a Kijárati nagyteremben
A hálózsákok és táskák az emelvényen hagyva.
Csip a színen, a kapun piszkál valamit a páncél egy darabjának hegyes sarkával.
Gyűlölény be. A bejáratnál megáll.
[Fényváltozások kísérhetik megjelentét, s zenei hatás.]
Ed be. Odamegy hátizsákjához, palackot vesz elő, iszik.
Gyűlölény int Csip felé
Csip (elbődül): Ki piál itt?
Ed a szája mellett leönti magát a hirtelen ijedelemtől. Csip ugyanakkor megpördül, megpillantja őt.
Csip: Ja, te vagy, öreg?
Ed: Vagy fél deci vizet kilocsoltam hiába! Mi bajod van?
Csip: Semmi! Csak már megint lasszóval kell fogni az embereket! (Eldobja a vasat, s Ed felé indul.)
Ed: Beugrottam Éviékhez a táskákkal, meg megnéztem a faltörő kost! Mit tombolsz?
Csip: Ugyan, öreg, veled semmi bajom! (Hátbaveregeti Edet, s kíséri a kapu felé.) Tudom, hogy te rajta vagy a melón, maximálisan. Jó, Tánja meg ás; a tegnap estiek után lehet, hogy éppen az ő megoldása a nyerő. (Felveszi az elhajított vasat.) És a többiek? Sehol senki! Az Egeret tegnap óta úgy kell odakorbácsolni a melóhoz. (Piszkálni kezd a kapun.)
Ed: Egér ás.
Csip: A Hajnal…na, a Hajnal aztán nem csinál semmit, mióta itt vagyunk.
Ed: Hajnal is ás.
Csip: A Tanár úr meg… (Legyint.) Az idegeimre megy itt mindenki!
Ed: Mi történt veled?
Csip: A Mari, a Marira csak nézz rá!
Ed: Te mondtad, hogy a Mari…
Csip: Na és az Évi…!
Ed (ingerülten): Évi a kost kaparja ki nekünk, Tanár úrral. Tánja pedig mindjárt jön segíteni.
Csip (megrökönyödve): A Tánja, ide? No, azt megnézem!
Ed: Meg is nézheted: mindjárt itt lesz! Te, minek kapirgálod ott a fát? Vas van alatta.
Csip: Mit tudom én. Itt vékonyabb, majdnem kiáll belőle valami.
Ed: Várj csak… Nem is vagy te hülye gyerek.
Csip: Na… Még egyszer valaki állást foglal az értelmi képességeimről, azt fejbe rúgom.
Ed: Várj, Csip… Ha leszedhetnénk a deszkákat, megtudnánk, hogy hogy néz ki a vas alatta – hogy hol van a legtámadhatóbb pont. És oldalról még jobban meggyengíthetnénk.
Csip: Hogyan?
Ed (kezével mutogatva): A kapu egy helyen tokostól véget ér, mellette van a fal. Ha a falat egy helyen kicsit kibontanánk, mindkét oldalon, vértekkel, ásókkal, mit tudom én… Máris meggyengítenénk a rögzítését.
Csip: Most mit akarsz, beszakítani, vagy kiszakítani?
Ed (kezével mutatja): Átszakítani.
Csip: Ahhoz minek a falban…
Ed (közbevág): Több mozgástere lenne, érted?
Csip: Ha te mondod… De fogalmam sincs, hogyan lehet rögzítve egy ilyen kapu.
Ed: Kérdezzük meg a többieket! Mondjuk, először is idehívhatnánk Tanár urat. Én addig elkezdem lefeszegetni ezeket a deszkákat, ha sikerül.
Gyűlölény ismét int
Csip: Tanár urat, tanár urat… (Ed vállára csap.) Megyek, megkeresem.
Gyűlölény elégedettel bólint, s el.
Csip el
Ed (utánakiált): Egeret meg próbáld visszacsábítani!
Ed feszeget.
Évi és a Kos be
Évi: Szia!
Ed (nyomban abbahagyja a munkát, feléje fordul): Te jöttél Tánja helyett?
Évi: Még kilóg a nyelve.
Ed: Megértem.
Évi: Ő is itt lesz nemsokára, addig engem küldött maga helyett.
Ed: Nem sürgős… (Leül az emelvény szélén.)
A Kos (megérinti Évit): Kár volna itt meghalni – egyedül. (Majd megérinti Edet is.) Tudjátok, mi következik…
A Kos el
Évi: Szóval? Én is tudnék segíteni?
