Kettős csavar
Almora főutcáján végig boltok vannak; a tulajdonos a bolt mögött lakik, a család az emeleten. Ezt a elrendezést nagyon jónak találják, úgy érzik, akkor is őrzik a boltot és az árut, amikor éppen alszanak. A házak alja kőből épül, fehérre festik, képekkel díszítik; de az emelet fából van, a gyakori földrengések miatt. Éjjel néha előfordul, hogy egy rosszul elreteszelt ajtó vagy ablak magától kinyílik; ilyenkor azt mondják, Bholanáth Deo jött el a rettenetes kíséretével Bisésarból, ahol az almoraiak elhamvasztják a halottaikat. A Deo megjelenése mindenképpen halált vagy más nagy szerencsétlenséget jelent, ami ellen nincs segítség.
Narain is halálra rémült, amikor meghallotta a boltajtó nyikorgását az éjszaka csendjében. Hányszor mondták már, hogy olajozza meg? Hányszor figyelmeztették arra, hogy a régimódi ajtónak rossz a zárja? Hányszor céloztak arra, hogy ki fogják rabolni? Narain nem olajozott, nem javított zárat, nem hitt a tolvajokban; persze, tolvajok vannak, de nem a főutcán, ahol mindig van rendőr, és nem az ő boltjában, mert Narain csak gabonát, lisztet, sót és más effélét árult, amit nehéz zsebbe süllyeszteni. Most is tudta ösztönösen, nem az eszével, hanem zsigerből: nem a tolvajok feszítették fel az ajtót, hanem magától nyílt ki. Fölpattant az ágyáról, és berontott a boltba. Tárva-nyitva állt az ajtó, de sehol egy lélek: nem kétséges, hogy Bholanáth az éjszakai látogató.
Kinézett az utcára, amelynek végében éppen akkor tűnt el egy gyaloghintó. Ki az, aki gyaloghintót használ éjjel a város főutcáján? Miféle emberek viszik a gyaloghintót síri csendben, a megszokott siralmas ének nélkül? Hogyan jutottak ilyen messzire egyetlen perc alatt? Narain minden tagjában ólmot fáradtságot érzett, mintha valaki szólította volna: Feküdj le, és pihenj meg. Többé nem kell ajtókat olajoznod, zárakat javítanod, ne bajlódj a búzával és a rizzsel. Aludj nyugodtan, vagy csatlakozz hozzánk. Nem tudod, hogy milyen vidám életünk van? Vendégségbe járunk, vendégeket hívunk, beszélgetünk, vagy csak gandzsát szívunk. Lehet, hogy hiányzik a fejünk vagy a lábunk, de énekelni és táncolni tudunk mindannyian.
De én még nem akarok táncolni, énekelni, gandzsát szívni, nyögött fel Narain. Kis gyerekeim vannak, fel kell nevelnem őket. – A gyerek magától is megnő, nem kell naponta megöntözni, mondta egy hang Narain fejében. – Miből etesse, ruházza őket az anyjuk, ha én nem vagyok már? – Mit gondoltál, amikor nemzetted őket, azt hitted, örökké fogsz élni? – Narain nem mondhatott mást, abban a pillanatban nem gondolt semmire. Mire gondol az ember, amikor lélegzetet vesz? Lélegzik, nem térhet ki előle, mert ez az élet törvénye.
Tudod te, mi az élet? – kérdezte ugyanaz a gúnyos hang a fejében. Az élet… az élet mi vagyunk, meg minden, ami itt van körülöttünk. – Nagy filozófus vagy te, Narain. – Boltos vagyok, védekezett Narain, sosem akartam filozófus lenni. – Csak voltál, Narain, csak voltál. Most már velünk kell jönnöd. Bisésarba megyünk, a nagy hegyek közé. – Nem vagyok halott! Ugyanúgy élek, mint eddig. Kotródjatok innen! Nincs itt semmi keresni valótok. – Mondd ezt a nagy Deonak. – Megmondom én Bholanáthnak is, fogadkozott Narain, miközben kétségbeesetten igyekezett, hogy ne dőljön végig a földön, mint egy liszteszsák. Megmondom a királynak, megmondom a rendőrségnek, a dzsematdárnak, mindenkinek. – Ugyan mit mondasz meg, te bolond? Halott vagy, egy álló halott.
