[IG_KITOLT]Kati álmosan kibotorkált a fürdőszobába, és hideg vízzel megmosta az arcát, hogy felébredjen. Már bánta, hogy vasárnap reggelre is elvállalta a bohóc szerepét, elvégre ez volt az egyetlen szabad napja. A munkája mellett – tanítónőként dolgozott a közeli általános iskolában – immár harmadik éve vett részt a "Gyógyító nevetés" jótékonysági alapítvány munkájában. Két társával, Józsival és Zsoltival hétvégenként sorra járták a gyermekkórházakat, és bohócruhába bújva igyekeztek felvidítani a kis betegeket, akik súlyos, olykor életveszélyes állapotuk miatt már hetek óta nem mehettek haza a családjaikhoz.
Amikor megcsörrent a telefon, Katit baljós előérzet kerítette hatalmába. Szinte félve vette fel a kagylót, és úgy elgyengült a rossz hír hallatán, hogy le kellett ülnie. Meghalt az édesanyja… Az idős asszony hosszú ideje egy vidéki otthonban lakott, mivel betegsége miatt már nem tudta ellátni önmagát. Kati hetente legalább egyszer meglátogatta, még akkor is, ha az anyja nem ismerte fel őt, az egyetlen gyermekét.
Első gondolata az volt, hogy felhívja a fiúkat, és lemondja a délelőtti programot, ám azután maga elé képzelte a beteg gyerekek csalódott arcocskáját, és mély sóhajjal folytatta a készülődést. Mint minden vasárnap, Zsolti jött érte kivénhedt Fordjával. Rögtön látta a lányon, hogy történt valami.
– Meghalt az édesanyám – felelte Kati a barátja kimondatlan kérdésére, és szomorúan lehajtotta a fejét.
– Ha gondolod, telefonálok a kórházba, és… – vetette fel nyomban a fiatalember, de Kati hevesen a szavába vágott.
– Nem, nem kell lemondani! El akarok menni! És ne szólj róla Józsinak! – tette hozzá esdeklő tekintettel.
Józsival korábban egy pár voltak, és bár hetekkel azelőtt szakítottak, barátok maradtak, már csak a közös munka miatt is. A fiú nagyon kedvelte Sára mamát, ahogy ő hívta Kati anyukáját, és Kati nem akart fájdalmat okozni neki.
Zsolt bólintott, és beindította az autót. Útközben egyikük sem szólalt meg. A kórház kapujában már várta őket a magas, barna hajú fiatalember.
– Iparkodjatok! Mindjárt végeznek a reggelijükkel! – nógatta őket.
A második emeleti nővérszobában öltöztek át. Kati remegő kézzel vitte fel a fehér és rikító piros festéket az arcára, s ahogy a kivágott pingponglabdával az orrán, vidám színekben pompázó bohócruhájában elindult – szinte vánszorgott – az ajtó felé, ólomsúlyúnak érezte az ormótlan bohóccipőt. Józsi kérdőn Zsoltira nézett, de a férfi csak némán megcsóválta a fejét, jelezve, hogy ne faggassa.
A régi, jól begyakorolt műsorszámukat adták elő, és Kati egészen délig hősiesen tartotta magát. A kis betegek önfeledt kacagása feledtette vele a saját bánatát. Amikor azonban az utolsó kórteremben is szétosztották apró ajándékaikat, nem bírta tovább. Miközben letörölt egy kibuggyanó könnycseppet, elmaszatolódott a szeme körüli festék. Janika, az ötéves leukémiás kisfiú ámulva nézett rá hatalmas, barna szemecskéjével, majd riadtan az anyukájára lesett.
– Anyu, te is látod? Sír a bohóc!
Zsolti gyengéden karonfogta Katit, és mint egy védtelen gyermeket, kivezette a kórteremből. Józsi csak ekkor tudta meg, hogy Sára mama aznap éjjel meghalt. Útban a nővérszoba felé csodálattal figyelte Katit, aki még mindig próbált erősnek látszani. Tétován kinyújtotta felé a karját, hogy oltalmazón megölelje, Kati pedig meghitten hozzábújt, és végre szabad folyást engedett a könnyeinek.
21 hozzászólás
Szívfacsaró történet, olyan könnyeztető.
