A szarkák megunták a családi életet, és mivel semmi jobb nem jutott az eszükbe, elhatározták, hogy kolostorba vonulnak.
Templomot építsünk előbb, vagy klauzúrát?
Egyesek a klauzúra mellett szavaztak, mert hiába nagy a szarkafészek, nem kényelmes, és nem is biztonságos. Villás faág tövében készül, és az alapja agyag, amit előbb-utóbb elmos az eső. Akkor pedig a bélést szétfújja a szél, hiába fonták a legjobb minőségű gyökerekből. Ki találja meg a bejáratot, ha a fészeknek nincs többé se fala, se alja? De az igazi probléma a fészekalja: ráülni nem kényelmes, de az asszony ragaszkodik hozzá, azt állítja, hogy a barna pettyes kékeszöld a legújabb párizsi divat. Sajnos elég törékeny a héja, és az asszony még sem tudta kielégítően megmagyarázni, hogy a héja mit keres egy szarka fészkében.
A többség azonban amellett volt, hogy első a templom. Ott minden csillog-villog, csak arra kell vigyázni, hogy a ragyogás meg ne szökjön a fénylikon. Nem kell többé fáradságos munkával gyűjteni azt, ami tündök, és öl érte az ember. Azt mondja, hogy a gyűjtés illegális, és egy Rossini nevű bíróval különösen kell vigyázni, mert még azt a szarkát is letartóztatta, aki pedig semmit sem lopott, csak tolta a vajat. Szegénynek ez a foglalkozása, a nagybani piacon árumozgató.
De most már vége lesz a zaklatásnak, mert kolostorba vonulunk, és mindenki köteles lesz tisztelni a szarkabarátokat és barátnőket.
A templom megépült, de nagy csalódást okozott, mert az ott felejtett sittet leszámítva, teljesen üres volt. Nem fogok a sitten ülni, méltatlankodott egy szarka, aki már elég öreg volt ahhoz, hogy becézzék. Na ugye hogy a klauzúrával kellett volna kezdeni, mondták egyesek, és a kettesek szégyenkeztek. Ezen megint összevesztek, és rájöttek, hogy ez így nem lesz jó, főnököt kell választani. A főnök megmondja, mit kell csinálni; mindenki őt fogja szidni, és teljes lesz a harmónia. A kollektívát semmi sem kovácsolja össze annyira, mint az, ha egyformán utálják a főnököt.
Persze mindenki főnök akart lenni, mert a sok kiváltság megér egy kis közutálatot. De kit válasszanak főnöknek, amikor mindenkinek tollas a háta? Az emberek ezt a problémát úgy oldják meg, hogy eldöntik, ki lesz az elnök vagy a párttitkár, aztán addig számolják a szavazócédulákat, ameddig kell. Mások egy lyukas székre ültetik a kandidátusokat, aztán tüzet gyújtanak; aki a legtovább bírja a füstöt, az lesz a pápa. Szarka azonban nem utánozza az embert, legföljebb az ember a szarkát, ezért más megoldáshoz kell folyamodni.
Ki a jómadarak közül a legjobb madár?
Én, kiáltotta Harsány, mert én cserregek a leghangosabban!
Egyszerre mindenki talált magában valami rendkívülit.
Az én szárnyam a leghosszabb, én még a lezárt szárnyvonalakon is tudok repülni!
Én meg szerencsét hozok!
Elkergetem a macskákat!
Senkinek nincs olyan hosszú farka, mint nekem!
A szarkák gondosan mérlegelték az ajánlatokat, és Harsányt választották. Nem különösebben tehetséges, de tényleg minden vitában az övé az utolsó kukac.
Furkó lett a helyettes, mert az ő testének 50 %-a farok.
Miféle szerzet vagytok? – kérdezték a szomszédok, galambok és vörösbegyek.
Ezt-azt már mindegyik szarka szerzett életében, de nem tartották szükségesnek, hogy erről beszámoljanak.
