Lidi egy kicsiny faluban élt szüleivel. Fehérre meszelt házuk mesébe illő volt. Ablakaiban nyaranta díszelegtek a szebbnél szebb piros muskátlik, az előkertben tulipánok pompáztak. Az udvarban kerekes kút, mellette ott nyújtózkodott az ágas is, amire köcsögöket, lábasokat, más edényeket tűztek száradni. A nagy diófa alatt malomkő asztal terpeszkedett. Jó időben mindig itt fogyasztották el az ebédet. A diófa árnyékot adott, így kellemes volt alatta hűsölni, pihenni.
Lidinek legkedvesebb helye a padlás volt. Az ide felkerülő dolgok szép lassan feledésbe merültek, csak akkor derült fény arra, hogy mi minden lakozik ott, ha valaki épp más holminak akart helyet szorítani, vagy ha költözésre került sor, vagy ha valaki olyan kíváncsi, mint Lidi. Ide a pókhálós, mindenféle titkokat rejtő helyre szeretett elbújni, itt imádott kutakodni, mert mindig talált valami érdekeset. Anyja többször le is szidta, hogy ne menjen fel, keressen valami más elfoglaltságot, ne ott „turkálódjék.”
Persze a tizenöt éves lány fittyet hányt anyja szavaira. Volt néhány láda, melyek Lidi számára kincseket rejtettek. Az egyikben régi, poros könyveket talált. Ezek még a déd-, illetve nagyszüleié voltak. Az itt lapuló köteteket, leporolta, lapozgatta, nézegette, olvasgatta.
A tetőablak alatt kucorgott most is, mert a bejövő fénynél jól látta a betűket. Anyja nem szerette, ha a könyveket bújta, úri huncutságnak tartotta. „Egy falusi lány tanuljon meg főzni, legyen jártas a háztartási és a kerti munkákban. A könyv csak elbolondítja a fejed. Nem kell az ide! A te dolgod, hogy férjhez menj, legyenek gyerekeid, tartsd jól majd az uradat!” – ezt százszor mondta el Margit a lányának.
Őt azonban elvarázsolták a könyvek. Annyi, de annyi érdekes dolgot olvasott! Imádta a meséket, a vicces történeteket. Az útleírásokat különösen kedvelte, mert csodás tájakra juthatott el általuk, hiszen faluján kívül még nem járt sehol. Most is annyira belemerült az olvasásba, hogy nem hallotta anyja kiabálását.
– Lidi! Hol vagy? Lidiiiii! – húzta el hosszan az i-t Margit. A tornácon állva kiabált lányának, hogy ha a kertben van, akkor is meghallja.
Csend volt, a hívásra nem jött válasz. Anyja akkor már sejtette, hol találja lányát. Lihegve felkapaszkodott a padlásra vezető létrán.
– Tudtam, hogy megint itt vagy! Miért nem válaszoltál, te leány! Fel kellett ide másznom – jegyezte meg szuszogva. – Már megint azokat a francos könyveket bújod! Teljesen elveszik az eszed! Te lány, te lány! Oszt legalább szakácskönyvet olvasol ilyen lelkesen? Mert ha azt, akkor nem bánom – huppant le Lidi mellé. – No, mutasd csak! Já-nos vi-téz – szótagolta. – Hát ez meg mi?
– Jaj, édesanyám! Ez csodaszép mese! Két árva gyermekről szól.
– Mese? Nem vagy már a mesékhez kicsit nagy, te lány?
– A mesékhez sosem nagy az ember. Mindig találok bennük olyat, ami elgondolkodtat, vagy épp tanulságul szolgál. A mesékben minden jóra fordul, megvalósulnak az álmok – sóhajtott egy nagyot. – Ezt a kötetet a tanító úr adta.
– Tanító úr, tanító úr! Teljesen megbolondít téged! – zsémbelt az anyja.
– Nem, nem! Ő csak bevezetett a csodák birodalmába, a csodákat pedig a könyvek rejtik és az általuk megszerzett tudás. Édesanyám! Én tanulni akarok! – kiáltotta kipirult arccal.
– Ej, ez a tanító úr! Miért téged biztatgat?
– Azért, mert látja bennem a tudás iránti vágyat. Tudja meg, anyám – vett egy nagy levegőt -, hogy tanítónő leszek!
– Mi-i-i? Tanítónő? – nézett nagyot Margit.
