Barangolásaim során Debrecenben egy régi, sok száz éves református templomba vetődtem. Az épület láttán ,,magamba szívva" az épületből áradó hangulatot, a kedves ódonságot, az épület megható külső és belső környezetét, arra gondoltam, hogy ez az épület épp úgy, mint bármely másik építmény, hogyha beszélni tudna, mennyi kis édes titkot mondana el, mennyi elcuppant hitvesi csókról és mennyi keserű csalódásról mesélhetne, de szólhatna örömökről, bánatokról, tragédiákról, és sok más egyébről, sok, a falai között és azok körül hosszú évszázadokon át történtekről, amelyeknek néma tanúja volt. De Ő ,,csak" tárgy. Bár van ,,elmondani valója", de a titkait mégis ,,némán" őrzi. A legteljesebb mértékben titoktartóan, csakúgy, mint az összes társa és nemcsak Debrecenben.