Nyugtalan álomból ébredek. Fázom, a hideg ráz. Apró takarómat hiába rángatom, sehogy sem akar meleget adni. Gombócba csomagolódom, kezemmel ölelem térdem, igyekszem melegen tartani magam. Kevés sikert eredményez a mutatvány. A hideg csak nem szűnik, bebújik a bőröm alá, a csontjaimba. Elgémberedek. Az álom egyre inkább cserben hagy, a valóság hűvös, durva érintése magával ragad. Duzzogva dobom félre takarónak vélt kispárnámat. Az álom ragacsos maszatját kidörzsölöm szemem sarkában, mialatt a hideg forrását keresgélem.
A nyitott ablakon át besurranó goromba szél a függönnyel kergetőzik. Ellentmondást nem tűrve kiutasítom a szobámból. Nem tetszését ablakzörgetéssel és viharos dörgésekkel jelzi. Vállat vonok és visszahanyatlok összegyűrt lepedőmre. Hiába igyekszem azonban, a meghitt nyugalomnak már csak a hűlt helye maradt.
Kibotorkálok a konyhába. Az asztalon az elmúlt éjszaka minden titka. Poharak, üvegek, tányérok hanyagul összehordva, elárvulva. Rájuk sem birok nézni. Valami másra vágyakozom. Agyam tompán zakatol, szívem zavartan kalapál, egész testem kávéért reklamál. Tanácstalanul forgolódom az apró helyiségben. Végül ezt is feladom. Reménytelenül elkedvetlenedve játszós ruhát öltök és kibotorkálok a viharos szélbe.
A hűvös fuvallat kijózanít és felébreszt. A part felé sétálok. Az óceán felett tornyosuló fekete felhők elszántan fenyegetnek. Fittyet hányok rájuk. Lesétálok a szikla pereméig és belemeredek a dühödt hullámokba. A víz zavarodott és mogorva. Akárcsak jómagam. A távoli villámok fényében haragos zöld színt öltött magára, amitől hidegnek és eltökéltnek tűnik. Egyre inkább az az érzésem, hogy az idő is ballábbal kelt ma reggel, nem csak én.
A szél vadul ráncigál, taszigál a sziklaperem felé. A partot övező jegenyék már-már földig hajolnak akaratossága előtt. Én nem engedek. A csúszós kövekbe kapaszkodva ereszkedek alá. A nedves homok beletapad a cipőmbe a sziklákról aláhulló vízpermet csatakosra áztatja a hajam. Nem törődök vele, csak haladok a parton. A dühödt óceán minden hullámzással egyre közelebb és közelebb terül el a lábam előtt, mintha feltett szándéka lenne, hogy magával ragadjon és bekebelezzen.
Céltalanul bóklászok a homokos parton. Nem gondolok semmire, nem tervezek semmit. Nem vágyok semmire. Nem szeretnék semmit, csak feloldódni ebben a tájban. Eggyé válni vele. Szeretnék én lenni a távoli vihar. Szeretnék erős és hatalmas lenni. Szeretnék félelmetes és megalkuvást nem ismerő lenni. Szeretnék én lenni az óceán. Szeretnék zöld lenni és kék. Szeretnék a természet része lenni. Szeretnék csak lenni.
A hajnali derengés lassan mogorva reggelbe fordul. A távolban tornyosuló komor fellegek dühödt villámlásokkal és dörgésekkel kísérik sétámat. A csípős szél hatalmas esőcseppekkel párosulva igyekeznek jobb belátásra téríteni. Végül sikerrel járnak. Vacogósan nyitok be a kis ház ajtaján. Az egész lakásban békés csend és nyugalom terül szét. A kandallóban csendesen pislogó tűz melegséggel tölt el. A szoba nyugalmából figyelem a part felől lesújtani készülő vihart. Az ég feketébe borul, a villámok egyre sűrűbben és fenyegetőbben cikáznak az óceán felett, a dörgések egyre hangosabbak és fülsértőbbek. A kandallóban pattogó tűz felmelegít és elaltat…
10 hozzászólás
Kedves Alex!
Gyönyörű, beszélő az írásod. Miként vált az ember hangulata, először onnan el, ahol nem találja a nyugalmat, aztán vissza ugyanoda, mégis… felmelegni. "Szeretnék zöld lenni és kék… Szeretnék csak lenni." Milyen egyszerű, emberi vágyak. Éreztem a vibrálást a lelkedben, de a legvégén ott a nyugalom. Örömmel olvastam, szívből gratulálok írásodhoz.
Szeretettel: pipacs 🙂
Köszönöm Pipacs – látod, nekem csak ilyen egyszerű kivánságaim vannak, semmi extrák és mégis, ezeket is milyen nehéz megvalósítani. Örültem hogy nálam jártál. Alex
Kedves Alex!
Veled voltam, átéreztem minden sorát. De hisz úgy is tudod mit is írnék még most ide.
szeretettel-ölel-panka
Köszönöm Panka, pontosan tudom 🙂 Alex
Alex, valóban így van. Ha körbenézünk a "világban", hamar kiderül, hogy nem is vagyunk olyan rossz helyzetben, mint azt gondoltuk.
Így van Szusi. Az ember csak akkor ébred rá milyen jó is, ha elvesziti – azt hiszem rosszul vagyunk összetákolva 🙂
Örülök, hogy itt voltál. Alex
Átéltem a mogorva hajnalod, könnyű volt mert most is nagyszerű a képfestésed. Mindannyiunknak vannak ilyen rosszul induló napjai. Te megtaláltad a megoldásodat a tiedre.
Jó volt olvasni, legalább tudom, hogy nem csak nekem van ilyen.
Hát, ami azt illeti nekem mostanában sürün van ilyen mogorván induló hajnalom, csak sajnos ez leggyakrabban a nyüzsgő város közepén tör rám..ott meg én sem tudok feloldást találni. Örültem, hogy itt időztél nálam. Alex
Kedves Alex!
Nagyon szépen írsz. Mármint bentről, szívből, ezért szép szavakat, kifejezéseket használsz. Tetszenek az egyszerű, mégis nagyon mély kifejező érzéseid.
Ezen felül emberi és ezért közel éreztem magamhoz.
Köszönöm, hogy nem tartottad magadban, és megosztottad velünk.
m.
Kedves Mikike. Szívből köszönöm szavaidat. örültem, hogy nálam jártál. Alex