Másnap reggel, azaz hétfőn mikor már mindent összecsomagoltak, jött Mary, aki az autójával felviszi őket a repülőtérre. Bepakoltak, és bepréselődtek ők is a kicsi kocsiba a csomagok közé. A bútorokat otthagyták, mert bebútorozott házba költöznek, ezt pedig kiadják albérletnek. A kocsiból Teodóra sokáig nézett vissza a házra, amíg csak látta, aztán az utcát nézte, és könnyek szöktek a szemébe. Most a szülei sem voltak vidámak, de ők nem néztek hátra. Előre a jövőbe tekintettek. Nem beszéltek útközben. Máté, hogy megtörje a csendet bekapcsolta a rádiót. Egy szép szám ment, ami hamarosan mosolyt csalt a felnőttek arcára, de Teodóra továbbra sem volt jókedvű.
– Képzeld el milyen lesz az új szobád!- ajánlotta az anyukája. A kislány megpróbált elképzelni egy görög szobát. A falak fehérek a szekrénysor olyan sötét fából készült, hogy az már majdnem fekete. A tetején amforák, csupa kiselejtezett, ami egy cseppet sem tetszett Teodórának. Az ágy kerete is ugyanolyan sötét, mint a szekrény, sőt az íróasztal is. A szoba túl kicsi, nem tud hová pakolni. Hát valljuk be, ettől az elképzeléstől nem sokan lettek volna vidámabbak. Az út további részén csak nézte az utat, eszegetett, kicsit ivott is. Aludni nem akart, inkább olvasta a könyvét. Hamarosan Budapesthez értek, elbúcsúztak Marytől, akinek nem volt ideje megvárni a gép indulását, mert sürgős dolga volt, sorban megölelte a családtagokat. Miután elment, hamarosan kiderült, hogy a gép még nem érkezett meg, így Teodóra leült és ismét olvasni kezdett, ezúttal a könyv végéig. Nagyon tetszett neki. Izgalmasnak és szépnek találta. – Biztosan van folytatása is, hiszen Sara még nem tért haza – gondolta. – Neki is lettek barátai az új helyen, ahol először minden idegen volt. Majd csak lesz valaki, aki kedves lesz ott hozzám, és akivel esetleg barátkozni is tudok majd. – Ettől a gondolattól kicsit jobb lett a hangulata, de ahogy felnézett és meglátta az aggodalmat a szülei arcán, már nem is volt jó kedve. – Mi a baj?- kérdezte.
– A repülőnek már negyed órája meg kellett volna érkeznie – mondta gondterhelt arccal az édesapja.
– Nem vagy éhes kicsim? – fordult hozzá az anyukája.
– Nem, de fázok – válaszolta Teodóra.
– Igen, mert vihar készülődik. Gyere, menjünk be a váróterembe! – A kislány engedelmeskedett.
– Apa nem jön? – Telefonál, hogy valószínű nem érünk oda időben, aztán megpróbálja kideríteni, hogy miért késik a repülő. Ja, most jut csak eszembe a barátnőid írtak neked búcsúlevelet, ott van abban a táskában – mutatott egy fonott szatyorra, ami Teodóra tulajdonát képezte. – Az oldalzsebben azt hiszem.
Teodóra elővette a leveleket, sorra elolvasta, felrakta a karkötőt és a gyűrűt, aztán sírdogált egy kicsit.
– Anya ugye Görögországban is lesznek ilyen barátnőim?
– Persze, hogy lesznek kicsim, és meglátod, idővel ugyanúgy fogod szeretni őket, mint Fannit, Hajnit és Hannát.
– Szeretni fogom azt a házat is? – tett fel egy újabb kérdést Teodóra a képre gondolva, amit a szülei mutattak az athéni házukról.
– Mit szerettél a házunkban? – kérdezett vissza az édesanya.
– Azt, hogy oda fűződtek az emlékeim, és úgy éreztem az a ház ismer engem, és tudja minden titkomat – mondta Teodóra és ismét könnybe lábadt a szeme.
– Kicsim, minden kezdet nehéz, de láttad a képen a házat szép, kellemes környezetben van. Később pedig ugyanannyi emléked és titkod fűződik majd az új házhoz, és ugyanúgy is fogod szeretni.