– Igen, az. Megmondta Brumi tanító úr is. (Így becézték a faluban Ambrus tanítót mély dörmögő hangja és a neve miatt is.) Mindig ezt mondja nekem:
„A tudás nagy kincs. Okos lány vagy, Lidi, többre vagy hivatott. Menj, tanulj tovább! Ismerkedj a világgal! Majd ha visszatérsz ide, mert remélem, visszajössz, átveszed a helyem. Helyettem okítod tovább a sok kis bikficet!”. – Büszke lesz még rám, meglássa! Meg aztán gondoljon bele anyám, az emberek csak csodálkoznak, hogy a Margit lánya a városban tanítónőnek tanul. A Piros néni is hogy eltátaná száját a hír hallatán!
„Ja, igen, a Piros. Ő aztán biztos elámulna azon, hogy Lidi tanítónőnek készül” – futott át Margit fején. Már látta is maga előtt Piros megnyúlt arcát. Pirosról tudni kell, hogy ő a falu szócsöve. Mindig mindent tud, mindig pletykál valamit. No, ezt a hírt is szétkürtölheti majd a faluban! – mosolyodott el Margit.
– Piros? Hát, igen. Ő, biztos ácsánkodna, hogy milyen okos lányom van. Megenné a sárga irigység! – nevetett Margit. – Az hallottam – suttogta -, hogy elég nehézfejű a lánya, olyan kis butuska. Mondjuk kicsinek is elég együgyű volt.
– Na, látja, édesanyám! Maga meg édesapám büszke lehet majd arra, hogy a lánya tanult lesz.
– Tanítónő – ízlelgette a szót az anyja. – Tanítónő…
A tanítónak nagy becsülete volt a faluban. Mindenki előre köszönt neki. Amikor az ő lánya visszatérne, mint tanítónő, neki is tisztelettel adóznának az itt élők. Lelki szemei előtt látta, hogy vasárnaponként, templomba menet, mindenki előre köszönne a Lidinek, kalapot emelnének előtte a férfiak. No, meg talán így, befolyásosabb, tehetősebb férjet is találhatna magának a lánya.
Lidi látta, hogy anyja lassan beadja a derekát.
– Drága mama! Ugye mehetek továbbtanulni? Ugye támogat benne? – kérlelte Lidi, és megcsókolta az anyja arcát.
Margit megsimogatta lánya kezét. Könny szökött a szemébe.
– Hát jó, legyen! Menj, tanulj! Vidd többre, mint én! Annak idején vágytam arra, hogy tanulhassak, de kellett itthon a segítő kéz, így aztán maradtam. No, persze nem bántam meg, nehogy azt hidd! Azonban, ha te ennyire szeretnél okosodni, akkor áldásom rá! Tanulj! De ígérd meg, hogy visszajössz ide, itt fogsz tanítani ebben a kis falusi iskolában! Ne feledd a gyökereidet, azt hogy honnan indultál!
– Ígérem! – mondta könnyes szemmel Lidi. Köszönöm az útravalót, ezt az eszembe vésem.
– Na, én megyek – állt fel Margit. – Megbeszélem apáddal is ezt. Meggyőzöm, ne aggódj! – kacsintott a lányára. Vannak eszközeim, amikkel tudok rá hatni. Utána meg elújságolom a hírt Pirosnak – nevetett. – Kíváncsi leszek, milyen arcot vág majd. Te meg menj Ambrus tanító úrhoz, mondd el neki, hogy mehetsz a képzőbe.
Lidi vidáman szökdécselt le a padláslétrán, és sietett a jó hírrel a tanító úrhoz.
ácsánkodik: irigykedik
20 hozzászólás
Kedves Hundido!
Köszönet ismét az élményért!
Nagyon élveztem!
Annyira bele tudtad magad élni a (régi)
falusi felfogásokba…nagy elismerésem
ez iránt!
Egyik a (hányszor írom ezt?)legjobb írásod!
Elismerésem!
Különösen tetszett:"- Piros…hát igen. Ő, biztos ácsánkodna,
hogy milyen okos lányom van! Megenné a sárga irigység!"
Gratulálok szeretettel.sailor
Szép napot!
Szia!
Köszönöm, hogy elolvastad és örülök, ha tetszett. A címen gondolkodom még…
üdv hundido
Kedves hundido!
Tetszett a történet 😊
Igazán tudnak hatni az írásaid az emberi lélekre.
Az ácsánkodik szót nem ismertem ,mindig tanul valamit az ember 😊
Szeretettel: Alkonyi
Kedves Alkonyi!
Ez a törénet a tudás, a tanulás iránti vágyról szól. Régen nem volt egyszerű a lányoknak. Nekik maradt a család, az otthoni munka, és a a férj kiszolgálása. Lidi ennél többet akart. S lám, teljesült az álma. Köszönöm, hogy elolvastad. üdv hundido
Szia! Már tegnap elolvastam! Tetszik ez a novellád! A falusi kislány törekvése, h tanítónő legyen! Nemes elhivatottság, melyet végül a családja is elfogadott! Üdvözlettel: én
Szia!
