Ez a turistacsoport más volt, mint a többi. Az emberek nem panaszkodtak a fáradtságra, de nem is akartak feltétlenül mindent látni. Nem hoztak magukkal fényképezőgépet, és előre kikötötték, hogy egy szót sem akarnak hallani a városok múltjáról vagy az építészeti stílusokról. Csak a legszükségesebb szavakat váltották egymással, amelyek nem köteleznek semmire. Folyton azt kérdezgették, hogy mennyi van még hátra – Athéntól Ioannináig, Ioanninától Prevezáig.
Végül is, meg lehet őket érteni, gondolta Gáspár, elég régóta várnak erre az utazásra, és hegytetőre épült várat is elég sokszor láttak. A Pamvotir semmivel sem izgalmasabb, mint más tavak, még akkor sem, ha a partja tele van múzeumokkal. A múzeumok a halott kultúrát őrzik, és ez egyelőre még távol van tőlük. Megvan bennük a remény, hiszen különben be sem fizettek volna erre az utazásra, és engem nem azért fizetnek, hogy elvegyem a reményüket.
Miért is fizetnek engem? – töprengett Gáspár, az antik színházban, egy málladozó lépcsőfokon. No igen, Görögországba kísérem a csoportokat. Néha Athénban járunk, és néha a szigeteken – jobban szeretem a szigeteket, legkivált Rhódoszt. Most meg Epiruszba jöttünk, az albán határ közelébe, ami nem éppen a legnépszerűbb vidék. Ők ezt persze egészen másként látják – és itt Gáspár körülnézett, automatikusan megszámolta, hogy megvan-e mindenki. Az öreg Melczer házaspár, ketten együttvéve éppen 150 évesek, a bácsi kicsit húzza a lábát, a néni hamar kifullad, de meglepően jól tartják magukat. Az enyhén autista Pantyerek Teréz, aki azt képzeli, hogy minden férfi ki akar kezdeni vele; nem is ez a baj, hanem az, hogy Terézke lihegve törtet utánuk, meg akarja simogatni a gyanútlan idegeneket. A két Varasdi, az egymásra szinte semmiben sem hasonlító ikertestvérek, akik csak egymás között pusmognak, nem állnak szóba senkivel. A bagótól mindig bűzlő Józsi, Lady Pitbull és a többiek, akik most unatkozva ácsorognak az amfiteátrumban, és teljesen mindegy nekik, hogy itt még ma is tartanak előadásokat. A bajszos Matyi néni elmélyülten vakarózik, észre sem veszi, hogy mennyien vannak körülötte. Bálint a legfiatalabb, és senki sem érti, mit keres egy ilyen csoportban. Papírja van arról, hogy depressziós. Jól van, és akinek nincs erről papírja, az milyen? Csoporton belül vagy kívül, egy kicsit mindenki depressziós. Bálint hozza a formáját. Magába roskadtan ül egy padon, és mélyen előre hajtja a fejét. Semmit nem lát, legföljebb a csupasz bőrét, amint kivillan a nadrágszár alól. Néha elővesz egy fekete noteszt, és sebesen ír. Vajon mi az, amit sürgősen föl kell jegyeznie? Életbölcsesség? Üzenet annak, aki már régen kilépett az életéből? Illetlenség lenne megkérdezni.
Éppen egyidősek vagyunk, állapította meg Gáspár. Ő vajon miért? És én miért nem? Persze, ha jobban meggondoljuk, az egész egy nagy mókuskerék, amiből nem lehet kiszállni. Tengernyi fóliáns és aforizma született már az élet értelméről, de még mindig nem lettünk okosabbak. Élünk és meghalunk. Élünk és…
Órájára pillantott, és látta, itt van az ideje annak, hogy visszamenjenek a városba. Az utolsó este Ioanninában. Ünnepi vacsora. Halak, galaktobureko, bougatsza, kukutopszomo. Terézke már reggel óta mondogatja, hogy bármit megeszik, csak a halat nem, és ez nem fair. Ne rontsuk el az utolsó vacsoráját! Nevetséges, mintha valakinek is számítana, hogy egy dabasi tót asszony mit szeret. Nem fog bevonulni a történelembe. Nem lesz belőle dogma.