Szünet, Ed mereng, majd bólogat
Ed (halk, fáradt hangon, szinte suttogva): Segíts nekem, Évi. Mondd meg, mi folyik itt. (Mindvégig maga elé bámul, a földre.)
Évi (nem tudja, mit szóljon): Öh…
Ed megütögeti a padkát maga mellett.
Évi még egy darabig csodálkozva figyeli őt, majd leül.
Halk, meghitt hangon beszélgetnek
Évi: Hogy érted azt, hogy mi folyik?
Ed: Évi, Évi. Ne kezdd ezt te is, kérlek! Mindenki megbolondult. Minden a feje tetejére állt. Kire számíthatnék még, ha ez az őrület téged is elkapna?
Évi: Hajnalra. (Szünet.) Egérre.
Ed: Egérnek alig vesszük hasznát tegnap óta.
Évi: Talán nem igáslónak kéne használni. Végtére is Egér. (Vigyorog.) Ragyogó meglátásai lennének, ha néha meghallgatnátok. Felhúzhatod rám is a kényszerzubbonyt, de – nem tudom, milyen őrületről beszélsz!
Ed: Meg szoktuk érteni egymást; meg tudjuk beszélni a dolgokat. Még akkor is, ha te nem állhatod Csipet, Csip nem állhatja Marit, Tanár úr mindenkit kioktat, Tánja mindenkit kioszt, Egeret állítólag elnyomjuk – bár én igyekszem ugyanúgy emberszámba venni, mint Csipet, vagy bárkit…
Évi (bólint): Észrevettem. De Csip borzasztó erős személyiség, nehéz szóhoz jutni mellette.
Ed: Jól van, szóval tudjuk ezeket a dolgokat – de azért működni szokott ez a csapat! (Most Évire néz.) Nem szokott így megbomlani mindenki, nem szoktak ilyen látványosan elfajulni ezek a felszín alatt mindig ott motoszkáló dolgok, nem!
Évi: Edi, össze vagyunk zárva, kényszerűen.
Ed: Nem olyan kicsi ez a vár, hogy állandóan egymást kelljen szagolnunk.
Évi: És nézd meg, mi lett ennek a következménye! Egyik fele itt, a másik meg ott.
[Ültükben fokozatosan fordulnak el egymás felé]
Ed: A harmadik meg sehol. Te is most jársz itt először, Évi.
Évi: Téged se sokat láttunk odaát!
Ed: Én itt kaput döntök. De neked nem kellett volna az ásó alatt szakadni, csak mert Tánja elsők között vesztette el az eszét, és találta meg az ásóját! Inkább Egér kapirgálhatott volna odaát, te meg…
Évi: Nem is tudom, ki tartotta itt Egeret – illetve ott… (Fejével a főcsarnok felé mutat.)
Ed: Hiszen kellett az ember. Tán ajánlkoztál helyette, hogy ott maradsz velünk, Évi? Na látod.
[Mostanra már szinte teljesen szemben ülnek egymással – éppoly közel, mint mikor egymás mellé ültek]
Évi: Edi, szerintem már mindegy, hogy mi volt tegnap.
Ed: Szerintem viszont nem.
Évi: És szerintem az főleg mindegy, hogy én, gyönge lány, hol szerencsétlenkedek éppen.
Ed: Szerintem viszont egyáltalán nem.
Évi: Edi…
S már alig kell közelebb hajolnia Ednek, hogy lassan, finoman megcsókolja Évit. Évi szinte azonnal – ám nem menekülésszerűen – elhúzódik; karjaival viszont átöleli Edet
Évi: Figyelj ide, Ed…
Ed: Mit gondolsz, hova figyelek? (Évi hajába fúrja fejét.)
Évi (megfogja Ed fejét, s szembefordítja magával): Figyelj már! Kicsit takarékra kéne tenni magunkat…
Ed: De hát…
Évi: Mondom, kicsit. Oké? Ne itt, ne most, ne így! (Szünet.) Ki tudja, hol a határa az őrületnek, ami annyira aggaszt téged?
Ed (fejét rázza, s megfogja Évi kezét): Ebben nincs semmi őrület… Évike…
Évi: Mari is teljesen normálisnak gondolja saját viselkedését. (Dermedt szünet.) Ahogy a többiek is.
Ed: Szóval ha ki akarunk jutni innen… (Töpreng.) Azt mondod, elveszítjük a fejünket? Évi, én ÍGY jobban elveszítem!
Évi: Azt mondom: nekünk meg kell maradnunk ugyanabban az állapotban, amiben bejöttünk ebbe a várba. Nekünk kettőnknek. Ha odakint leszünk… (Szünet, s jelentőségteljesen Edre mosolyog.) Meglátjuk.
