Amikor három héttel ezelőtt megismerkedett Gézával a cseten, Annamari még nem sejtette, hogy ekkora bonyodalmak származnak az ártatlannak induló beszélgetésekből. A nála tizenkét évvel idősebb férfi éppen rossz passzban volt. Éjszakákon át álmatlanul forgolódott, mert attól félt, a barátnője el akarja hagyni. Szüksége volt valakire, akinek kiönthette a szívét. Felment hát a csetre, ahol régen gyakran ütötte agyon az időt unaloműzésből. Remélte, hogy fent talál valakit a régi ismerősök közül, és Annamari ekkor „nézett be” hozzá. A fiatalasszony megértő hallgatóságnak bizonyult, és mivel akkoriban az ő házasságában is komoly gondok jelentkeztek, éjszakánként kölcsönösen vigaszt nyújtottak egymásnak.
Hamarosan a nő javaslatára áttértek a hosszú telefonbeszélgetésekre, ám Géza még ebben sem látott semmi kivetnivalót. Először akkor döbbent meg, amikor Annamari egyik éjjel közölte vele, úgy döntött, elválik a férjétől. Géza gyanította, hogy ebben neki is szerepe van, ezért minden erejével igyekezett meggyőzni a fiatalasszonyt, hogy nem léphet ki a házasságából pusztán azért, mert a férjével elhidegültek egymástól, ő pedig vonzódni kezdett egy idegen férfihoz. Ő nem tett semmi olyat, amivel bátorította volna, ezért kötelességének érezte, hogy most észhez térítse.
– Gondolj a gyerekeidre! – mondta szinte nyersen. – Nem szakíthatod el őket az édesapjuktól. És különben is, miből akarsz megélni velük?
Géza tudta, hogy Annamari a három gyerek mellett, akik közül kettő még óvodába járt, csak alkalmi munkákat vállalt, és a jövedelmük jelentős részét a családfő teremtette elő. A nő azt sem tagadta előtte, hogy a férje jóravaló, dolgos ember, aki mindig mindent megtett érte és a gyerekeikért.
– De már nem szeretjük egymást – fakadt ki a nő, majd kibuggyant belőle a vallomás: – Én téged szeretlek!
Géza elhűlve hallgatta, hiszen ő soha egy szóval sem biztatta, és nem ígért neki semmit. Elvégre szerelemmel szerette a barátnőjét, és vele akarta leélni az életét. Annamarit csupán barátnak tekintette, akivel megoszthatta a lelki gondjait, és cserébe ő is meghallgatta az asszony problémáit. Ő maga hat évvel korábban vált el, és bár az ő gyerekeik jóval idősebbek voltak akkor, szemmel láthatóan megviselte őket a szüleik szétköltözése. Ettől akarta megkímélni a nő gyerekeit így ismeretlenül is.
– Hogy szerethetnél? Hiszen még csak nem is találkoztunk!
– Én akkor is szeretlek, és ezen nem változtathatok – makacskodott az asszony.
– Ez hihetetlen! Nem veszed észre, hogy életed legnagyobb ostobaságát készülsz elkövetni? – magyarázta Géza először türelmesen, majd egyre dühösebben. – A gyerekeidnek anyára és apára egyaránt szükségük van!
– Lehetnél te az apjuk – vetette fel Annamari, mint aki már mindent gondosan eltervezett.
– Nézd, őszinte leszek hozzád – mondta Géza, és kifehéredtek az ujjpercei, ahogy az indulattól szorosan megmarkolta a telefonját. – Én szerelmes vagyok a kedvesembe. Benned kezdettől fogva csak egy barátot láttam, akivel jó volt beszélgetni. Sajnálom, ha bármi olyat mondtam, amit félreérthettél. Tehát tisztázzuk: Nem áll szándékomban felnevelni a gyerekeidet. És nem árt, ha felkészülsz rá, hogy a mai világban nem fogsz találni olyan férfit, aki magára vállal három idegen gyereket, amikor örül, ha a sajátjairól képes gondoskodni. Jól gondold meg tehát, mit teszel!