Kár, hogy nem is vagytok egyházi személyek, gúnyolódtak a varjak. Talán fegyházi… A közeli rokonok irigységére mindig lehet számítani. Harsány azonban megfelelt nekik: Mi ne lennénk egyházi személyek? Nézzétek meg ezt a fekete-fehér ruhát, nem véletlenül neveznek minket Angliában püspököknek. – Talán a püspökfalatra gondoltak? – kérdezte Varjuh. – Nézd csak meg ezt a skapulárét, dicsekedett Harsány. Nézd ezeket a fehér tollakat a vállamon és a lapockámon! – Inkább azt mutasd meg, hogy mi van a nyelved alatt. – Hát igen, a közeli rokonok mindent tudnak, pedig ez a dolog már elévült. Állítólag az őseink kétezer évvel ezelőtt nem tartottak meg egy nemzeti gyásznapot, mire kieszeltek számukra egy pokoli büntetést. Ez azonban nem igaz. Nem az első eset, hogy rossz fényt akarnak vetni a szarkákra! Nem igaz, hogy az őseink a boszorkányokat szolgálták! Bármikor bebizonyítjuk, hogy a macskák ellenségei vagyunk. – A macskák eleségei, vigyorgott Varjuh. Harsány azonban bebizonyította, hogy bátrabb, mint az egész Varjú-nemzetség, és olyan szemtelen, hogy azt tanítani lehetne a vakvarjú-iskolában. A nagy fekete macs egy ideig megütközéssel nézte, mit akar tőle ez a tollas jószág. A fél fogamra se elég a pecsenyéje, gondolta a nyávogó, és meg se moccant. Harsány azonban továbbra is ott ugrált az orra előtt, és egy pillanatig se maradt csendben. Végül a macska feltápászkodott, és elvonult egy nyugalmasabb helyre. Győztünk, cserregte Harsány, nem megmondtam, mindenki fél az éles csőrtől!
Kár, mondta Varjuh, és elrepült.
A szarkakolostor felépült, és Harsány elharsogta a napirendet: Reggel jó korán felkelünk, és egész nap eszünk… akarom mondani, imádkozunk. Mindent meg szabad enni, ami ehető, az egyetlen kivétel az imádkozó sáska és az ájtatos manó.
Ez már kettő, vetette közbe Furkó, de lehurrogták, fogja be a csőrét, és örüljön annak, hogy a farka 50 %-os. Furkó örült is, és várta a tavaszt.
Nőügyekről pedig hallani sem akarok, közölte Harsány, a tojók vagy a fészekbe tojnak, vagy ránk, de mindenképpen mi isszuk meg a levét. – Nagyon igaz, felelték a szarkák, pedig nekünk sokkal komolyabb feladataink vannak, például megjósoljuk, milyen lesz tegnap az idő. Addig is elvárjuk, hogy legalább olyan nagy tisztelettel köszönjenek nekünk, mint a boltban a vevőknek. A mosoly elfogadott, de a nevetés nem tanácsos, mert a nevető ember kimutatja a foga fehérjét. A kockázatokról és a mellékhatásokról kérdezzük meg Victor Hugót.
A legnehezebb helyzetben azok a szarkák vannak, akik a skót-kínai határon élnek. Skót térfélen az ablak körül repkedő szarka halálesetet jelent, Kínában viszont jó hírt. Szegényeknek mindig ott van a zsebükben a radar, hogy pontosan be tudják mérni, hol szökdécselnek.
A szarkák boldogan éltek a kolostorukban, és a varjak hiába károgtak, hogy kihal a nemzetségük. De közben eljött a tavasz, és az ifjúság nem akarta tovább fizetni a tojástalansági adót. Hajrá legények, kiáltotta Furkó, ellenség a láthatáron!
A szarkák izgatottan izegtek-mozogtak. Az ellenség a fák alatt gyülekezett, a harmatos fűben. Mit mondjunk, nekik is elég hosszú volt a farkuk.
Harsány a leghatározottabban megtiltotta az összecsapást. Ti még taknyos fiatalok vagytok, nem tudjátok, mi lesz ennek a vége! Áprilisban mindenki a cellájában marad. Meg ne lássam, hogy macskákra vadásztok!
