Kirándulás a jövőbe
Néhány portugál katonatiszt úgy gondolta, nincs annál jobb szórakozás, mint ágyúval lőni a bennszülöttek bálványaira. Kiválóan fejleszti a célzó képességet, javítja a kondíciót, és mindenkit azonnal meggyőz a bálványimádás haszontalanságáról, mert íme, akármilyen nagyon ezek a kőszobrok, magukat sem tudják megvédeni, nemhogy a híveiket.
Bombay különben is nagyon unalmas, mondták a katonatisztek, nincs itt semmi, csak egy koszos bennszülött falu. Legföljebb vadászni lehet a szigeten, de már azt sem sokáig, mert Katalin hercegnőt férjhez adják az angol királyhoz, és akkor vége, elmehetünk innen. Angol koronabirtok lesz Bombay.
Elég szégyen, hogy egy katolikus király odalöki a lányát egy eretneknek, egy protestánsnak.
Nem akarta. Próbálkozott osztrák és francia hercegekkel, még XIV. Lajossal is, de végül mindegyik visszalépett.
Itt néhány tiszteletlen megjegyzés következett Braganzai Katalin külsejére, akit sem ők nem láttak soha személyesen, sem az említett hercegi és királyi kérők.
Meg aztán öreg is, mondta az egyik portugál. Már 23 éves.
Régen a lányokat korán adták férjhez, 23 éves korukban akár öt gyerek is ugrálhatott a szoknyájuk körül.
Ha száz éves is, de legalább katolikus. Vérlázító, ha befektetik egy protestáns ágyába, még ha király is az illető. Manuel, döntsd el végre, hogy velünk jössz-e, mert két percen belül indulunk.
Menjetek csak, mondta Manuel kissé álmosan, azt hiszem, inkább alszom egyet.
Álmodj helyettünk is, kiáltották oda a katonapajtásai.
Méltóságteljesen futott ki a hajó a maszagongi kikötőből. Éppen most kelt föl a nap. Először két sziget körvonalai rajzolódtak ki a homályból, aztán Bombay és a bennszülött falu. Elsiklottak egy kis sziget mellett, amelyet a hinduk Déva Dévinek neveztek. Itt is volt egy híres szentély, de ezt nem tudták a mi portugáljaink. Tovább vitorláztak az Elefánt-sziget felé, ahol rögtön a kikötőhellyel szemben áll egy gigantikus elefánt, amit ott helyben faragtak ki egy nagy sziklából a névtelen művészek. A portugálok két órai utazás után érkeztek meg. A hajóágyúk célba vették a kolosszális szobrot, majd elsültek, soli Deo gloria. Az elefánt túl nagy volt ahhoz, hogy az ágyúgolyók igazán árthassanak neki, leszámítva a kisebb repedéseket. De ezek a kedves, barátságos katonatisztek nem is rajta akarták kitölteni a mérgüket, hanem a bálványokon. A bálványok pedig Gharipurtól, egy nyomorúságos falutól nem messze, egy barlangban laknak; száradt volna le a kezük azoknak, akik a követ megfaragták.
Gharipur után egy kicsit fölfelé kellett menni az erdős domb oldalában, de még mindig nem a barlang látszott, hanem kötelekből jól-rosszul kialakított kordon, az előtérben meg egy pirosra és fehérre festett bódé, ahol képeslapokat, coca colát és belépti jegyet árultak. A portugáloknak mindhárom hatalmas megdöbbenést okozott, mert sosem gondolták volna, hogy fizetni kell egy olyan italért, amelynek a színe leginkább a Cloaca Maxima tartalmára emlékeztet, vagy képecskékért, amelyek nem az áldott Megváltót, a boldogságos Szüzet és a szentek seregeit ábrázolják; de a legjobban azon háborodtak fel, hogy itt bizony fizetni kell a belépésért. Barna vagy fekete képű legények állták el az utat, olyan maskarákban, amelyekről még sosem hallott a 17. század, és egyáltalán nem hatotta meg őket a portugálok tiszti rangja. Kijelentették, hogy India 1947 óta független ország, az angolok elvonultak, többé-kevésbé önként, 1961-ben az utolsó portugált is kifüstöltük Goából, mondták boldogan, mert a portugálok, ha ugyan ez egyáltalán lehetséges, még népszerűtlenebbek voltak Indiában, mint az angolok.