Géza érezte, hogy kissé keményen beszél az asszonnyal, de mindenáron meg akarta értetni vele, hogy nincs joga merő önzésből megtenni egy olyan lépést, amely kihat a gyermekei egész életére. Ráadásul a férjét sem foszthatja meg apai jogaitól, elvégre a férfi épp a munkája miatt nem ért rá többet foglalkozni vele, hogy nekik mindent meg tudjon adni.
Annamari elsírta magát csalódottságában.
– Azt hittem, te is szeretsz – hüppögte elkeseredetten.
– Én pedig azt hittem, egy új barátra tettem szert – hűtötte le a férfi. – De te úgy viselkedsz, akár egy éretlen bakfis. Nőj már fel végre, te álmodozó!
A következő napokban a fiatalasszony még írt pár sms-t Gézának, sőt, többször fel is hívta, azonban a férfi határozottan az értésére adta, hogy a jövőben nem kíván vele semmiféle kapcsolatot fenntartani.
Akkor is elválok! – fortyogott magában Annamari. – Ez az én döntésem, és nem szólhat bele senki!
De vajon megteheti egy anya, hogy testi vágytól hajtva figyelmen kívül hagyja a gyermekei érdekeit? Veszélyeztetheti-e a kicsik testi és lelki fejlődését pusztán azért, mert ráunt élete párjára?
A válasz egyértelmű: Egy anyának a családja mellett van a helye, és az a nő, aki képes kockára tenni a gyermekei boldogságát egy múló fellángolás miatt, nem érdemli meg, hogy anyának nevezzék!
28 hozzászólás
Hát ez elég kemény és indulatoktól teli mű lett! Netán vmi igaz történet? Dühödben írtad?
Kedves Beya!
A történeteim általában valós alapokon nyugszanak, még ha nem is velem estek meg:) Csak arról tudok írni, ami megérint és elgondolkodtat, érzelmeket vált ki belőlem. Köszönöm, hogy olvastál:)
Üdv: Borostyán
Jó írás. Remekül mutattál be egy pióca-embert.
Huhh..nehéz téma..
Itt most nem fogok véleményt formálni, mert nem is lehet..
Sokan magukra isnmerhetnek az írásodban.
Kicsit én is.
gratulálok: dinipapa
Kedves matyi, kedves dinipapa! Örülök,l hogy írásom elnyerte a tetszéseteket. Dinipapa, nincs miért szégyenkezned, a cset a modern világ hozadéka. Az emberi kapcsolatok sajnos annyira meglazultak, hogy sokan így remélnek társra lelni.
Üdv: Borostyán
Kedves Borostyán!
Jól megírtad! Az utolsó bekezdés különösen igaz. S mégis hány anya csak önző szándékból elválik, nem nézve a gyerekek érdekeit, hogy igen is szükség van az apjukra.
Üdv Panka!
Maga az írás jó! Megértem, amit "Annamari"-val kapcsolatban érzel. Egyetlen kérdés merült fel bennem, miután elolvastam, mégpedig az, hogy vajon van-e "Annamari" mellett olyan barát/barátnő (is), aki segít neki ránézni a problémáira, és segít neki megtalálni a megfelelő megoldást?
Üdv. M. W.
Kedves Panka, kedves Mona!
Köszönöm, hogy olvastátok írásomat. Mona, sztem egy ilyen helyzetben "Annamari" a legjobb barátnőjére sem hallgatna, mert annyira beleélte magát, hogy ő most változtatni fog az életén. "Géza" is – barátként – hiába igyekezett rávezetni, hogy felelőtlenség lenne elhagynia a gyerekeit.
Üdv: Borostyán
Igen, értem már, mire gondolsz… ahogy így, pontosabban ránézek, igazad van, Borostyán!
Üdv. M. W.
MInt íráűs határozottan tetszik,de az utolsó bekezdéssel nem értek egyet, ha nem baj.Egy testi fellángolást meg lehet oldani egy kis házasságtöréssel, de ha kölcsönös érzelmek vannak, akkor miért nem válhat el egy nő a férjétől?