Köszönöm…
Üdv.: András
Kedves András!
Köszönöm, hogy olvastál, örülök, hogy tetszett:)
Üdv: Borostyán
Kedves Borostyán!
Nagyon szép történet. A főszereplő olyan lány, akit elsősorban nem a kötelességtudat, hanem a segíteni akarás hajt, és csak akkor bújik elő belőle a magánember, amikor már lehet. Előbbre helyezi mások örömét a saját fájdalmánál.
Tiszteletre méltó ember.
Tetszett a novellád.
Kedves Valínia!
Örülök, hogy olvastál és hogy tetszett is:)
Üdv: Borostyán
Kedves Borostyán! Írásod, mint mindig, egyszerű, tiszta kedves, jól esik a léleknek!
Katalin
Kedves Katalin!
Örülök, hogy ismét nálam jártál:)
Üdv: Borostyán
Kedves Borostyán!
Megható, szép történetet írtál:)
Kedves Henkee!
Köszönöm, hogy olvastál, örülök, hogy tetszett:)
Üdv: Borostyán
Kedves Borostyán!
Tegnap már írtam a "Dilemma" című írásodhoz is, de ez a fenti annyira megindított, hogy úgy éreztem, ehhez is szeretnék szólni pár szót.
"Technikailag" nem lenne értelme feszegetni – az imént említett művednél írtam már ezzel kapcsolatban.
Az érzelem viszont, amit belerejtettél ebbe a prózádba, nagyon mély és nagyon fontos… a kitartás, az erő, a figyelmesség és a szeretet…
Olvastam, hogy vannak eredményeid, mint író. Annyit elárulok itt, hogy nekem is voltak, de bizonyos okok miatt most nincs ezen figyelmem, nem is szeretnék most erről bővebben "beszélni", ennek ellenére viszont szeretnék kérdezni Tőled valamit, mégpedig a következőt.
Ha egy író igen jól ír, SZINTE hibátlanul, szeretik és olvassák, mert AD a világnak azzal, amit létrehoz, akkor van-e annak értelme szerinted, hogy elkezdjen törekedni a technikai "abszolút tökéletesre"? Persze, nem arról beszélek, hogy egy kész mű "mindig szent és sérthetetlen", de szerintem fogod érteni az előző kérdésemet. Engem – személy szerint – elsősorban az EREDMÉNY érdekel – azt pedig az olvasótábor mutatja. Azért kérdezem mindezt Tőled, mert azt látttam, hogy neked vannak eredményeid, tehát nem csak beszélsz az írásról, hanem folyamatosan életre hívod a gondolataidat, és papírra is veted.
A helyesírással, ilyesmivel kapcsolatos szabályokra a kérdésemmel nem térnék ki, mert azt nyilván meg lehet tanulni az oktatás keretein belül is, esetleg egy kis utánaolvasással könyvekből.
Jó olvasni, amit alkotsz, kellemes kikapcsolódást jelent!
Üdvözlettel: M.
Kedves Mona!
Nos, először is, tökéletes mint olyan, nem létezik, technikailag sem:) KÖzelíteni viszont lehet és kell is hozzá. Az EREDMÉNY, ami téged elsősorban érdekel, szinte mindig az olvasótábor véleménye alapján mutatkozik meg. Viszont ha egy írás technikailag sok kivetnivalót hagy maga után, az olvasóknak is fel fog tűnni, és nem fog nekik tetszeni. Pl. lehet, hogy a legtöbb helyesírási hibát nem veszik észre, de ha csak néhány szemt szúr nekik, rögtön megjegyzik, hogy "ejnye, ez az író milyen trehány, hogy benne hagyott ilyen vad hibákat". Rosszabbik esetben tudatlanságnak bélyegzik… Jómagam kezdettől fogva törekszem arra, hogy a regényeim a lehető legkevesebb hibával kerüljenek az olvasók kezébe, és nem restellem írás közben is lapozgatni a Helyesírási kéziszótár-t, a lgetöbbet menet közben tanulja az ember. És persze a rengeteg olvasás is sokat segít ebben, és ráadásul a központozást is meg lehet tanulni közben. Ha bármiben a segítségedre lehetek, írj bátran, akár a postámra is:)
Üdv: Borostyán
Kedves Borostyán!