Köszönöm a véleményed. Igen, régen nem volt olyan egyszerű helyzete alányoknak, a tanulás szempontjából. üdv hundido
Kedves hundido!
Bizony, bizony, így volt ez régen, nekem is ismerős a történet.
Szomorú, hogy még napjainkban is vannak olyanok, akiknek esélye sincs a továbbtanuláshoz, a szegénység, a nyomor miatt, különösen félreeső, távoli kis falvak lakóinak. Sajnos nincs egyenlőség a Földön, és valószínűnek tartom, hogy nem is lesz soha. Örülök, hogy Lidinek sikerült. 🙂 Szép történet volt!
Szeretettel,
Ida
Szia!
Igen, neki sikerült, Azt gondoltam, legyen pozitív, mert valahogy a novelláim szinte mind tragikus végű. A vírus is arra inspirál, hogy ne a nehéz, rossz dolgokról írjak. 🙂 ( nekem is terepia+ a mesék is azok)
üdv hundido
Kedves hundido!
Megláttam a címet, és nem tudtam ellenállni, ne olvassam el, mert olyan témáról írsz, ami bennem sok emléket hozott elő. Tanítónő szerettem volna lenni, de nem lettem. Szinte látom édesanyámat, amikor könyvet vettem a kezembe, és mindjárt leszidott: "Nincs semmi dolgod?". Ekkor még felső tagozatos voltam, tehát sok minden házi munkát nem tudtam elvégezni. Ha volt egy piciny időm, a könyv a kezembe került, sokszor titokban olvastam. Nagyon örülök, hogy történetedben a fiatal lánynak sikerült meggyőznie édesanyját, hogy tovább tanulhasson!
Sok szeretettel olvastalak: Matild
Szia!
Örülök, hogy a cím miatt kattintottál, mert még gondolkodom, hogy más legyen. De akkor ez a cím is mbetalált, megtalált téged, köszönöm, hogy elolvastad. Bizony, régen, főleg falvakban, nem volt egyszerű helyzete a lányoknak, ha tanulni akartak.
üdv hundido
Kedves hundido!
Jó, hogy a kislánynak sikerült meggyőznie az édesanyját arról, hogy engedjék továbbtanulni. Sajnos, nem mindenhol számít a gyerek akarata, még ha tehetséges, akkor sem.
Szeretettel: Kati
Kedves Kati!
Sajnos ez így van, ill. volt. Köszönöm, hogy elolvastad! üdv hundido
Kedves Katalin!
Sajnos a tanítók/tanítónők becsülete oda lett… Ma már a lányok nem a padláson a könyveket bújják, hanem a telójukat éjjel-nappal.
Nem is tanítónők akarnak lenni, hanem influencerek, valóság show sztárok, celebek, meg hasonló – értékkel nem bíró – foglalkozások a vonzóak.
Jó, hogy írtál arról az időről, amikor még érték volt a tanulás, a tudás!
Judit
Szia!
Valóban régen még volt valamennyi tisztelet a tanítók iránt, ma ez már kicsit alábbhagyott. Sajnos igazad van ez ne vonzó pálya a mai fiataloknak. Tanítani csak hivatástudattal, szívvel lehet. Üdv Kati
Nem tudom mit rosszalkodik az egerem /lehet, hogy mérgezett lett?/ hiába kattintottam a pontszámra, nem jelent meg!
Újabb próbát teszek, és veszek egy új egeret!
Judit
Az egerek időnként bosszantóak tudnak lenni 🙂 üdv Kati
Nagyon élveztem ezt a kis novellát kedves Kati!
Bizony nemcsak,hogy a tanítók,de már lassan a szülők is háttérbe szorulnak.
Tanulságos, jó történet, jól megírva.
Szeretettel Zsu
Szia!
Köszönöm, hogy elolvastad, és örólök, hogy tetszett.Sajnos, amit írtál igaz. üdv hundido
Tetszéssel olvastam a tanulságos történeted. Jó dolog, ha valaki már gyermekkorban tudja, hogy mi szeretne lenni és véghez is viszi az akaratát. Azért persze kell hozzá a támogató környezet is.
Szeretettel: Rita
Kedves Rita!
Valahol ez az én történetem, csak kicsit másik dimenzióba helyezve. Én is nagyon hamar tudta, hogy etz a hivatást szeretném. üdv hundido