Flóra néni pedig nagyon kedves, kitakaríttatta, és berendezte nekünk a házat. Azt írta, hogy nagyon vár minket különösen téged, mert a gyerekek között úgy érzi, hogy ő is visszafiatalodik. Nagyon életre való néni lehet. Szerintem szeretni fogod. Sok hobbija van, kertészkedik, nagy gyümölcsöse és rengeteg virágja van. Szeret sütni, főzni…
– De anya – szakította félbe a mondatot Teodóra – ha ilyen jól bírja magát, akkor nekünk miért kell ápolnunk?
– Tudod meghalt a fia, aki eddig segítette, és ez nagyon fájt neki, megviselte, és közbejött egy súlyos betegség is. Egyre romlott az állapota, míg végül csípőtől lefelé lebénult. Ezért most kerekesszékbe kényszerült.
– Másik gyereke nincs?
– De van egy lánya. Ő Kanadában él a családjával, és ott van munkája is, nem akar hazajönni.
– Van valamilyen állata?
– Azt nem írta, hogy lenne, de növénye annál több van. erről jut eszembe, hogy bírja a fokföldid az utat?
– Egész jól, eddig még csak egy levele tört le.
– Annyira szereted, hogy biztosan életben tudod tartani.
– Remélem. Tudod elég kényes virág, de gyorsan rendbe jön egy megrázkódtatás után.
– Jó lenne, ha ebben hasonlítanál rá – mondta szelíden Nóra.
– Anya, igaz, hogy minden ember hasonlít egy virágra?
– Igen kicsim. Vannak csúnya és szép virágok, mint ahogy emberek is. Vannak húsevő, gonosz virágok, akik megeszik a méhecskét, ha rájuk száll, és vannak rossz emberek is, akik ártatlan lelkeket ölnek meg. De a legtöbb virág szép, ahogy a legtöbb emberben van valami jó, még akkor is, ha mi talán nem vesszük észre. Vannak szívós virágok, és törékenyek, ahogy az emberek között is vannak erősebbek és gyengébbek. Vannak tüskés szúrós virágok és rossz természetű emberek.
– De a tüskés növényeknek vannak a legszebb virágaik. A nagy kaktuszunk milyen fájdalmasan meg tud szúrni, de milyen gyönyörű az a rózsaszín tölcsérvirág a tündérvirág, és a rózsa az is tüskés, és mégis ő a virágok királynője.
– Igen, tudod, a tüskékkel védelmezik a virágaikat, az emberek is gyakran védekezésből szúrós természetűek, talán mert már sokat bántották őket.
– Az miért van, hogy az emberek kedvenc virága általában a rózsa?
– Hiszen te mondtad, hogy ő a virágok királynője.
– Igen, de szerintem túl általános, hogy majdnem mindenkinek a kedvence, lehet, hogy a többi virágnak ez nem esik jól. Én ezért választottam az orgonát, ő az egyik udvarhölgye, igaz?
– Ha szeretnéd, lehet, de tudod a virágok alázatos népek, és a rózsa királynő jól uralkodik felettük. Ahogy az emberek szeretnek egy jó uralkodót, úgy a virágok is – Teodóra mosolygott. szeretett ilyen dolgokról beszélgetni az édesanyjával.
– Ugye, az új házunknál nagy virágoskert lesz?
– Igen még sokkal nagyobb, mint az otthoni.
– Lesz benne rózsa is?
– Egész biztos, hogy lesz, hiszen a királynő sehonnan sem hiányozhat. Ott van az összes kertben, a vadonban és a vízen tavirózsaként.
– Én jobban szeretem tündérrózsának nevezni. Igaz, hogy a tündérek abban alszanak?
– A virágtündérek nappal ott pihennek, de alkonyatkor, ha senki nincs a közelben, előjönnek, és egész éjjel táncolnak.
– És tündérport hintenek a növényekre, hogy szépen virágozzanak – szúrta közbe Teodóra – Anya, ugye a tündéreket is Isten teremtette?
– Bizonyos értelemben igen, hiszen az emberek képzelőerejét is ő teremtette.
– És milyen sokfélét teremtett. Ahány fajta virág van, annyi virágtündér. Mekkora lehet a legkisebb tündér?
– Nagyon picike, talán szabad szemmel nem is látnánk.
– És a legnagyobb?
– Amekkorát csak szeretnél.
-A tündéreknek nincs tériszonyuk, ugye?
– Nincs bizony, olyan magasra tudnak repülni, amilyenre csak akarnak. Nem kell majd félni a repülőn, drágám, olyan lesz, mintha csak buszon utaznál.