Köszönöm szépen a választ, nagyon sokat segített! 🙂 Megerősítettél bennem jónéhány dolgot, és szívesen tanulok olyanoktól, akiknek vannak konkrét tapasztalataik és sikereik – mint Neked.
Én igazából versben és prózaversben voltam igen sikeres (egészen a díjakig, stb.), de mélyen, a fiókomban őrzöm egytől egyig az írásaimat – ennek az oka hosszú lenne 🙂 Mostanában viszont már megfordult a fejemben, hogy változtatnom kellene ezen, hiszen a mai napig, folyamatosan írok.
A felajánlott segítségedet is nagyon köszönöm! 🙂
A másik (Dilemma) novelládnál írtad, hogy néha nehéznek érzed azt, hogy egy oldalban átjuttasd a mondanivalódat az olvasó felé. Szerintem jól megy ez Neked 🙂 Nekem éppen az tetszik az írásaidban, hogy bárki számára érthető, de emellett igényesen vannak megfogalmazva.
Írtál a gyerekekről is… igen, igaz, a három gyermek is "túlvállalásnak" számít, pedig annyira csodálatos… de tudom, hogy ezt Te is tudod 🙂
Szeretettel: M.
Kedves Borostyán!
Nagy nagy belső feszültséggel olvastam írásod.Hatalmas akarat kell ahoz, hogy ne közvetítse az ember fájdalmát másra, mikor épp az a ,,dolga" hogy mások fájdalmán könnyítsen.Tisztelem azokat az embereket, akik karitatív módon próbálják, enyhíteni ezeknek a védtelen kis csöppségeknek nem csak kemény fizikai fájdalmát, hanem a családjuktól elszakadva lelki sebeit is.
A Bohóc nagyon nagy művész!!! Egy ember könnyeit könyebb előcsalni, mint megnevetettni azt. Ez az igazi dehetség. A ,,függöny" felszáll, és ott állva már csak saját fájdalmait feledve tud, másokon segíteni.
Gyönyörűt alkottál írásoddal, köszönöm, hogy olvashattalak.
Szeretettel:Kriszti
Kedves Kriszti!
A Bohóc valóban nagy művész és minden tiszteletem az övé, főleg, ha jótékonyságból igyekszik nevettetni! Örülök, hogy olvastál és hogy tetszett is az írásom:)
Üdv: Borostyán
Kedves Borostyán!
Hát mit is mondhatnék. Ez is nagyon-nagyon tetszett. Eddig talán ez volt az az írás, ami a leginkább megindított. Én, be kell vallanom, nem hiszem, hogy ezt végig tudtam volna csinálni.
Tetszett 🙂
Üdv.:
Jessie
Kedves Jessie!
Én sem, ahhoz túlságosan érzékeny lélek vagyok:) Örülök, hogy ismét nálam jártál.
Üdv: Borostyán
Kedves Borostyán!
igazán megindító amit írtál,és hatására könnyek születtek meg szememben és szívemben. Gratulálok, nagyon szép.
üdv, eszkimo.
Kedves Eszkimó!
Micsoda véletlen! Épp egyidőben olvastuk egymás írásait:)
Köszönöm, hogy benéztél "hozzám", nagyon örülök, hogy megérintett a történetem.
Üdv: Borostyán
Nos sikerült meghatnod..
Én nagyon nagyot gratulálok…
Aki ezt teszi velem, az ezt érdemli..))
Kedves Dinipapa!
Köszönöm, hogy olvastál, örülök, hogy sikerült érzelmeket kiváltanom:)
Üdv: Borostyán
Nagyon szeretem a bohócokat, bár mindig szomorú leszek tőlük. Talán azért, mert pont ilyen történeteket képzelek mögéjük.
Kedvenc szomorú-bohócos idézeteimet megosztom veled/veletek:
"Meghal érted a Jancsi bohóc."
"Ha sírni látod a bohócot, tudd meg, hogy miattad sír.
Arcán gördül végig minden, mit a szíve már nem bír."
Köszi,
Poppy
Kedves Poppy!
Valahogy így vagyok velük én is… Hiszen nem lehet könnyű olyankor is nevetni, amikor az ember lelke fáj és belül zokog…
Üdv: Borostyán