– Van egy jó hírem, – kezdte Vali a telefonban, miután a színdarab, amiben a főszerepet játszotta, pozitív kritikát kapott, és csak úgy áradozott az öccsének, Márknak. Ráadásul őt dicsérték a legjobban élethű alakítása miatt.
Márk német tolmácsként dolgozott. Egy külföldi útról tért épp haza. A gépe késő este landolt. Fáradtan dobta magát a TV elé, és elkezdte kapcsolgatni. Ekkor jött a hívás. Meglepődött Vali lelkesedésén, az utóbbi időkben nem ilyennek látta. Sőt, rég látta ilyennek, talán még a gyerekek megszületése előtt, mikor friss házasok voltak Lőrinccel. Azóta a letargia ködként szállta meg.
De nem szánt több időt Vali lelkiállapotának taglalására. A nap vége felé már örült, hogy él. Tovább kapcsolgatott. Az egyik helyen színházi közvetítés, a másikon a papírgyártás rejtelmei, s ahogy léptette a csatornákat, már a német adóknál járt. Mégse kötötte le semmi.
Már épp elhatározta, hogy zuhanyozik, fogat mos, majd belezuhan az ágyba és kikapcsolja, mikor egy film temetési jeleneténél eszébe jutott a múlt. Rajmi és Vali.
Ez még évekkel korábban történt, mikor Márk némettanárként dolgozott egy nyelviskolában. Rajmi a tanítványa volt. Kertészmérnök szeretett volna lenni, de ahhoz, hogy megkapja a diplomáját, nyelvvizsga kellett. 4 évvel volt fiatalabb nála. Vali akkor házasodott össze Lőrinccel, kezdő színésznő volt. Tanítvány és mestere jó barátok voltak.
Márk elhívta színházba a fiút. Két okból. Egyrészt a nővére által ingyen jutott jegyekhez, másrészt szeretett volna közelebb kerülni Rajmihoz. Igen. Márk meleg volt. A homoszexualitás akkoriban abszolút tabutéma volt, s ha mégis szóba jött, általában azonnal kiváltotta a közvélemény utálatát. Ennek ellenére Márk nem tudta tartóztatni magát, s ez a két ajándék színházjegy pont kapóra jött neki.
Emlékezett, a nézőtér dugig volt. A terv szerint cselekedett. Azzal állt elő, hogy megmutatja a fiúnak, hogy kell egy nőt behálózni. Simogatott, dörgölőzött, s hozzá nevetett és humorizált, ahogy máskor is. Rajmi még meg is jegyezte, hogy jobb lenne, ha Márk abbahagyná a tapperolást, mert a szomszéd kiscsaj már nagyon nézi őket és a végén még azt hiszi, buzik.
Mivel azonban nem volt erőszakos, nem is nyomult tovább, egyszerűen tudomásul vette, hogy a fiú identitása más. Ezután Rajmi átiratkozott egy másik csoportba, és elmaradtak a közös programok.
Egyszer Márk helyettesített volt tanítványánál. Szódolgozatot íratott. Még aznap ki kellett javítania, mert a munka mellett ő is tanult, és eléggé be volt táblázva. Akkor vette észre a papírlapot. A német szavak helyett, egybefüggő magyar mondatokkal; bal oldala szaggatott volt, kissé gyűrött. Egy határidőnaplóból tépték ki, mert még rajta volt: december 15.
Kizárásos alapon Márk rájött, hogy az Rajmié. El is olvasta:
„Senkinek nem mondtam el, nem tudom, mit csináljak. Hogy nekem veleszületett szívelégtelenségem van, pár napom még az életből? Máig nem hiszem el. De addig nem akarok meghalni, míg le nem fekszem Valival. Talán neki, igen, neki… neki elmondom. Majd. Amikor kettesben leszünk, egy meghitt pillanatban, nem tudom, mikor. De várom már, hogy szeretkezzünk. Ez az utolsó kívánságom. Tudom, férjnél van, meg sokkal idősebb nálam, de hát a hormonok, az én még élő hormonjaim – fékezhetetlenek. Vajon megteszi? Megérti majd? Ha már nem lehetek boldog kertészmérnök, legalább legyek boldog férfi. Még egy kicsit. Valameddig. Bűn lenne ez? Sosem fogom elfelejteni ezt a gyönyörű nőt. Ott, éjszaka a buszmegállóban azokkal a formás lábakkal, piros magas sarkú lakkcipőben, a kis Hamupipőke, és a mellei… hiába borították azt gyöngyök, kikandikált a báj. De nekem Good bye…”
Majd egy kis szünet. December 16-nál a sorok folytatódtak:
„Ezt nem hiszem el… megtette. Most még jobban imádom. Fantasztikus érzés. Magamnak tudom őt, és tudom, el kell engednem. Most mondjam azt, hogy ha a lelet eredményeim mások, biztos nem kértem volna ilyesmire? Elhinné ezt valaki? Vali különleges. Egy istennő. Lőrinc mázlista. Irigylem. Még odaátról is.”
Minden kikristályosodott. Rajmi azon a napon a színházban főleg Vali miatt volt ott. Márk nagyon megdöbbent. Nem tudta, mi a helyes, ezért sokat tanakodott magában, beszéljen-e Rajmival, el kell-e mondja Lőrincnek, végül is a férje. Meg egyébként is szerette a sógorát. Persze nem úgy.
