A kislány szokásos látogatását pont aznapra várták, így az időzítés nem is lehetett volna jobb. Mire Samson bekanyarodott a dzsippel a ház elé, Bonnie már a karámban álldogált. Adele, aki néhány hete szintén állandó vendégük volt, vidáman kiugrott a hátsó ülésről, és segített a férfinak kiemelni a tolószéket a csomagtartóból.
– Sziasztok, lányok! – lépett hozzájuk Anthony, azzal megragadta a tolószék fogantyúját, és lendületesen megindult a karám felé.
– Hé, előbb hadd üdvözöljem Maggie-t! – tiltakozott Rebecca, de a lány már ki is jött az istállóból.
Kezében egy kobakot tartott, amit mindjárt fel is tett az ámuló kislány fejére.
– Ez a tiéd – mondta kedvesen, azután mutatóujjával Bonnie-ra bökött. – És ő is.
– Hogy érted ezt? – csodálkozott Rebecca.
– Ahogy mondtam. Ma nyeregbe szállsz!
– Ez nem lehet igaz! Ugye csak álmodom? Adele, csípj belém, kérlek, de jó erősen! – Rebecca behunyta a szemét, majd hangosan feljajdult. – Na, ez fájt!
– Tehát nem álmodsz – szögezte le Adele pajkosan.
– Nem bizony. – Közben odaértek a karámhoz, és Maggie megmutatta a két kislánynak új szerzeményét. – Ez egy speciális nyereg, Rebecca, amit mozgássérültek számára fejlesztettek ki. Ebben te is biztonságosan lovagolhatsz.
– Máris kipróbálhatom? – kérdezte a gyerek félénken, mint aki nem hisz a fülének és a szemének.
– Persze – bólintott Maggie. – Anthony, hívd ide Samsont, légy szíves! Szükségünk lesz a segítségére.
A férfi szolgálatkészen odament a kis csoporthoz. Könnyedén izmos karjába kapta Rebeccát, és bevitte a karámba, amelynek sorompóját Anthony már kinyitotta. Adele és a fiú szorosan tartották az egykedvűen bámészkodó kancát, míg Maggie és Samson felültették a hátára Rebeccát. A lány szakszerűen beszíjazta a gyerek tehetetlenül lógó lábait, azután ügyes mozdulattal rácsatolta Bonnie zablájára a futószárat, és a kör közepére állva letekerte a hosszú kötelet, egyre nagyobb teret engedve a lónak. Bonnie lassan elindult, nyergében a csillogó szemű Rebeccával.
– Lovagolok! Ez hihetetlen! – sikongatott a kislány örömében.
– Nos, milyen érzés? – kérdezte Maggie mosolyogva.
– Fantasztikus! Mintha… mintha repülnék – áradozott Rebecca.
– Na, attól még messze vagy, de hamarosan vágtázni is fogsz – ígérte Maggie. – Húzd ki magad!
A kislány egyenes derékkal ült, és szinte alig kellett mondani neki, hogy mit csináljon. Jó néhányszor végignézte már Anthony lovaglóleckéit, és mint kiderült, nem hiába. Legszívesebben le sem szállt volna Bonnie-ról, Maggie azonban félóra múlva könyörtelenül leparancsolta. Mihelyt Samson visszaültette a tolószékébe, Rebecca sóvárogva megjegyezte:
– Inkább ülnék életem végéig nyeregben, mint ebben a börtönben!
– Furcsán festenél lóháton a konyhában! – kuncogott Adele.
Ezen mindannyian jót nevettek, de aztán Maggie komolyra fordította a szót.
– Meg kell ígérnetek, lányok, hogy egy darabig senkinek sem áruljátok el, miben mesterkedünk.
– Még a papának sem? – kérdezte Rebecca reménykedve.
– Főleg neki nem – felelte Maggie. – Tudod, még nem sikerült kicsikarnom az engedélyét, de úgy vélem, ha majd meglátja, milyen biztosan ülöd meg Bonnie-t, nem lesz ellene kifogása.
15 hozzászólás
Nagyon kedves történet! Ilyenkor szokták azt írni: hadd lássuk a folytatását!!!
Üdv: Dzs.T.Á.
Kedves Dzson!
Ez a részlet a könyv utolsó harmadából való. A jelentben tizenkét éves Rebecca ötéves korában bénult le egy autóbalesetben, azóta a nagyszülei farmján él az apukájával, aki majd beleszeret Maggie-be, a szomszéd farm tulajdonosnőjébe. Ám addig még sok minden történik velük… Sajnos nem áll módomban folytatásban felrakni az egészet. Mivel megjelent könyvről van szó, a kiadóm csupán néhány oldal közzétételébe egyezett bele. Tekintsd ezt ízelítőnek:) A honlapomon elolvashatod az egész regény tartalmát. Amit megígérhetek: mindegyik könyvemből teszek fel részleteket:)
Üdv: Borostyán
Nagyon köszönöm Borostyán!
