást, üdvözlettel: János
János!
Számomra pedig nagy öröm, hogy itt üdvözölhetlek.
Amit a könyvekről írsz, abban rokonlelkek vagyunk: egy monitor nálam sem veheti föl a versenyt egy könyvvel, aminek már az illata is varázserejű.
Örülök, hogy itt vagy.
Üdv: Laca 🙂
Kedves Laca!
Élvezetes szóhasználatod mondhatni rendkívüli, bele lehet feledkezni, mint egy jó könyvbe ahogy írod is Ha olvas az ember elfeledkezik a külvilágról teljesen és egyszer csak azt veszi észre, hogy a történet szereplője lehet. Olvasom a folytatást.
Szeretettel: Ica
Kedves Ica!
Örülök, hogy itt vagy, jó olvasást kívánok.
Szeretettel: Laca 🙂
Szia!
Az olvasás az már csak ilyen. Ha jó könyv kerül a kezünkbe, akkor a körülöttünk lévő világ megszűnik egy kicsit. Jártam már így én is. Tetszett, olvasom tovább a köv. részeket is. Üdv hundido
Kedves hundido!
Remélem, ez a "könyv" is jó olvasmány, kellemes kikapcsolódás lesz.
Üdvözlettel: Laca