Összeveszett a toll, a tollbetét és a papír. Mindegyik azzal kérkedett, hogy mennyire fontos.
– Nélkülem nincs írás! Vegyétek tudomásul, hogy nálam nélkülözhetetlenebb nincs a világban! – villant a fény a már nem egészen tiszta, gyűrött papíron. – Cö-cö! -cicegett a tollbetét. -Ha én nem táncolok rajtad, Te csak holmi ócska papírfecni vagy!
– Mese beszéd!- vágott közbe a toll. Ha én nem vagyok, akkor a tollbetétet nehezen tudja megfogni bárki is és akkor a tollbetét nem táncolhatna a papíron! Tehát a legesleglényegesebb én vagyok! – húzta ki magát a toll eltakarni igyekezvén egy-egy hiányát, pl. azt, hogy letört a ruhafogója és itt-ott bekopott, berepedezett az oldala és már a fényezése sem volt a régi, valamint a rúgója is ki-kiesett néha. A vita végére nyílt az ajtó és belépett a gazda, majd leülve az íróasztala mögé, hogy levelet írjon észrevette, piszkos, gyűrött a papír, kiürült a tollbetét és kopott a toll és egy mozdulattal bedobta azokat a papírkosárba és új tollat, amelyben telt tollbetét volt, valamint tiszta papírt elővéve fogott bele a levele megírásába. A kérkedők meg ott, a papírkosárban megszégyenülten mély hallgatásba burkolóztak. Itt a mese vége!
1 hozzászólás
Nagyon tanulságos mese!
Örömmel olvastam: Ágnes