És a mogul császár? – A mogul császárokat régen elkergettük. Az utolsó 1862-ben halt meg Burmában, száműzetésben.
Az egyik tiszt a fejéhez kapott, nagyon komikus mozdulattal. Asszem, a trópusi meleg teszi, de én egyáltalán nem értem, hogy miről fecsegnek ezek a bennszülöttek.
Felkérem Önöket, hogy ne használjanak sértő kifejezéseket. És döntsék el végre, hogy megfizetik-e a belépti díjat, vagy visszafordulnak. – De mi katonák vagyunk. Nem fizetni jöttünk Indiába, hanem hódítani.
És téríteni, tette hozzá a kapitány. Amire persze az volt a válasz, hogy az állam nem támogatja a keresztény misszionáriusokat.
Megvették a belépti jegyeket – nem volt olcsó – de most egy újabb, nemvárt nehézség merült fel.
A fegyvereket itt kell hagyni a ruhatárban. A bilétát tessék megőrizni, mert arra kapják meg a kilépéskor.
A szent salamancai szűzre, mondták a portugálok, megáll az eszem. Ilyet még nem hallottam, egy katonatiszttől csak a börtön kapujában vehetik el a fegyvereit.
De bizony elvették tőlük az utolsó puskát is – szabály az szabály.
Portugálokra nem vonatkoznak az ostoba szabályaitok, heveskedett a kapitány. Az egész bandát karóba húzatom!
Gyere már, rángatták a társai. Ez nem a mi napunk. És ők különben is sokkal többen vannak.
Ez komoly érv volt, és a fegyverek már úgyis régen a ruhatár polcain pihentek.
Újabb inzultus – nem voltak gyaloghintók. Valódi, nemesi származású, portó-gall katonáknak gyalog kellett megtenni azt a kis távolságot a barlang szájáig.
Ott álltak szemben a gyűlölt bálványokkal: középen egy háromfejű szörnyeteg, tőle jobbra-balra egyéb rémségek, négykarú óriás, szemérmetlen, derékig pucér asszony, törpék és újabb elefántok. A cicerone pedig fáradhatatlanul magyarázza: ez itt Brahmá, a teremtő, Visnu, a jóságos fenntartó, Siva, aki mindent elpusztít és megújít, itt vannak a szimbólumai a koronáján, egy kobra és egy újszülött gyerek. Ez itt Párvati, Himaván hegyisten lánya, ez Indra, a mennyek királya a feleségével az Airávata nevű elefánton, Visnu a Garuda sas hátán, 55 láb széles, 18 láb magas, alto relievo, nyolckarú, koponyafüzér van a nyakában, ez a lépcső egy titkos fülkéhez vezet, és így tovább, ad nauseam, a felkéretlen idegenvezetők és a fogadatlan prókátorok nemzetközi gyakorlata szerint.
¤ ¤ ¤
Vert hadakként érkeztek vissza. Csak Manuelnek volt jó kedve, aki az utolsó pillanatban meggondolta magát, és nem tartott velük.
Kialudtad magad? – kérdezte morózusan a kapitány.
Hát persze. És nagyon furcsa dolgokat álmodtam, nem tudom pontosan elmondani, de úgy gondolom, hogy a távoli jövőben jártam… valamikor a 21. század elején.
1 hozzászólás
Történelmi tényen alapul, nemcsak a muszlmok a kultúra ellenségei, a "művelt" Európa se volt jobb.