Túlestek a vacsorán, minden baj nélkül. Terézke rozmaringos bárányt kapott, és mindössze egyszer kellett leszedni a pincér nyakából, akinek örök szerelmet ígért. A pincéren látszott, hogy bizonyos hölgyeknek ő is ezt szokta ígérni, aztán zsebre teszi a száz eurót, és diszkréten a hölgy kezébe csúsztatja a hamis telefonszámot.
Nem sok esélye van annak, hogy újra látják egymást.
A felejtésről majd gondoskodik a zitszai fehér bor, vagy a metszovói testes vörös.
Érdekes, mondja Melczer bácsi, nem hittem volna, hogy errefelé medvék is élnek.
Csak macik, feleli megnyugtatóan a felesége, macik a málnásban.
És hegyi oroszlánok, teszi hozzá Melczer bácsi, milyen állat az a hegyi oroszlán?
A felesége elmélázik. Nem tudom. Talán vadmacska… vadcica.
A macis és cicás információ majdnem kizökkenti a nyugalmából Melczer bácsit, de szerencsére ott van a jó kis, szénsavas fehér. Nem egészséges. Na és?
¤
Másnap reggel 9-kor indul a busz Prevezába. Ioannina közelében sok történelmi hely van, Nisszi szigetén bizánci kolostorok, Peramában egy 2 km hosszú barlang, Mouzakeiben viaszfigurák, Szuliban a hősi harcok legendái: hogyan űzték el az aljas oszmánokat az oroszlánbátorságú szulióták, hogyan foglalták vissza a földet az oroszlánbátorságú oszmánok az aljas szuliótáktól, és ez így ment egészen 1803 decemberéig, amikor az oszmánok végleg elmenekültek, a közeli Korfu szigetére, vagy akárhova.
De ezt a turistacsoportot nem érdeklik a hősi harcok. A tájat figyelik a busz ablakából. Mi lehet a sűrű erdők mélyén, a dombok mögött?
Megbeszélik, hogy be se mennek Prevezába, mert ugyan minek?
Pargában áll meg a busz, a folyó partján. Igen, ez az Akherón.
Mindenki az első akar lenni a leszállásnál. Gáspár megmutatja, hol van a Nekromantion, a régi, híres jóshely. Elengedik a fülük mellett, és nézik a folyót.
Ez lenne az?
Az érzelmek közül elsőként a csalódás jelentkezik. Pataknak elég széles, folyónak nem annyira. A túlsó parton nincs egyetlen ház sem, csak vízi madarak. Mocsaras vidék. Nyugatra, az a nagy sziget Korfu. Kerküra. Néhányan a Nekromantion felé is vetnek egy kegyes pillantást. Romos. Milyen legyen? Görögországba a romokért járnak az emberek.
Van még egy-két húzónév, Metaxa, retszina, ouzó, de tagadhatatlan, hogy a legnagyobb attrakciók a romok.
A Varasdi testvérek pusmognak egy keveset, aztán lemennek egészen a víz széléig, és beledugják az ujjukat. A víz hideg. Elismerően csettintenek.
