Nnna szóval az dúltak az öreg király lelkületében komoly viharok, tornádók, ciklonok, hurrikánok, meg mindenféle izéféleségek. (A klímaváltozás okán is.) Három eladó lány, és trónörökös sehol? No meg férj sem! Icurka picurka sem? Hát senki nincs már ezen az ebatta világon, aki cselekedne már végre?
Mert lett komoly gondja a továbbiakban (is.) Pedig hát! Három gyönyörűség, és sehol se egy megfelelő parti? Aki nem iszik, nem dohányzik, félre se „tévelyedik félre, illatos szénaboglyákban, fehércselédek pendelyét simogatva, azokat felhajtva ” csinálva zabi trónkövetelőket – na szóval, tudjátok, mire gondol e sorok hű krónikása… Pfujj!
Mennyi „bonyoladódmány”! Közbe meg, no! Mi tagadást, a támadott némi serte-perte, meg váratlan bonyodalomság. Mert a főkamarás, a főkincstárnok, no meg mindenféle fontos funkcióra kinevezett izé, aljas terveket forgatott fejében. És – ez igazán borzasztó – megkörnyékezte a legidősebb királylányt. Apró figyelmességekkel megkörnyékezve a vágyódó gyönyörűséget. És közeledése nem volt hatástalan. Nnna szóval, közeledése került viszonzásra. És nem csupán némileg. Ugyan már! Nem volt szó itt már mintegy ártatlan-véletlenül leejtett hímzett keszkenőről a délutáni korzón, álmos vasárnap délután, szigorú gardedám kíséretében. Na ne már! (Mert a valójában sokkal komolyabbá vált a helyzet; na szóval a továbbiakról kizárólag tizennyolc éven felülieknek.)
Mindegy, kezdett szerfelett piszkos ármánykodásba az illető. Meglehetősen művelt lévén olvasta Mikszáth Kálmán könyvét: A Noszty fiú esetét a Tóth Marival-t. És arra gondolt, ha „in flagrantizálja” a királylányt, egyenes út vezethet a (hőn áhított) trón felé. Balszerencséjére a könyv utolsó lapjait nem volt már ideje elolvasni. Amikor Mikszáth könyvében a menyasszony apja esküvőjük napján, még időben elválasztotta a fiatal párt. Átlátott a szitán; eredeti szakmája pékmester volt. Mert szitált már rengeteget élete során, és tudta jól, mitől döglik a légy. (Ugyanis.) És így „hazautaztak” vissza a tengerentúli államokba!
Mert ott már komoly zavargások törtek ki a kiflihiány okán. Bevezetett a Kongresszus ár stopot, korlátozta a naponta megvehető kifli-mennyiséget. Mind hiába, „kiborult a kifli-bili” felvonult az elégedetlen tömeg. Többek között a szüfrazsettek is; ropogós sós kiflit, és választójogot követelve. Szóval lett nagy a kontrabont, ideje volt Tóthéknak végre már „hazamenni”. (Mindegy, ez egy másik történet.)
Nnna szóval, miután az öreg király tudomására jutottak a (meg)történtek szörnyű haragra gerjedt, de piszkosul ám! És elválasztotta egymástól a szerelmespárt.
A tényekhez hozzá tartozik, hogy a gaz csábító feje is elválasztásra került törzsétől, a bakó szíves közreműködésével. Amúgy, piszok szerencséje volt a gaz ipsének, a kerékbetörés ezúttal – a számos összegyűltek csalódására – elmaradt. Betakarítás volt épp abban a királyságban, szükség volt összes fogatokra, szekerekre, küllőkre, kerekekre…
/a továbbiakról tán majd a későbbiekben, vége a harmadik résznek
2 hozzászólás
“Nem volt szó itt már mintegy ártatlan-véletlenül leejtett hímzett keszkenőről”
Ez nagyon aranyos volt és igazán stílusos, a fejleválasztásnál azért már egy “kicsit” elborzadtam. Nagy árat fizetett azért a kis légyottért.
Szeretettel: Rita 🙂
Szia Rita! Köszönöm, hogy olvastál.
szeretettel: túlparti