Ekkor bejött Máté, és Nóra hozzá fordult.
– Mit tudtál meg? – kérdezte az aggodalmas arcú férjétől.
– Nem sokat. A repülő valószínűleg viharba keveredett, nem tudják, hogy mikorra várható. A néninek szóltam, hogy nem tudjuk, mikorra érünk. Nagyon kedves volt üdvözöl titeket, és azt mondta, hogy egy bizonyos Paul vár minket Athénban, és ő visz el minket Flóra néni házához.
– Akkor lehet, hogy itt alszunk? – kérdezte aggodalmasan Teodóra.
– Az nem valószínű – mondta komolyan az apja.
Miközben a Nikopulosz család a repülőtéren várakozott, egy nagy házban, melynek ablakaiból piros muskátlik ömlöttek le, melynek az erkélye és az oda felvezető lépcső is murvafürttel volt felfuttatva, ami előtt egy nagy narancsfa díszelgett, nos, ennek a háznak a konyhájában, egy idős hölgy tett-vett izgatottan, aki aznap már sokat dolgozott. Takarított, sütött, főzött… A haját ősz kontyba fésülte, apró fekete szemei csillogtak. Ez az alacsony hölgy Flóra néni volt. Miközben a tűzhelyen kétféle étel is rotyogott, ő a konyha növényeit locsolgatta egy helyes kis piros öntözőkannával. A nagy serpenyőben gyros illatozott, a kisebbik edényben pedig a narancstortára való máz készült. A virágokat és a fűszernövényeket tartó polcon (ahol Flóra néni locsolgatott) volt bazsalikom, cickafark, kakukkfű, kapor, gyömbér, kömény, ánizs, néhány muskátli és egy különös sárgaréz kancsó, amelynek a vékony kiöntő csőréből borostyán tekeredett ki, és gondosan körbefutotta a cserepeket, felül pedig, ahol bele kellett önteni a folyadékot fehér orchidea kunkorodott ki. Ennek a polcnak köszönhetően a konyhában nem csak az éppen készülő étel, hanem a varázslatos fűszeres illat is betöltötte a helyiség légterét. Ez felett egy apró fűszertartó polcocska tette hangulatossá és mutatóssá az amúgy is takaros konyhát. Ezen egyforma üvegcsékben bors, paprika, chili, oregánó, babérlevél, szerecsendió, szegfű, fahéj és vanília sorakoztak. A sárga falú helyiséget sötét fabútorokkal rendezték be. Ilyen volt a konyhaszekrény, az asztal, a székek és a nagy kakukkos óra is. A függöny az asztalterítő és a székpárnák egyaránt zöld citrom mintázatúak voltak. Miután Flóra néni befejezte az öntözést, a tűzhelyhez gurult a kerekesszékével, és megkeverte a gyrost a fakanalával, majd belekóstolt. Úgy látszott elégedett vele, de azért még egy kicsit megfűszerezte. Ezt követően a narancsos szirupot is megkóstolta. –m – mm ez kiváló. – mondta és levette a tűzről. Majd a hűtőből előhúzott egy csupasz tortát és szépen, nagy szakértelemmel rásimította, aztán körbe narancsgerezdeket rakott rá. Mikor ezzel végzett, egy hálós fedőt tett rá, hogy az egyébként teljesen rovarmentes házban nehogy mégis légy repüljön az édességre.
– Lássuk csak, mennyi az idő? – ment közelebb a sötét kakukkos órához – Két óra. Ha nem késne a repülő, épp most érnének ide. Paul azt ígérte kimegy eléjük. Tehát nincs más dolgom, mint várni – gondolkodott félhangosan. Óvatos mozdulatokkal nekilátott a terítésnek, úgy érvelt inkább legyen előbb megterítve, nehogy csupasz asztalt találjanak a vendégek. A legszebb porcelán étkészletét vette elő. A rózsás szalvétákat gondosan bonyolult mintájúra hajtogatta, és a tányérokba tette. Mikor a terítéssel végzett, újra a sütőhöz fordult és megállapította, hogy a gyros készen van. Elzárta hát a lángot megszagolta, és fedőt tett az ételre. Ez után a szobájába vonult, és kerekesszékével a hatalmas hárfája előtt állt meg. Ezt a szórakozást igazán szerette, sokszor órákig is eljátszott rajta csukott szemmel. Élvezte a zenét és egészen belefeledkezett. Ilyen alkalmakkor hajlamos volt elképzelni, hogyan alakult volna az élete ha…
Már jó ideje kedvenc hangszere társaságában üldögélt, mikor megszólalt a telefon. Paul volt, akinek aggodalmas hangja megrémítette Flóra nénit.