Lady Pitbull fel-alá kacsázik a parton, mintha keresne valamit, ami elveszett. Sál-sapka nem, mert nyár vége van. Esernyő nem, mert esernyőt senki nem hozott magával. Meg voltak győződve arról, hogy nem lesz eső. Mégis, mit kereshet a vén banya? A tegnapi napot? A szüzességét? Ne már, Lady Pitbull maga sem emlékszik, hogy ezt a páratlan kincset hol vesztette el, vagy ki nyerte meg. Talán a lovászgyerek a Mosoni úti laktanyából. Vagy a szép szőke herceg, még az iskolában? Az aggteleki kiránduláson, amikor egy rozzant turistaházban szálltak meg, és hiába terelték külön termekbe a fiúkat és a lányokat. Nem csinálom, csak odateszem egy kicsit, esengett a szőke herceg. (Vagy valaki más, egészen máskor.) Aztán odatette egészen. Icuka felszisszent a fájdalomtól. Mit csinálsz, te hülye? Gyereket, vigyorgott Laci, és tovább pumpált, mint aki elvesztette az eszét. Most már úgyis mindegy! De Icuka nem így gondolta, ütött, rúgott és karmolt, majd lelökte magáról a mázsás súlynak érzett testet. Ezt még megkeserülöd, te rohadt szemét! Icuka fenyegetőzött, de hiába; megtörtént az, amit nem lehet letagadni többé. Legalább nem leszel olyan büszke, vetette oda foghegyről Laci, te is lyukas vagy, mint a többiek.
¤
De már meg is érkezett Kháron és a ladik.
Kháronról már nagyon sokat írtak. Mindent tudunk róla, amit nem érdemes. Azt képzeljük róla, hogy csúnya és öreg. De az emberek, akiket fölvesz a ladikjára, nem mindig öregek és csúnyák. Vegyesebb társaság, mint egy turistacsoport. Gyerekek, szépasszonyok, emósok, kopasz rockerek, sikkasztó vállalkozók. Kháronnak a szeme sem rebben, amikor megtelik a vízi jármű, és átlódul a sötét vízen.
Platón azt írta, hogy az Akherón a világ második legnagyobb folyója. Az első és a legnagyobb az Ókeánosz. Vagy az nem folyó? Phaidón számára az. Nem azért olvassuk ezeket a párbeszédeket, hogy megtudjuk az igazságot. Pontosabban, az IGAZSÁGOT akarjuk megtudni, de azt nem lehet kiolvasni a folyók hosszából. Másból sem. Amit már egyszer leírtak, az nem ez, nem az.
Mit írt volna Platón az Akherónról?
Phaidón: A múlt héten a falusi birtokomon voltam, és megkértek, hogy vegyek én is részt az áldozaton. Csak egy birkát és egy kosár szőlőt küldtem, mert nem volt kedvem elvegyülni köztük.
Ekhekratész: Nagyon rosszul tetted. A nép semmiért sem olyan hálás, mint azért, ha meg sem próbáljuk fölemelni őket. A csodálatos dolgok közül az együgyűséget teszik a legmagasabb polcra.
Phaidón: Nem, Ekhekratész, amit te együgyűségnek látsz, az a tisztaság, a maga valóságában. A létesülés tisztasága, amit még nem zavartak meg az eszmék.
Szimmiász: Beszélj inkább Szókratész utolsó napjairól.
Kebész: És azt is mondd el, hogy a test (szóma) a lélek sírja (szíma).
Ekhekratész: Nem, kedves barátaim, az állóvizet föl kell kavarni, és le kell vezetni a pangó vizet. A falusi élet megrekedt a legalsó szinten, amelyet csak az nevez idillikusnak, aki nem ismeri. Én viszont pontosan tudom, hogy miért ragaszkodnak annyira az áldozataikhoz, és a szegény kosokat miért fosztják meg az életüktől.
Phaidón: De hiszen te magad tanítottad, hogy az élet mindenkinek az elidegeníthetetlen tulajdona; a születés és a halál egyformán illúzió.
Ekhekratész: Senkinek sem javasoltam, hogy a tanításaim szerint éljen. Én magam sem azt teszem.
Phaidón: Előbb-utóbb te is olyan súlyos büntetést kapsz, mint Szókratész, amiért megrontod a fiatalságot.