Sok sikert és sok-sok újabb "Borstyán"-regényt kívánok!
Üdv:Dzs.T.Á.
Nagyon tetszik ez a részlet. Egy mozgássérült számára ajándék minden mozgásforma. A lovaglás számára nemcsak sport, hanem egy lehetőség egy új életformára is.
Rozália
Kedves Rozália!
Éppen azzal a céllal írok több könyvemben is bármilyen fogyatékkal élő emberekről (annak ellenére, hogy személyesen nincsenek tapasztalataim), hogy megmutassam, ők is élhetnek teljes életet, ha elfogadják a korlátaikat, s éppúgy lehetnek boldogok, mint egészséges társaik. Persze ehhez az is kell, hogy a környezetük ne sajnálkozzon rajtuk, hanem inkább támogassa a jobb életminőségre való törekvéseiket. Köszönöm, hogy olvastál:)
Üdv: Borostyán
Kedves Borostyán!
Nagyon tetszik a témaválasztásod! Vallom, hogy idősnek, fiatalnak az állatok közelléte: terápia, lelket simogató, életet mentő, életkedvet visszahozó. A lovaglás mozgásában korlátozott embereknek (is) kitágítja a világot, szabadságérzetet ad. A legjobb terápia. Szívesen megvenném könyvedet (lovas-család vagyunk), mert minden, ami lóval kapcsolatos, nálunk szívesen látott-olvasott.
Gratulálok, és folytasd örömünkre az írást!
Szeretettel üdvözöllek:csicsada
Kedves Csicsada!
Köszönöm elismerő szavaidat, örülök, hogy olvastál:) Nálunk a lányom nagy lóimádó, a könyvet is azért írtam, mert elsősorban neki akartam kedveskedni vele.
Üdv: Borostyán
Kedves Borostyán!
Szívmelengető történet 🙂 Nagyon szeretem az olyan írásokat olvasni, amik reményt adnak, és ez olyan. Azt hiszem, írtam már – és biztos fogom is még néhányszor 🙂 -, hogy a benned lévő segíteni-akarás nagyon becsülendő!
(Egyébként nekem is van egy történetem, amiben van egy, a fentihez hasonló mozzanat. Kicsit hosszabb terjedelmű… és… nem mertem még előhúzni a rejtekhelyéről 🙂 )
Üdv.: barackvirág
Kedves Barackvirág!
Ez a történet csak része egy 260 oldalas regénynek. Igyekeztem olyan részletet kiragadni, ami azért önállóan is megállja a helyét. Kíváncsian várom a te történetedet, húzd hát elő mielőbb a rejtekhelyéről:)
Üdv: Borostyán
Kedves Borostyán!
Végülis… rendben 🙂 a kedvedért előhúzom, és az lesz a következő, amit felteszek, és én meg a véleményedet várom majd azzal az írásommal kapcsolatban 🙂 (Az lesz a címe, hogy "A szeretet hatalma").
Üdv.: barackvirág
Kedves Barackvirág!
Ígérem, hogy őszinte véleményt mondok majd az írásodról (sosem lepleztem, mit gondolok, még ha olykor azt várták is tőlem, hogy szépítem a dolgokat)!
Üdv: Borostyán
Az ember segítő szándékának legszebb megnyilatkozását
mutattad be ebben a regény részletben.
A jóakarat sok mindent legyőz.
Ez az írásod is nagyon-nagyon tetszett.
Kedves Zsike!
Örülök, hogy írásom elnyerte tetszésedet:) Köszönöm, hogy ismét olvastál!
Üdv: Borostyán
Kedves Borostyán!
Nagyon tetszett a történeted, ahogy eddig mindegyik 🙂 Először egy kicsit összezavarodtam a sok szereplőtől, de aztán minden a helyére állt. Így már érthető, hogyha ez egy regényből van 😀 Egyébként engem is vonzanak ezek a témák, és tisztelem a fogyatékkal élő embereket, csak épp rájuk se merek nézni 🙁 Attól félek, hogy azt hiszik, hogy csak megbámulom őket, meg szánakozok rajtuk.
Jó volt olvasni 🙂
Üdv.:
Jessie
Kedves Jessie!
Sokan vannak ezzel úgy, ahogyan te. Viszont ha átnézel egy fogyatékkal élő emberen, azzal azt hiteted el vele, hogy megveted, és értéktelenebbnek tartod egészséges társainál. Ha kedvesen (és őszintén) rámosolyogsz, abból baj nem lehet:) Köszönöm, hogy ismét olvastál.
Üdv: Borostyán