Furkó azonban fütyült a tilalomra, ami elég szép teljesítmény volt tőle, ahhoz képest, hogy még sohasem látott eleven sárgarigót. Felsorakoztatta a kalandvágyó szarkalegényeket, és megmutatta nekik, hogyan terjesszék szét a farktollaikat, mint egy nagy, khm, legyezőt, hogyan rezegtessék a szárnyaikat, hogyan mutogassák a skapulárét, a vállukon viselt fehér foltot. Az ellenség rendkívüli érdeklődéssel figyelt, de egyelőre nem mert közeledni. Most Furkó elővette az utolsó és legtitkosabb fegyvert. Halk és bársonyos hangon búgott, ami egyáltalán nem hasonlított a szokásos hangos cserregéshez. A fiúk utánozni kezdték, először meglehetősen ügyetlenül, ami élénk derültséget keltett az ellenség soraiban. Ne adjátok fel, kiáltotta Furkó, kitartás, szarka testvér, mindent bele! – A bársonyos hangok megtették a magukét, és az ellenség fejvesztetten közeledett.
Még egy pár gyors röpte, egy kis kergetőzés a levegőben, és az ellenség behódolt. Furkó és a fiúk azt tehették velük, amit akartak.
Nagy fantáziájuk nem volt; mindegyik ugyanazt akarta, többször egymás után.
Ti szerencsétlenek, mondta szomorúan Harsány, ami meglátta, hogy mi folyik a harmatos füvön, tudjátok, mi lesz ebből? Sok-sok tojás.
Furkó közömbösen billegette a farkát. Na és, az ő bajuk. Nekünk semmi közünk hozzá, mert mi szerzetesek vagyunk. Esetleg imádkozunk értük, ha nincs jobb dolgunk.
Furkó, harsogott Harsány ünnepélyesen, az egy dolog, hogy szemetek vagytok, és nem vállaljátok a felelősséget a tojásokért. Szégyent hoztatok a kolostorra, amit éppen azért alapítottunk, hogy örökre elkerüljük a házasságot.
Ki beszél itt házasságról? Megfogadtuk, hogy cölibátusban élünk, nem igaz?
Szerinted mit jelent a cölibátus?
Szerintem azt, hogy nem veszem el feleségül, akkor sem, ha már tele van tojásokkal a hasa.
De a szarkahölgyek felháborodtak, amiért madárnak nézték őket. Feltüzelték a varjakat, hollókat és csókákat, és végül már a bagoly is azt mondta a verébnek, hogy nagy méltánytalanság történt. Furkó azzal érvelt, hogy az igazi méltánytalanság a cölibátus, mire a kutyák is beleugattak a vitába, és egy bizonyos gumifajtát emlegettek.
Addig vitatkoztak, amíg megszűnt a szarkakolostor, és mindenkit elzavartak, hogy menjen kotlani a tojásokon. Mentek is lógó csőrrel, kivéve Furkót, aki azt gondolta, inkább beáll a kakukkok közé.
Azóta egy csinos kis faragott faházban él, és még egyszer sem kapott szabadnapot.
2 hozzászólás
Kedves Müszélia!
Már a múltkor elolvastam ezt az alkotásodat is, de akkor már nem volt időm írni hozzászólást. Látom nem késtem le, sőt én vagyok az első hozzászóló.
Nem nagy meglepetés, mert ez az abszurd az én olvasatomban inkább szatíra, a katolikus egyházról. No már az sem mindennapi, hogy szarka képében jelennek meg, még annak sem aki lelkes látogatója a különböző egyházi kincstáraknak, és az agyon cifrázott templomoknak, amelyek egy tornyának árából száz szenvedő emberen lehetett volna segíteni. A szarkák társadalma meg jó kis gúnyrajz az emberi társadalomról. 🙂
Amikor az indiai istenekről, vallási szokásokról írsz, akkor nincs baj, azon nem ütköznek meg az olvasók. Leírják, hogy szórakozató a szarkasztikus humorod, eredeti az írásod. Pedig most is az… 🙂
köszönöm, aranyos vagy. nem tudom, miért éppen a szarkák – lehetett volna akármilyen más madár is – persze "lopkodnak," de egy madár esetében más a megítélés, mint az embereknél.
az emberek udvarlási szokásai és a családi életük is kaptak egy-egy oldalvágást, remélem.