Ekhekratész: A fiatalság még súlyosabb büntetést érdemel, amennyiben hagyja magát megrontani.
Phaidón: Csakhogy ez akkor már rajtad nem segít.
Szimmiász: Azt hittem, az Akherónról fogunk beszélni.
Kebész: Én is.
Ekhekratész: Az Akherón is illúzió.
Te érted ezt? – kérdezik egymástól a Varasdi testvérek. Kik ezek, és miről locsognak?
Ekhekratész kiemeli a fejét az ivóedényből, még egy pillanat, és teljesen elmerül a borban, amelynek színén rózsaszirmok úsznak. Rászól a két Varasdira: Volna egy jó tanácsom, szépfiúk! Ne fizessetek a révésznek!
Micsoda?
Igen, jól hallottad, egy krajcárt se fizess neki. Később majd megérted, hogy ez milyen értékes tanács.
¤
A forgószínpad elfordul a görög bölcsekkel, Phaidón visszamegy Éliszbe, kulisszák nem változnak. Az Akherón mindkét partján erdő, közvetlenül a víz szélén egy rakás kő, kőgörgeteg. Kháron az evezőjére támaszkodik, így mustrálja a társaságot. Ahá, most kaptatok egy nagyszerű tanácsot. Miért van az, hogy nektek, embereknek, mindig azt tetszik, ha lebeszélnek valamiről? Nem veszitek észre, hogy ez is csak manipuláció? Ne nyugodj bele, ne hagyd magad, ne mondj le a jogaidról, ne fizess, ne szolgálj… ez mindenkinek nagyon tetszik. Itt áll ez a két démon, Csakazértis és Csakazértse, röhögnek rajtatok. Előbb-utóbb megtesztek mindent, amit muszáj. Semmivel sem vagytok okosabbak attól, ha eléritek, hogy a nem-re hegyezzék ki a kérdéseket.
Te pénzért akarsz átvinni minket a folyón? – kérdezi felháborodottan Melczer Lajos.
Mégis mit gondoltál? Azt hitted, hogy én a fizetésemért vagyok itt halott? Engem is a minimálbérre jelentett be a főnök, mint a többieket. Messze nem elég a meghalhatáshoz. Ha nem kapnám meg az oboloszokat, nem sokáig lehetnék halott.
Nem érdekelnek a magánügyei, mondja kimérten Matyi néni, magának az a kötelessége, hogy átlökjön minket ezen a pocsolyán. Gyerünk, vagy panaszt teszek a főnökénél.
Terézke közelebb megy, és megteszi a kihagyhatatlan ajánlatot.
Kháron lapoz.
M, N, O, P… Pantyerek. Asszonyom, a maga neve nincs is benne a könyvben. Csak nem gondolja, hogy ingyen átviszem?
Szemét és tetű, mennydörgi Józsi, a bagós. A halálunkon akar meggazdagodni! Igaza volt annak a részeg filozófusnak: ne fizessünk neki!
Ne fizessünk a révésznek, visszhangozza Lady Pitbull majdnem pontosan, és Bálint tolla száguld a papíron. Csak nem ír le minden szót ez a lökött? Minek az neki, ha már egyszer odaát leszünk?
Végül is, azért jöttünk, hogy ez a fickó átvigyen minket az Akherónon. Ezért fizettünk be erre a társasutazásra, ezért unatkoztuk végig Athént, az Akropoliszt és a Parthenont az összes többi vacakkal együtt, amit már régen le kellett volna bontani, be kellett volna vetni sóval a helyét. Ezért rázattuk el magunkat Ioanninába, 436 km Athéntól, na hallod. Megnéztük a Tartományi Múzeumot az egykori Aszlan dzsámiban, baktattunk a Litharitszia parkban, és a belvárosban megbámultuk az összes nyomorult fafaragást. Megkóstoltuk a metszovói füstölt sajtot. Tudod te, hogy mennyibe fájt ez a kis szórakozás?