– Még mindig semmi hír a repülőről – mondta, és várta a hölgy utasítását, de nem kapott mást csak annyit, hogy várjon. Flóra néni miután megzavarták tevékenységében nem volt hajlandó azt folytatni. A szobájába ment és elővette a lánya Aliz levelét. Újra elolvasta, és megnézte az unokája fényképét.
– Milyen nagyot nőtt – suttogta
Kint a vihar szele egyre erőteljesebbé vált. Az eső még inkább rázendített, mindez nagyon hirtelen történt. Hatalmas esőcseppek hullottak alá, oly sűrűn és gyorsan akár a vízözön idején.
– Az esőkirálynő jó kedvében van, mert a nap átengedte neki a hatalmat egy kis időre. Lehet, hogy a végén még szivárvány is lesz – mondta az idős hölgy.
A Nikopulosz család repülője megérkezett ugyan, de a vihar miatt várni kellett az indulással. Kettőkor indultak el. Nagyon megkönnyebbültek, hogy végre a repülőn vannak, és az új otthonuk Athén felé tartanak. Először szokatlan volt anya és lánya számára, akik még sosem ültek repülőn, de hamarosan hozzászoktak. Az út két órát vett igénybe. Mielőtt megérkeztek volna Máté elővett egy füzetet. – A naplója – gondolta Teodóra. Írni kezdett, az érzéseivel töltötte meg, azokkal, amik rátörtek rég nem látott hazáját megpillantva.: 'Hamarosan landolunk az Athéni Nemzetközi repülőtéren. Húsz év után visszatérek arra a helyre ahol felnőttem, és amit két évtizedig az otthonomnak neveztem. Most újra az lesz, a családomé és az enyém. Igen, Görögország híres, életteli fővárosa nyüzsög az energikus, mosolygós városlakóktól' – erre ő is elmosolyodott. Attól a perctől kezdve az arca ragyogott a boldogságtól, és a jókedvet aznap már semmi nem tudta letörölni róla.
Az sem, hogy nem találták Pault, aki a megbeszéltek szerint elkalauzolja majd őket a házukhoz. Továbbra is derűlátóan kérdezősködött és családja kedvét leste. Keresett egy üres padot, hogy ott üljenek le, és várjanak. Teodóra kezében az időközben kissé viseltessé vált fokföldijét tartotta. Nézegette a virágot reménykedve, hogy rendbe fog jönni. Mikor Nóra és a kislánya belefáradtak a várakozásba, amiből aznapra elég sok jutott nekik, ráadásul azt a sok csomagot állandóan cipelni és vigyázni rájuk… Keresett egy automatát és Teodórának forró csokit, a feleségének teát magának pedig egy kávét vett. Ettől új erőre kapott, hogy felkutassa Pault. Éppen hozzá ment oda. Egy szimpatikus barna fiatalember álldogált a peronon, és feltűnően keresett valakit. Hát ő volt Paul, aki egy félreértés áldozataként egy házaspárt keresett nem egy, hanem két gyermekkel, akik ikrek és pontosan úgy hasonlítanak egymáshoz, mint egyik tojás a másikra. A levél ugyanis egy kicsit elázott, és ott ahol Teodóráról volt szó nem lehetett pontosan kivenni az elmosódott betűk értelmét, és úgy olvasták, hogy két kislány érkezik. Azt, hogy ikrek már valaki hozzárakta, később teljesen biztosak voltak benne, hogy a levél is írta. Ahogy ez kiderült úgy a másik félreértésre is fény derült. Máté e percben egy cseppet sem bánta, hogy a ház nem Athénban van csak a közelében. Mint kiderült valójában körülbelül félúton van Athén és Pireusz egy másik körülbelül 180 000 fős nagyváros között. A csomagokat mind bepakolták Paul autójára. Mire megérkeztek Flóra néni már nagyon várta őket. Meglepődött ugyan, hogy csak egy kislány érkezett, de különösebben nem firtatta az ügyet. A sofőrt is ott marasztalta egy kései uzsonnára. Mindenekelőtt azonban, gyorsan körbe vezette a családot a földszinten. Megmutatta a konyhát, a nappalit, a fürdőszobát, és a saját szobáját. Aztán elsodorta, hogy az emeleten az első szoba Teodóráé a második a