Persze ismeretlenül teljesen elítélendőa dolog, bár nem lehetetlen…
Jól írsz,szépen fogalmazol!
Szeretettel Üdv,
Zsolt
Kedves Zsolt!
A történetből kiderül, hogy a vonzalom nem kölcsönös, ráadásul nem lehet elég mély sem, hiszen a szereplők még csak nem is találkoztak személyesen. Továbbá az is kiviláglik, hogy az anyagi helyzetük sem tenné lehetővé, hogy átadják magukat az érzéseiknek, hiszen nem tudnák eltartani a 3 gyermeket. Más esetben én sem ítélem el a válást, hiszen jómagam is elváltam 23 évesen, egy kisfiúval, igaz én nem egy másik férfi miatt, a második férjem csak később lépett be az életembe.De addig is tudtam gondoskodni a fiamról…
Köszönöm elismerő szavaidat az íráskészségemet illetően:)
Üdv: Borostyán
Nagyszerű, ahogyan bemutatod két ember megismerkedését, és
az ebből származó bonyodalmakat.
Nagyon tetszett.
Kedves Zsike!
Köszönöm, hogy olvastál:)
Üdv: Borostyán
Még egy igazán jól megírt történet után sem lehet kívülről eldön teni, mi lenne a helyes, mit tehet valaki, aki kiábrándult a párjából, még akkor is, ha az nem belzebub, hanem egy szorgalmas férj, aki tisztességesen él családjával, de nem tudhatjuk, s még az írás sem tér ki rá, hogyen élnek házastársként.
Persze, az a természetes és helyénvaló, a főleg a kiskorú gyermekek apa-anya mellett nőnek föl. De az már nem mindegy, mit hallanak, mit éreznek meg a két ember együttéléséből.
Döntés joga mindig a két felnőtté, de felelősséggel kell lépni, és sok mindent eltűrni, amíg csak lehet, a gyerekek érdekében. Ha tehát csupán egy hirtelen fellángolásról van szó az ismertetett házasságban, akkor felelőtlenség kilépni belőle csak azért, amiért valakivel a világhálón náhányszor jót beszélgettünk.
Üdvözöllek.
Kedves Kata!
Köszönöm, hogy megosztottad velem a véleményedet. Lehetne még boncolgatni a témát, de azt hiszem, akkor regény lenne belőle:)
Üdv: Borostyán
Kedves Borostyán!
A történeted nagyon tetszik, nagyon érdekes a téma, és azt hiszem, mély igazságot mondtál ki a végén… Igazán elgondolkodtató. Köszönöm, hogy megosztottad velünk ezt az íráodat!
Kedves Klári!
Köszönöm, hogy olvastál és örülök, hogy elgondolkodtatott az írásom. Remélem, a történetben rejlő igazságot sokan megértik és megszívlelik.
Üdv: Borostyán
Kedves Borostyán!
Ezt az írásodat ki kéne tenni a lehető legforgalmasabb helyekre, ahol igen sokan olvashatnák! ……………………….Miért is?
Mert amit itt leírsz az tanulságul szólhatna mindenkinek, beleértve magunkat is.
Valóban kockáztathatjuk -e az ismeretlen bizsergető pillanatnyi érzések miatt a hosszú évek jól bevált kapcsolatait? Nem álmot kerget-e, az aki ebbe kelepcébe kerül? Nem sérül-e önmaga is? És ha elköveti a jóvátehetetlen hibát képes lesz-e önmagának megbocsátani? Mert ebben az esetben nem mások megbocsátása a fontos!
Kedves Hamupipő!
Teljes mértékben osztom a véleményedet a megbocsátást illetően. Köszönöm, hogy olvastál:)
Üdv: Borostyán
Kedves Borostyán,
Huu, elfondolkodtató kis írás, és talán éppen ezért tetszett. Jól írsz 😀
Üdvözlettel:
Jasmin L.
Kedves Jasmin!
Örülök, hogy tetszett, köszi, hogy nálam jártál:)
Üdv: Borostyán
Szia Borostyán,
váltogatod a nézőpontokat, először Annamari, majd Géza szemszögéből mutatod. A novella túl szűk keret ehhez, ki kell használni a helyet, hogy igazán bevonhasd a főszereplő érzelmeibe az olvasót.