Fakultatív kirándulás, felelte nyeglén Kháron.
Egy vasat se neki, heveskedik bagós Józsi. Nincs véletlenül fegyver valakinél?
Matyi néni, Lady Pitbull és Teréz egymásra néznek, Melczerné szemérmesen lesüti a tekintetét. Ő még a régi iskola neveltje, nem néz egymásra senkivel, nem is érti, hogy mi ebben a büszkeség.
Hülyeség, mondják a Varasdiak, egy halottat akarsz agyonlőni, te nem vagy észnél.
Akkor most mit csináljunk?
Melczer még Gáspárt is megkérdezi, hogy neki mi a véleménye. Gáspár nagy bajban van, mert a hivatalos álláspontot kell képviselnie, viszont hogy jön ő ahhoz, hogy igazat adjon Ekhekratésznak?
Megköszörüli a torkát, mint mindig, amikor ki kell mondani a döntést. Khm, khm, nekem is ez a felfogásom, a révésznek nincs joga külön költséget felszámítani. Ez csak egy lehúzási kísérlet, és még annak is gyenge.
Whatever you do
Don’t pay the ferryman
Don’t even fix a price
Don’t pay the ferryman
Until he gets you to the other side.
Ne fizess a révésznek, amíg át nem visz a túlsó partra. És még ott sem.
¤
Senki nem akart bemenni Prevezába, pedig lett volna szállás; előre kifizették. Egy turistacsoport, amelyik veszni hagyja a szoba árát, a reggelivel együtt! Lehet, hogy azt gondolták, majd a buszban alszanak. A sofőr azonban kijelentette, hogy neki már elege van az egész Epiruszból, és a bolondok csináljanak, amit akarnak. Elfoglalta mind a húsz szobát, hogy végre jól kialudja magát Prevezában. Gáspár maradt, mert a kapitány sem hagyja el a süllyedő hajót. A helyieket kérdezgette:
Másokat is megzavart már az Akherón?
Nem mondhatnám, makogott Kakopúlosz Piszokbanyúlosz, nem sok idegen jár errefelé, de ők sem azért jönnek, ugyebár mindenkinek megvan a maga menetrendje, balról az érkezés, jobbról az indulás, középen a vágány száma, szóval teljesen mindegy, hogy idejönnek-e, és ha igen, akkor sem azért, tetszik érteni.
Aha, mondta Gáspár, Önnek alighanem igaza van, uram.
Nyár végén gyorsabban vagy lassabban sötétedik, minden azon múlik, hogy mihez képest. Az emberek a parton bóklásztak a holdfényben. Józsi ledobta a ruháit. Miért ne lehetne átúszni ezen a kis folyón? De az Akherón szövetséges volt Kháronnal, és kidobta a partra a vakmerőt – erre a partra, mert mindig az a rossz, ami ideát van, az odaát meg arra való, hogy elérhetetlen legyen.
Ez valami nagy szimbólum lehet, mint az Ady, gondolta Lady Pitbull, de én már az iskolában sem értettem ezeket a szimbólumokat. Ideát, odaát, ez egészen úgy hangzik, mint egy hétköznapi dolog. Én is tudok ilyen verseket írni, fekete-fehér, vagy föl-le, mint a lavina, ez majdnem olyan mély, mint az Ady vagy az Endre.
De az egyik Varasdi ezt mondta a másiknak (vagy a másik az egyiknek): Csocsesz, nem tudom, te hogy látod a helyzetet, de nekem megér egy kis zsét az, hogy átvigyen ez a fazon.