szülőké a harmadik pedig vendégszoba. Többet nem mondott, inkább az asztalhoz irányította őket. Jól esett a gyros, még ha kissé ki is hűlt. A narancstorta és Flóra néni híres teája pedig maga volt a csúcs. Igazán finom volt, és jól is esett a fáradt utazóknak. Evés után kihalászták a csomagokból a pizsamát, fogkefét, papucsot és egyéb fontosabb dolgokat. A fürdőszoba szép nagy volt, és a csempe halványbarna. A tágas kád melletti polcon különféle fürdőolajok és sók, samponok, tusfürdők és még egy flakon habfürdő is volt, sőt illatos gyertyák gyűjteménye mosolygott egy kedves faragott fa polcról, de a Nikopulosz család most mégis a gyors zuhanyzás mellett döntött. Teodóra volt az egyetlen, aki ragaszkodott hozzá, hogy az csomagját még aznap felvigye a szobájába. Tetszett neki, hogy itt is az emeleten jelöltek ki számára (azaz számukra, hiszen két kislányra számítottak) egy tágas bebútorozott helyiséget. Flóra néni utasításának megfelelően kinyitotta az első ajtót. A nehéz utazótáskát most nagy megkönnyebbüléssel lerakta, és körülnézett. Ez lenne hát az új otthona. Két ágy jobb oldalt, mindegyikre létrával lehetett felmászni. Két íróasztal, az egyik az egyik ágy alatt a másik a másik alatt, mindkettőn egy kis lámpa, és egy kis ajándékcsomagocska (vajon melyik az övé?). A távolabbihoz ment oda és a csomagban egy szívbonboniért talált benne pedig egy marcipánnal töltött csoki szívet. Ez utóbbit azonnal megette. Nagyon örült neki, hogy Flóra néni gondolt rá, meg is akarta köszönni, de nem tudta hol keresse. Egy jó hosszú szekrénysor is a szoba részét képezte. Két akasztós mindkettőn egy-egy tükör, két pakolós, és egy könyves szekrény, amin már vágyakozva várták a könyvek, hogy új gazdájuk kézbe vegye őket. A váratlan utazást ide teszi melléjük, ez már biztos. Természetszerűen a könyves szekrényt is virágok díszítették. – A fokföldimnek jó helye lesz itt – gondolta. Az ajtó melletti fal szinte üres a nagy barátnős kép itt lesz majd. De ami a legfontosabb, és ami így elsőre fáradtan is megragadta a kislányt az az erkély volt. Az erkély, amiről levezetett a vadrózsával felfuttatott korlátú lépcső, le egyenesen a kertbe.
A szüleinek, akik a mellette levő szobában voltak, hamar jó éjszakát kívánt a fáradtságra hivatkozva, de aludni nem tudott, csak forgolódott az ágyában. – Fanni megkért, hogy írjak neki már ma, de elkéstünk, minden felborult, és különben sem találnék most papírt, föladni meg amúgy is csak holnap tudnám – gondolta. – Viszont annak semmi értelme, hogy itt fekszem az ágyamban ébren. Kínlódok, forgolódom, és percenként megnézem az órát. Tehát fél tizenegykor fölkelt. Megnézte még egyszer azt a kedves kis ékszerdobozt, amit az ajándékcsomagban talált és elmosolyodott. – Flóra nénivel biztosan jól kijövök majd. Szívesen beszélgetnék vele, de ő már biztosan alszik – sóhajtotta, aztán eszébe jutott, hogy az új ékszerdoboz tökéletes helye lesz a barátnőitől kapott kincseknek. Belepakolta őket a gyűrű kivételével, azt magán tartotta. A könyves szekrényhez sétált, letérdelt, a legalsó polc legutolsó könyvét vette ki azzal a céllal, hogy mindegyikbe belenéz, és ha talál valami neki valót, azt később elolvassa. Egy régi vaskos könyvet a Jane Eyre – t tartotta a kezében. Valljuk be ez még elég nehéznek, és soknak számított görögül. Viszont amennyit megtudott a regényről a hátlap összefoglalója alapján, az tetszett neki. A következő A két Lotte volt, ezt két évvel ezelőtt Teodóra már kiolvasta, és nagyon a szívéhez nőtt. Belelapozott, érdekes volt görögül látni azt, amit magyarul