Évi feláll, szeretettel homlokon csókolja Edet, aki maga elé mered, majd elindul, ki a színről
Gyűlölény be.
[Fényváltozás és zenei hatás kísérheti beléptét.]
Megjelentére s szavaira Évi megszaporázza lépteit, s el
Gyűlölény: Ócska kis szajha! Az egészet, az egészet elrontotta! A Kos cserbenhagyott bennünket. Hol van? Hol az átkozott? Miért nem maradt jelen, miért nem felügyelte az ostobákat? (Évi után kiált:) Állj meg, te! Állj meg, gyere vissza! Omolj szépen karjaiba! (Szünet.) Nos jó, Éjnén majd helyrehozza. S nekem is van már fegyverem, s testem: a jó Csip koma. (Megperdül.) Itt vér fog folyni, még ma.
Gyűlölény el
Ed hirtelen felkapja a fejét, mint akinek eszébe jut valami, felpattan, s fut kifelé.
Ed: Évi, Évi!
Ed el
a Hálóteremben
Mari és Tanár úr a színen, láthatatlanul, az ágy függönyei mögött. A függönyök mozognak
Mari: Várj! Várj! Oh, drágám, hiszen…
Három koppantás az ajtón (inkább dörömbölésnek tetszik).
Tanár úr ijedtében kiugrik a függöny mögül, s leszakítva magával sodorja azt
[Ruhái mind rajta, ám az I. felvonás 8. színéhez képest kissé jobban szétbontva, zilálva.]
Mari (ugyanakkor): Ez Csip! (Felugrik az ágyból, a ruha rajta is zilált.)
Tanár úr (ismét hatalmasat ugrik ijedtében): Honnan tudod? (Sebtében gyűri vissza ingét.)
Csip be
Csip: Mari néne, nem láttad…? (Szünet, mindannyian mozdulatlanok.) De láttad. (Tanár úrhoz:) Tíz perce kereslek! Kellesz Ednek odalent taktikai tanácskozáshoz!
Tanár úr (lassan, mintegy szórakozottan, ruháját igazgatja, s torkát köszörüli): Taktikai? Nos, khm, akkor megyek is. A kapuhoz? Khm.
Csip: Ott vár…
Tanár úr leszegett fejjel, rohanvást el
Mari (Csipre förmed): Mondtam, hogy „szabad”?! Most azt hiszed…
Csip: Ugyan, dehogy hiszek én bármit is!
Mari csípőre teszi kezét
Csip: Miből is gondolnám?
Mari (a keze ügyébe eső párnát Csip fejéhez vágja): Huligán!
Csip (borzadva elhajítja a párnát): Pfuj, ez a mocskos, undorító, büdös…
Mari (toppant lábával): Azonnal szeded össze!
Csip: Csak nem koszos lesz a földön? Jujj-jujj! (Azért felcsippenti két ujjal, s az ágyra rúgja térdével.) Ne nézz rám így, boszorkány, nem én tehetek róla…!
Mari: Hát ki?!
Csip: Senki! Így jártunk. (Szünet. S indulna.) Akkor én…
Mari: Te Csip.
Csip ismét Mari felé fordul
Mari: Mondd csak, mi folyik odalent?
Csip: Tegnap este összedőlt az a terem, ahol bejöttünk.
Mari: Tudok róla.
Csip: Csak így mondod? Ed jól eltolta – és még most is csak szerencsétlenkedik, ahelyett, hogy nekimennénk a témának, keményen. Legalább kiásnánk azt a kost! Tánjáék teljes erővel mélyítik a gödröt, amin át ki akarnak menekülni – de a faltörő koson alig dolgoznak! (Dohog:) És Ed: fel nem emelné a szavát! Pedig a kossal talán átvisszük az erősebb kaput is. Na de ahhoz aztán szükségünk lesz a te segítségedre is! Előre szólok…
Mari: Butaság.
Csip: Téged nem is érdekel, kijutunk-e innen?
Mari: Ki fogunk jutni, még ma. (Szünet.) Te meg én biztosan…
S kacsint Csipre, azután el
Csip (pár pillanatig dermedten áll, lassan fordul Mari után): Mari! Mari! (Sietve elindul.) Hogy érted ezt? Hogyhogy mi ketten…? Mari!
Csip el
1 hozzászólás
Jól sikerült ez e rész, már nagyon kíváncsi vagyok mi lesz a vége, olvasom tovább.
Judit