A faluszéli házban nagy csendesség volt, még a madarak is csak lábujjhegyen jártak: halálos beteg volt a háznál. Malliká, a szépséges fiatalasszony mozdulatlanul feküdt a csarpáin, magas láza volt, és nem használt semmilyen orvosság. Az egyik orvos hideget ajánlott, a másik meleget, de hiába. Elhívták a szomszéd faluból az anyját, hogy még utoljára vele tölthesse ezt a néhány napot. Motijá Mái mindenkit kizavart Malliká szobájából; hadd legyen egy kis nyugalma szegénynek, ha már nem tudnak rajta segíteni. Még Malliká férjét sem engedte be. Eredj a dolgodra, mondta, meglehetősen barátságtalanul. Itt csak láb alatt vagy.
Mogorván ment el hazulról a férj, és bevágta maga mögött az ajtót. Sosem szerette Motijá Máit, de hiszen az anyós nem is azért van, hogy szeressék. Az anyós a tüske, amely nélkül rózsa nem terem. A rózsával együtt még csak el lehet viselni, de ne már, hogy a tüske döntsön, mit szabad, mit nem szabad a házban.
A búza- meg a cukorrépa-földek látványa mindig megnyugtatta. Nagy öröm is az, számolgatni, hogy mennyi lesz a termés. Ha minden jól megy, idén még egy ökröt is vásárolhat. Alig vette észre a pucér kölyköt, aki pedig nagyon fel akarta hívni magára a figyelmet. Bápudzsi, Bápudzsi, kiáltozott a gyerek, ént tudom, hogy mi a baja Meijának! – Honnan tudnád, te kis taknyos? – Tudom bizony, mert láttam. Minden este egy fekete ghaddár megy be a szobájába; kétszer olyan magas, mint egy ember, és csupa szőr. Aztán sikoltozást, nyöszörgést, meg mindenféle furcsa hangot hallani Meijá szobájából. – Ki mesélte ezt neked? – Megismerem én a ghaddárt, ha látok egyet, felelte a gyerek önérzetesen. Azt is tudom, hogy a dzsinnek a Káf hegyen laknak, és a forgószéllel együtt jönnek le a földre. És azt is tudom, hogy a dalhám egy nagy madáron lovagol, akinek strucc a neve, de ilyenek nem élnek Indiában. – Tanulj inkább, és ne beszélj bolondságokat, mondta a férfi kedvetlenül, de azért szöget ütött a fejébe a dolog. Őt nem engedi be Motijá Mái a feleségéhez, de a ghaddárt nem kergeti el? És ne mondja senki, hogy fél tőle, mert nincs az a démon, aki el ne szaladna Motijá Mái elől, ha egyszer úgy istenigazából méregbe gurul.
Elhatározta, hogy ezentúl nyitva tartja a szemét. És mit látott még aznap este? Valaki az ablakon át mászik befelé Malliká szobájába, de nagyon ügyesen csinálja, látszik, hogy régóta gyakorolja ezt a mesterséget. És biztos, hogy jól megkínozza Mallikát, aki szegény csak jajgat és sikoltozik. Hol van ilyenkor az anyja? Bizony, ilyenkor köddé válik, a démon pedig azt tehet Mallikával, amit csak akar.
A férj az öklével verte az asztalt. Nem tűröm tovább, kiáltotta vörös fejjel. Az öregasszony pakol, és megy haza, mi pedig elhívjuk az odzshát. – Amíg ln élek, a lányomból nem fognak ördögöt űzni, közölte Motijá Mái látszólag nyugodtan, de fenyegetően. – Én pedig nem hagyom, hogy egy démon használja a feleségemet. – Meg akarod ölni? – sipította Motijá Mái, de hiszen mindenki tudja, hogy az odzshák még a démonoknál is gonoszabbak. Elszedik a pénzedet, és mit adnak érte? Egy lyukas kókuszdiót. – Én pedig azt akarom, hogy Malliká meggyógyuljon, és mindent megpróbálok. – Azt hiszed, hogy meggyógyul a feleséged, ha minden nap rizst és dált ajánlasz egy lyukas kókuszdiónak?