kiolvasott. Ezután egy újabb könyv következett nem lehetett több két, három évesnél. A címe: Számláld meg a csillagokat! Ez a felszólítás felkeltette az érdeklődését. – Vajon miről szólhat? – kérdezte magától és a tartalomjegyzékhez lapozott. – Talán majd elolvasom – gondolta, azzal visszatette a polcra és leemelte a legvastagabb könyvet. Ez egy verseskötet volt. Teodóra nem szerette a verseket annak ellenére, hogy néhány irodalom órán nagyon is élvezte az elemzésüket. A következő könyv szintén vaskos volt régi és fekete rajta kopottas arany betűkkel: A szent biblia. A kislány hosszasan nézte és elhatározta, hogy egyszer majd ki fogja olvasni. Anya minden nap átvizsgál egy részt és érdekes dolgokat mesél belőle. Ez után egy pöttyös borítójú regényt emelt le a szekrényről, amin egy kis oválisban egy rajzolt kislányfej mosolygott az olvasóra. Kinyitotta és meglátta a főszereplő nevét: Heidi. Ez is egy szimpatikus lányregény volt. Ez után Majd egy vékony bordó lányregény jött a sorban A padlásszoba kis hercegnője címmel. Ezt két újabb regény követte amelyek egy sorozat részei voltak. A kék alapszínnel rendelkező Tündérkincs és a rózsaszín Tündérpor. Teodóra a tündérek iránti vonzódása miatt elhatározta, hogy ezeket is elolvassa. Egyre jobban kezdett belemelegedni a könyvmolykodásba és érezte, hogy neki válogatták össze őket. Pedig az igazi meglepetés, sőt meglepetések sorozata még csak most következett. Egy nem túl régi puha kötésű könyv volt a kezében a címe Emily -A tűzpróba. Az író pedig ugyanaz, mint a Váratlan utazásnak vagyis Lucy Maud Montgomery. Az öt részes sorozat első darabja. Ezt követően megtalálta Sara Stenly történetének folytatását. Három kötetben, de mindegyikben két- három könyv volt egybekötve. Végül, de nem utolsó sorban pedig megtalálta az írónő első és legnagyobb sikerű lányregény sorozatát, ami Anne életét mutatja be. – Hát nem fogok olvasni való nélkül maradni – jelentette ki Teodóra ásítozva, de érezte, hogy aludni még nem tudna, ezért kiment az erkélyére. Lekapcsolta a szobájában a lámpát, hogy még inkább átadja magát az éjszaka hangulatának. Nézte a csillagos eget és a hunyorgó holdat. – Vajon milyen lehet egy éjjeli séta az ismeretlen kertben? – suttogta maga elé. Lassan leóvakodott a lépcsőn. A sötétségben kis szellő támadt, megborzolta a haját, és átfújt vékony hálóingén is. Hosszú halványkék hálóruhájában amint légiesen szinte a szellők szárnyán suhant a harmatos gyepen, bárki hihette volna éjjeli erdei tündérnek. A hideg levegőtől remegett, és fehér ujjait ökölbe szorította hátha a tenyerében maradt némi melegség. Hamvas haja borzoltan, rendezetlenül omlott a vállára, de meg- megcsillant, ahogy a narancsfa árnyékai közül rásütött a Hold. Szemei ragyogtak és a szél dallamára könnyű táncot lejtett nem is sejtve, hogy valaki látja, figyeli őt és régi emlékeket hoz elő benne a fiatal lány könnyedsége. Sőt egy fájdalmas könnycsepp is megjelent a figyelő szempárban. Teodóra halovány lilás fényt vélt felfedezni a kert távoli sarkában. Szíve oly ártatlan és fiatal volt még, hogy nem félt a sötét árnyaktól sem semmi mástól. Így könnyedén futott bele a puha sötét éjszakába. A rózsakertbe ért, ahol napelemes kerti lámpák tükrözték vissza ugyanazt a hideg fényt, melyet a Hold. A rózsalugasok alatt egy-egy pad a kanyargó ösvény mentén két oldalt elszórva kis lámpácskák. Teodóra leült az egyik padra és meglátta, hogy van mellette valami; egy könyv. Természetesen nagyon kíváncsi volt rá így a kezébe vette. Nehéz nagyon vastag könyv volt úgy ezer oldalas. A borítása