Melczer Lajos kivárta, amíg a többiek diszkréten félrenéznek, egy pillanatra megingott, mert bizony jó lett volna itt hagyni a mamát. Aztán eszébe jutott, hogy a mama sem hagyta el őt, amikor mindenük odaveszett a háborúban, aztán kitelepítették őket Pestről, a téesz csak azért nem ment csődbe, mert akkoriban ezt a szót nem volt szabad kimondani. A mama ott állt mellette, amikor az egyetlen fiukat eltemették, és kidobták az egyetlen lányukat, mert izé, hogy is mondjam, erkölcstelen életet élt; később már annyira erkölcstelen lett, hogy nagyon meggazdagodott, és vett a szüleinek egy pesti lakást; akkor is ott volt a mama, reggel-este, és egész nap főzött, és mindent jobban tudott. Derék asszony a mama, nem hozott nekem szerencsét, de azért derék asszony. Ugorj be a ladikba, Sári hopp!
Hajnal felé elcsendesedett a folyópart, csak Bálint üldögélt egy használaton kívüli stégen, és írogatott. Mindjárt betelik a fekete notesz. Akármilyen apró betűkkel írok, nem tart sokáig. Bálint kiforgatta a zsebeit, körülnézett, még a bokrok alját is megvizsgálta, sehol egy szál használható papír. Délelőtt valamikor kinyitnak a boltok, talán árulnak fekete noteszt, de a délelőtt még messze van. Ez itt még a szürke hajnal, a hold ereje már elfogyott, a váltótársa még nem érkezett meg, és a fekete notesz hiányában kárba vesznek a legszebb gondolatok.
Igen, tudom, a legszebb sorok azok, amelyeket soha le nem írunk, de nekem jó lenne a második garnitúra is, a jó vagy tiszta szándék, aztán mindenki gondolja hozzá, amit nem lehet kimondani.
¤
A nap már felbukkant a láthatár alján, sárga, nagy korong, és Bálint még mindig ott ült a stégen.
A víz hullámzásnak indult, és néhány evezőcsapás után megérkezett Kháron.
Látod, mondta az alvilági révész halkan, szinte szomorúan, egyedül maradtál. A többieket már mind átvittem a folyón.
Kemény munka lehetett, jegyezte meg Bálint.
Egyáltalán nem. Nem volt szükség a rábeszélő képességemre. Teljesen maguktól döntöttek úgy, hogy erre az utazásra költik az utolsó oboloszaikat.
Logikus, odaát már nem lesz rá szükségük.
Mégis mennyit harcoltak ezért a pár vacak fémdarabért! Beléjük van építve a ragaszkodás. Mindent meg akarnak tartani, ha kell, ha nem. Emlékszel, milyen mérgesen kiabált az a bagószagú: Ne fizessetek a révésznek! Most már elárulhatom neked: én nem is révész vagyok. Az a tisztem, hogy a ragaszkodás hiábavalóságára ráébresszem az embereket.
Bálint egy kicsit irigykedett.
Neked minden sikerül.
Nehogy azt hidd. Még át sem érnek a túlsó partra, és máris megbánják. Azt hiszik, ideát is meg lehet vásárolni a boldogságot. Ha valakinek elég sok fémkorongja van, akkor mindent megvásárolhat. Az egészséget, a fiatalságot, a hírnevet.
És a szerelmet.
Kháron szárazon fölnevetett. Ezt az egyet tényleg meg lehet vásárolni! És meg is vásárolják, néha pénzt adnak érte, és néha aranygyűrűt. Akik csak pénzt adtak, azok járnak jobban. Nagyon galád jószág az aranygyűrű, karikagyűrű. De legalább észhez téríti az embereket. Látod, itt volt ez a Gáspár, az egyetlen, aki azt képzelte, hogy boldog házasságban él.
És nem volt boldog?
Most már bizonyára az, mert odaát van.
Hosszan hallgattak, mert mit lehet erre mondani? Ki gondolta volna, hogy a csoportkísérő, akinek igazán megvolt mindene… három szoba a lakóparkban, szép fiatalasszony, jó állás, presztízs kocsi. Vajon mi az, ami hiányzott neki? Persze azt is lehet mondani, hogy csak megbolondult, az alvilág, az Akherón folyó közelsége másokat is megzavart már. És nem mindenki tud ellenállni a halálos vonzerőnek. Két ösztön uralkodik rajtunk: Thanatosz és Erósz. Azt képzeljük, hogy Erósz a normális, de Thanatosz néha úgy sepri félre Erószt, hogy nem marad ideje tiltakozni sem.