Nem így képzeltem a halált, gondolta Narain. Azt gondoltam, hogy a felnőtt gyerekeim és az unokáim állnak az ágyam körül, a feleségem hangosan zokog, a testvérem bevezeti a tehenet, hogy még utoljára megfoghassam a farkát, és az utolsó pillanatban szelíden letesznek a földre. – Itt vagyok, szólalt meg ebben a pillanatban egy tehén, valamennyi kívánságomat nem tudom teljesíteni, de a farkamat éppen megfoghatod.
Narain mintegy álomban kinyújtotta a kezét, és valamit megmarkolt. Ugyan mit fogott meg, ami lassan megkeményedik az ujjai alatt? Mi ez a durva vászon, ami befedi köröskörül? Mi ez a rossz szag? Ekkor Narain akkora pofont kapott, hogy mindkét füle belecsendült. Mit csinál, maga disznó? – kérdezte az almorai hivatalos közeg. Részeg, vagy mi baja van? Mit tántorog itt a boltja ajtajában? Ez a markolás még sokba fog kerülni magának. – Narain egyszerre nem volt fáradt többé. Viszont a legszívesebben a föld alá süllyedt volna. Hogy tehetett ilyet? Miért nyújtotta ki a kezét? Hogy nem vette észre a rendőrt, aki tajtékzott a dühtől a vékony vászonruhája alatt. Elnézést, ezer bocsánat, nem akartam, makogta Narain fülig vörösen. – Mocskos disznó, ismételte a rendőr, de már sokkal kevesebb meggyőződéssel. Minek nyitotta ki a boltját éjszaka? Ez nem legális. – Én csak… kezdte Narain, de gyorsan elhallgatott, még csak az hiányzik, hogy most Bholanáth Deoról beszéljen. Örömében vadul kalapált a szíve. Szerette volna világgá kiáltani: Őrültségeket csinálok, tisztára bolond vagyok, de nem haltam meg! Rossz álom volt, az is lehet, hogy még mindig alszom, nem történt semmi.
A rendőr megértette, hogy Narain nem részeg, de valahogy nincs magánál, nem tette szándékosan. Hajlandó volt megbocsátani, elfelejteni az egész inzultust. Zárja be a boltját, és menjen aludni, mondta hirtelen, a jóság kegyelmi pillanatában.
Narain zárt, ment és aludt tovább. Ki mondja azt, hogy nem rossz álom volt? Kinek az ajtaja nyílt ki magától? Ki hisz abban a szamárságban, hogy Bholanáth Deo éjszakánként gyaloghintón jön el Almorába a halottakért?
Kora reggel egy élettelen testet találtak az almorai főutcán. Azonnal megismerték: Narain volt az.
2 hozzászólás
Kedves Müszélia!
Ez a történet egyszerre nagyon valóságos és nagyon sejtelmes. Végig tudjuk, hiszen olvassuk, hogy mi történik, de valahogy mégis azaz érzésünk, hogy talán csak álmodja ezt az egészet. A végén még meg is erősíted az olvasót ebben. A legvégén meg amikor épp megnyugodott, hogy milyen ügyesen tudta végig, hogy ez egy álom, akkor jól az orrára koppintassz az utolsó két mondattal.
Nekem nagyon tetszik, gratulálok:
Judit
Írtam Neked a Napvilág levezőjében /villogó boríték fenn!/ kattints rá és olvasd el. 🙂
Ezek szerint mégis elvitte. Őszintén szólva nem számítottam a végére…