A végén a moralizálással lecsapod az egészet. Szerintem nem jó, ha az író a szájunkba rágja az erkölcsi tanulságot. Sokkal jobb, ha felsebzi az olvasó lelkét, és arra készteti, hogy ő maga jöjjön rá és mondja ki. A reál novellákban megvan a lehetőség a katarzis kiváltására. Élj vele!
jó írást!
o.
Kedves onsai!
A moralizálással ezúttal konkrét célom volt, és akinek szólt, az meg is értette. Egyébként nem szokásom a véleménynyilvánítás, még a regényeimben sem. Igaz, a rökönszenvemet vagy éppen ellenérzéseimet néha nehéz ellepleznem, de hát én is csak ember vagyok:)
Köszi, hogy ismét nálam jártál:)
Üdv: Borostyán
Nem a moralizálás a gond, hanem a nyelvi megoldás. Ha a mondandódat direkt módon fogalmazod meg, akkor azok, akik hajlamosak ilyen helyzetbe sodródni, nem lesznek a olvasóid, hanem lelkileg lezárnak. Ám ha erőteljes képekkel csak a hatást ábrázolod, akkor egy mélyeb hatást érsz el. 🙂 No, mindegy.
Kedves Borostyán!
Hát ez a helyzet elég kellemetlen lehet, ha belekerül az ember. Sajnos bizony vannak, akik egy hirtelen fellángolástól "elvesztik az eszüket", és képesek mindent felrúgni. Ez, ahogy az írásodban is érezteted, a gondoskodás hiánya, hisz a férje érezhetően keveset van otthon. De ezt megint csak egy másik probléma váltja ki. A rengeteg munka. Hát ez a mai világ. Ha valaki el akarja tartani a családját, akkor megvan az esélye, hogy pont emiatt veszti el a szeretteit.
Sajnos ez volt az utolsó prózai írásod itt 🙁 Remélem lesz még mit olvasnom Tőled 🙂
Üdv.:
Jessie
Kedves Jessie!
Jól látod, Annamariból az elhanyagoltság érzése váltotta ki ezt a manapság talán már nem is olyan ritka és meglepő reakciót. Ám attól, hogy megértem az indítékait, még nem helyeselhetem:)
Ma került fel az Esély az életre c. írásom, ha gondolod, olvasd el:)
Üdv: Borostyán
Kedves Borostyán!
Bocs, onsaihoz csatlakoznék. Túl keveset tudunk meg a szereplőkről, ahhoz, hogy sorsuk érzelmileg megérintsen. Az, hogy "elhidegültek" egymástó,l nem elég. Az író jobban teszi, ha úgy jár el, hogy felvillant, pl. egy családi veszekedést, és ezt követően robban a "bomba": el akarok válni, stb!
A novella a "pillanatfelvételek" világa. Az adott terjedelemben fel kell villantani valami nagyon hiteleset, valami nagyon döbbeneteset, és az olvasó fantáziájára bízni, képzelje el a maga kis fantáziájával, mi történt előtte, s mi lesz majd utána.
Abban is igaza van onsainak, hogy így egy az egybe nem szerencsés (nem is szokásos) a tanulságot az olvasó fejéhez vágni.
Jól írsz, szépen fogalmazol, érdemes ezeket figyelembe venni.
Üdvözlettel: én
Kedves Bödön!
Sajnos egy novella keretei túl szűkek számomra ahhoz, hogy belemerüljek a részletekbe, ezt még gyakorolnom kell:) Azért van, aki ennyiből is megértette, hogy a házaspár azért hidegült el egymástól, mert a férj rengeteget dolgozik, sosincs elég ideje a feleségére. A "döbbenetes" ebben a történetben az volt, hogy Annamari még életében nem látta Gézát, mégis képes lett volna felrúgni érte a házasságát… A tanulság levonását az előzőekben megindokoltam:) Remélem, a többi írásom jobban megfelel a novella kitételeinek:)
Köszönöm, hogy olvastál!
Üdv: Borostyán