Amúgy a barátai jöttek-mentek, de nem azért, mert csak szórakozni akart. Eléggé elfoglalt is volt abban az időben, mert komolyan foglalkozott a német nyelvvel. Tolmács szeretett volna lenni, ezért mindent megtett, főiskolára járt. Vizsga vizsga hátán, utána diploma, majd jöttek a külker vállalatok meg a külföldi utak, ezért aztán szerelmi életére már nem jutott idő. S ha mégis összejött valakivel, az nem tartott sokáig.
Ráadásul akkortájt még senki sem beszélt a homoszexualitásról. Valin kívül ő is csak Lőrincnek mondta el. Érdekes módon, jó barátok lettek, a férj rögtön elfogadta.
A papírlapot jól elrejtette, s végül úgy gondolta, megőrzi Rajmi titkát. Rajmiét, aki már nem tudott nyelvvizsgázni…
Egyszer, évekkel később, amikor Vali és Lőrinc gyerekei már nagyok voltak, egy nosztalgikus-szkennelős hangulatban, Márk a régi fényképeit vitte számítógépre, s az albumban két oldal között újra találkozott a papírral, ami ismét arra sarkallta őt, hogy felidézze a régmúltat.
Jól emlékezett a fotóra Valiról a színpadon. Még Rajmi csinálta, amikor elhívta a darabra. Ferde lett, egész egyedi, mára tetszetős. Szóval ferde, mert akkor is épp fogdosta őt, ő meg elrántotta a kezét, a fényképezőgépet pedig a másikban tartotta, de még exponált vele.
Pár napra rá találkozott Lőrinccel. Épp ajándékot vett Valinak a plázában a szülinapjára. Márknak még mindig Rajmi és Vali járt a fejében a papírlapos-fotós nap miatt. Most felbolygassa a múltat, vagy ne? Nem tudta eldönteni. Végül is Rajmi már nem állhat közéjük. Vali csupán a végakaratát teljesítette…
Még aznap történt, hogy Lőrinc, aki marketing szakember volt egy reklám vállalatnál, megkérte őt, mint tolmács, kísérje el egy németországi üzleti útra
Márk a szállodában is, meg egész út alatt sokat legyeskedett Lőrinc körül, aki azt hitte, sógorának hátsó szándékai vannak. Lőrinc akkor is rövidre zárta a dolgot, mert ő már csak olyan volt. Rákérdezett Márknál, hogy komolyan gondolja-e, hogy ők majd ketten…
De Márk nem azért kajtatott Lőrinc után, mert meg akarta szerezni. Ismét csak azon filózott, megossza-e a titkot vagy sem? De tisztázták a félreértést, mégpedig úgy, hogy végül mindent elmondott a férjnek. Egyszerűen muszáj volt. Úgy gondolta, inkább egy régi, megtörtént dolog fájjon neki, mint egy új, ami ráadásul nem is igaz. Valószínűleg sor se került volna rá, ha nem morfondírozik annyit az ügyön.
Lőrinc először meglepődött, sokáig hallgatott. Sokáig, de végül megbocsátott Valinak. Persze nem mondta el neki, hogy tudja a titkát, a papírlap sorait magában tovább őrizte.
Szeretett írni, mivel amúgy se volt gond a fantáziájával. A szlogenek világában élt, jól tudta manipulálni az embereket. Rajmi titkát is írásba foglalta, persze álnév alatt, hogy Vali ne jöjjön rá, hogy ő írta. Sokat dolgozott az irományán.
Egyszer bevitte a színházba, ahol Vali játszott, és addig győzködte ott a kompetens férfit, míg végül színpadra nem alkalmazták azt. Felesége lett a főszereplő. Vali, aki érezhetett valami keserédes ízt, valami megbánás-féleséget, mert ritkán nevetett, s azt is csak visszafogottan, amolyan színháziasan.
Márk sokáig hallgatta Valit a telefonban, mert szinte le se lehetett lőni.
Lefekvés előtt végül arra a megállapításra jutott, nem kellene nővérét az örök lelkiismert-furdalás tüzében égni hagyni, talán mégse táplálja tovább azokat a lángokat.
Másnap visszahívta. Vali még mindig a színdarabról beszélt, jól pergett a nyelve.
Márk kihasználta, hogy a nő levegőt vett.
– Vali, nekünk találkoznunk kell. El kell mondanom valamit…
8 hozzászólás
Kimondottan mai témájú novella. Peregtek az események, alig győztem követni… Ha még tovább folytatod, szerintem tragikus véget ér.
Vittek a sorok és a kíváncsiság… Tetszett a novellád, Andrea.
Ida
Kedves Ida!
Én pedig kimondottan örülök, hogy tetszett. Most próbálom ki magamon – vagyis hát inkább az Olvasókon – ezt a prózaírást.
Köszönöm,
A.
Kedves Andrea!
Nagyon jól fűzöd a szálakat a novelládban és sok mindent tömörítettél bele. Fontos, hogy a prózai műveket is ilyen gondossággal olvasmányosan írják. Persze, az is sokat jelent, hogy tiszta szép magyarsággal, hibátlanul kerüljön az olvasók elé.
Tetszik az írásod, szeretettel olvastam: Kata
Kedves Kata!
Köszönöm értékes és építő szavaid, várlak máskor is!
Üdv,
A.
Kedves Andrea!
Egyezek Finta Katával!
Nagyszerü ´gondossággal,olvasmányosan´írt novella!
Gratulálok:sailor
Kedves sailor!
Örülök, hogy így gondolod, pedig úgy érzem, kicsit elkapkodtam. Azért köszi, jól esett!
Üdv,
A.
Különleges, fordulatos, olvasmányos. Szerettem. Marica
Köszönöm, kedves Marica, öröm ez nekem.
üdv,
A.