Azt, hogy nemcsak pl. a geometriában vannak párhuzamosok, hanem az emberi lelkekben is nagyon jól jelzi az alábbi két történetem:
Az egyik vasútállomáson egy utas lekéste a vonatát és kétségbeesetten fordult segítségért a vasutasokhoz. Azok megkíséreltek segíteni neki, de a következő vonat az úti céljához csak órák múlva indult volna. Tudomására jutott az utas gondja a forgalmistának is, aki a sok szolgálati teendője mellett is az utas segítségére sietett. Kitelefonált a helyi autóbusz állomásra, ahol megtudta, hogy nemsokára indul autóbuszjárat az utas úti céljához. Szerencsére a vasútállomástól az autóbusz állomás nem volt túl messze bár nem volt a két állomás egymás mellett. Azt, hogy hogyan jut el az utas az autóbusz állomásra és onnan a járata mikor indul felírta egy papírlapra és boldogan lobogtatva a kezében a papírt kisietett a peronra, hogy ezeket az utassal közölje, aki viszont időközben elindult az autóbusz állomás felé, mivel mások már ez ügyben eligazították Őt. Erre a forgalmista az egyik ott lévő vasutas kezébe adta a papírt és az utas után küldte azzal a megjegyzéssel, hogy siessen, de legyen nyugodt, az autóbusz rá néhány percet tud várni. Ő az autóbusz állomás személyzetével azt is elintézte.
…
A másik hasonló eset velem történt meg:
Én két bottal közlekedő mozgáskorlátozott vagyok. Az úti célom miatt egyik villamosról át kellett szállnom egy másik villamosjáratra. Annak a járatnak a vezetője, amelyről leszálltam engem és az átszállási szándékomat észrevette és jelzett a kollégájának, hogy várjon meg. Ő ezt a jelzést nyugtázta, majd az a villamosvezető, akinek a kocsijáról leszálltam, intett a vezetőfülkéjéből nekem, hogy menjek nyugodtan, a másik kocsi megvár. Ez így is történt.
…
Azt tanultuk, hogy a párhuzamosok a végtelenben találkoznak. Ez a geometriában így igaz, de vannak olyan párhuzamosok is, amelyek az emberi lelkekben találkoznak. A fenti két eset éppen ilyen volt.