Szó szót követett, végül abban állapodtak meg, hogy Motijá Mái marad, de elhívják az exorcistát. El is jött, és annyi amulett meg miegymás lógott a nyakában, hogy elegendő árukészlet lett volna egy kisebb bolt számára. Egy darabig fontoskodott, aztán félrevonta Motijá Máit, és megkérdezte, ugye Mallikának ez a második házassága? – Már hogy lenne, a szómavamsi ksatriják között nincs ilyen szokás. – De aztán megtört az öregasszony, és bevallotta, hogy majdnem így van: Malliká még csak három éves volt, amikor eljegyezték egy földbirtokos fiával, de a kisfiú egy éven belül meghalt, és nem volt igazi házasság, csak eljegyzés, sőt csak játékból jegyezték el egymással a gyerekeket. Az odzsha komoran nézett maga elé, aztán úgy tett, mintha kiolvasna valamit egy nagy fekete könyvből. Mindenki tudta, hogy nem ismeri a betűket, de azért nagy tisztelettel nézték. Ide a könyvbe nem ezt írták a neve mellé, mondta szigorúan. Motijá Mái elismerte, hogy a gyerekek érvényes házasságot kötöttek, de a fiú tényleg meghalt egy éven belül, és még egy szómavamsi ksatrija lány sem élheti le az egész életét férfi nélkül.
Most már világos, mondta az odzsha, nem egy ghaddar okozza a lányod betegségét, hanem az előző férje, az jár vissza, és csupa irigységből nem engedi, hogy boldog legyen.
Aztán levett a nyakából egy amulettet, amely olyan volt, mint egy nagyon kis rézdoboz, ebben volt egy szem rizs, egy hervadt virágszirom és egy bazsalikomlevél. Viselje el Malliká a nyakában, akkor nem zaklatja többé az előző férj kísértete. – Malliká az egész idő alatt lehunyt szemmel feküdt, meg se moccant, de amikor a nyakába tették az amulettet, mintha gúnyosan elmosolyodott volna – de lehet, hogy csak képzelődöm, gondolta a férj; Mallikának nincs kedve mosolyogni, amikor magas láza van, és nagyon beteg.
Este a férj elfoglalta az előző őrhelyét. Majd meglátjuk, mit tud az a megbűvölt vacak! Sokat nem, mert a sötét árnyak közül hamarosan kivált egy, és Malliká ablaka felé igyekezett. Ki lehet ez? Semmi esetre sem a ghaddár, mert nem kétszer akkora, mint egy ember. De nem is az előző férj, mert éppen kétszer akkora, mint egy 3-4 éves gyerek. Mászott volna befelé az ablakon, amikor a férj elkapta a grabancát. És még neki állt feljebb. Mit keresel itt? – kérdezte dühösen az idegen. – Nem megállapodtunk, hogy a mai éjszaka az enyém? – Kivel állapodtál meg? – Akivel te, tökfej testvér. Motijá Mái csinálja a beosztást, de eddig még nem volt probléma. Na lódulj innen, vagy te is előre fizettél? – Ráfizettem, testvér, de azért menj csak, most már úgyis mindegy.
Gondosan kiválasztott egy kézre álló botot, aztán addig csépelte Motijá Máit, amíg csak volt benne élet. És különös, de az odzsha varázs-szere valóban használt: Malliká teljesen meggyógyult másnap reggelre, és a háznak még a tájékát is elkerülték a ghaddárok, dulhámok és a hasonló kísértetek.
4 hozzászólás
Sejtettem hogy nem túlvilági az éjjeli látogató…illetve látogatók. Most már csak az a kérdés, mi okozta az asszony lázát. Bár nem értek egyet vele, mégis úgy érzem hogy a gonosz anyós megérdemelte a sorsát.
Kedves Arthemis,
szerintem sosem volt lázas… csak ki kellett aludni nappal az éjszakai fáradalmakat.
Kedves Müszélia!
Engem ez a történet Boccaccio Dekameronjában levő történetekre emlékeztet. Ott is az élet és a halál körforgása jellemzi a meséket, és azokban is az élet kerekedik felül. Ott találni ilyen kikapós menyecskéket és balga férjeket.:)
Na persze Itáliában másképpen megy ez, mint Indiában, nem vitatom.
Tetszett a történet, jót mosolyogtam a végén.
Judit
Kedves Judit,
köszönöm, hogy elolvastad, értékelted. Mindig igyekszem, hogy maradjon a végére egy kis poén. Aztán vagy sikerül, vagy nem.