Szállj be, mondta most Kháron nagyon kedvesen, átviszlek téged is.
Köszönöm, meggondoltam magam.
Nem kell fizetni. Átviszlek ingyen – vágta ki Kháron a tromfot.
Köszönöm, de nem a pénzemet sajnálom, igazán nem azt.
¤
Az órák nagyon lassan teltek, de 11 felé a legutolsó bolt is kinyitott, és Bálint, hosszas megfontolás után, megvásárolta a legszebb fekete noteszt.
4 hozzászólás
Kedves Müszélia!
Nagy kedvvel és érdeklődéssel olvastam az írásodat, mert tavaly Pargán nyaraltunk /ott játszódik a "Valtosz strand" című történetem/ és jártam az Akheron folyónál is. /Bár nincsen olyan közel Pargához, hogy az ott megálló busztól az utazóid elgyalogolhatnának oda! :D/ Kháron ladikjával nem találkoztam, de fizetni azért lehetett, ha valaki gumihajókkal akart raftingolni rajta, vagy lovagolni a partján és a vízében bizonyos helyeken. A turisták ide-oda mászkálnak a két partja között a legtöbb helyen csak térdigérő vízben, és buzgón igyekeznek megfürdeni benne, ami a vízállás alacsonysága és a víz hidegsége miatt nem kis mutatvány! A helyi turista csalogatók szerint ugyanis aki megfürdik benne az hallhatatlan lesz. 🙂 /folyt./
/folyt./ Picit keverik az Akheron folyót a Sztüx-el, és Akhilleuszra hivatkoznak, miszerint ebben a folyóban mártotta meg őt a sarkánál fogva az anyja, hogy hallhatatlan legyen. Pedig nem! A Sztüxben, és csak sebezhetetlenné akarta tenni a merítéssel, amiből a sarka kimaradt…
Mindig elbűvöl Görögországban /a kultúra állítólagos bölcsőjében/, hogy mennyire nem tudják, vagy nem akarják tudni, hogy hol voltak az ógörög országok /Pld. Ithaka/, vagy folyók, vagy bármi más. Írásbeliség ide-, ásatások oda, jótékony homály fedi a régmúltat. 🙂 A turisták legtöbbjének nem hiányzik sem a Sztüx, sem Kháron, nekik úgyis mindegy, ha ez az Akheron, akkor fürdenek! 🙂
Nekromantionban is jártam, megdöbbentően kicsi, ahhoz képest, hogy mekkora híre van!
Látom Te egy másik Akheron mellett írtad a történeted, mert az Itáliában letelepedő görögök az Akherónt az Acherusia tavat tápláló folyóval azonosították, ma az Avernus tó. 🙂
Judit
Kedves Judit, sajnos én nem jártam Görögországban, és az olvasmányaim alapján írtam, amit írtam. A neten keringenek fényképek az Akherón folyóról, ezek alapján úgy nézett ki, mintha akár úszni is lehetne benne. De mondjuk mindegy, mert az egész egy szimbólum, és a sztori elsősorban nem a folyóról szól. Érdekes, hogy az idők folyamán a halál folyójából halhatatlanságot adó folyó lett! Valamitől annyira ragaszkodunk az életnek a földön megismert formájához, hogy a kígyómérget is kinevezzük nektárnak. Pedig milyen sok bolygó van, és mennyi egészen más életforma. Nagyon remélem, hogy vannak ennél jobbak is.
egyébként ez nem a menetrendszerű busz, hanem különjárat, különben minek foglaltak volna szobát a pilótának is.