bársony, a színét nem lehetett kivenni a sötétben, de a tapintása egészen más volt, mint a naplójáé. Sokkal puhább, lágyabb valahogy igazibb bársonynak tűnt. A négy sarkán és a közepén pedig fémdíszítés jelezte, hogy egy 'előkelő' könyvről van szó a szélén nehéz és díszes fémlakat. – Teodóra szívesen beleolvasott volna, de ehhez meg kellett volna találnia a kulcsot, és ha meg is lelte volna be kellett volna vinnie a szobájába és ez mindenképpen azt a látszatot kelthette volna, hogy ellopta, pedig nagyon sok olvasni való van a szobájába. Mégis nagyon vonzotta. – Biztosan régi lehet – gondolta. Egy hatalmas tearózsa odahajolt Teodóra arcához és szinte vigasztalóan megcirógatta. A kislány beletemette az arcát és lehunyta a szemét. Egyik keze a könyvre simult, féltőn közelebb húzta magához, másikkal a rózsa cirógatását viszonozta. Hosszan érezte a rózsaillatot, de nem tudott betelni vele. Mikor felemelte a fejét tekintete Flóra nénire esett. A kerekes székes hölgy halványan a kislányra mosolygott, aki viszonozta ezt és megköszönte az ajándékot, amit a szobájában talált. – Szívesen – volt a tömör válasz. Flóra néni feltűnően nézte a könyvet a kislány kezében, mintha attól tartott volna, hogy beleolvasott.
– A nénié a könyv? – Tette fel a kérdést Teodóra, de amint kiejtette már nagyon ostobának érte magát, hogy így kérdezte, hiszen kié másé lehetne, ha nem Flóra nénié. A hölgy érezte, hogy a kislány zavarban van és kissé mulattatta is, mert önmagára emlékeztette.
– Igen, a naplóm – válaszolta. – Tudod az ilyen öregasszonyok, mint én már olyan feledékenyek, hogy a saját fejüket is elhagynák, ha nem nőtt volna jól oda a nyakukhoz. Teodóra engedelmesen átadta Flóra néninek a jogos tulajdonát. Ahogy átnyújtotta a keze hozzá ért az idős hölgy kezéhez. Ráncos volt, kemény, de jó meleg.
– Te gyermek mindjárt halálra fázol nekem – mondta Flóra néni és a kerekesszék rekeszéből egy jó meleg kötött kardigánt húzott elő. Ráterítette a kislányra, és jó szorosan magához ölelte. Teodórának ez nagyon jól esett.
– Én is írok naplót.
– Igazán? Körülbelül annyi idős lehettem mikor elkezdtem naplót vezetni, mint te most. Cinkosan összemosolyogtak, és máris úgy érezték mintha régóta ismernék egymást.
– Miért sétálsz ilyen későn egyedül a kertben? – kérdezte a hölgy a legbarátságosabb hangján.
– Nem tudok aludni. Vallotta be őszintén a kislány. Először megnézegettem a könyveket, amik a szobámban voltak találtam egy csomó olyat, amit ki szeretnék olvasni.
– Ennek örülök. Én is nagyon szeretek olvasni hasznos időtöltés, és még kikapcsolódásnak is jó – válaszolta mosolygósan és talán egy kicsit titokzatosan is az idős hölgy majd megkérdezte. – Melyikkel kezded? – A Váratlan utazás második részével, mert az elsőt most fejeztem be.
– Igazán? Akkor jó könyveket választottam neked – itt elhallgatott a csendben egy tücsök halk ciripelése hallatszott.
– Most én sem tudok aludni, ezért kértem is anyukádat, hogy most még ne segítsen befeküdnöm az ágyba, mert ma még fennmaradok egy ideig.
– De egyedül hogyan fog kiszállni a kerekesszékből és bemászni az ágyba? – kérdezte csodálkozva a hölgytől.
– Van ennek egy speciális módja, ugyanis az én kocsim mozgását sokféleképpen lehet irányítani, majd egyszer megmutatom. Most viszont, ha nincs ellenedre, szeretnélek jobban megismerni.
– Én is nagyon szeretnék most beszélgetni Flóra nénivel.
– Akkor mesélj, nehéz volt otthagyni az otthonotokat, a barátokat, igaz? – Teodóra mélyet sóhajtott.
– Igen – válaszolta.
– Szeretnél beszélni róluk, vagy könnyebb lenne, ha inkább ejtenénk ezt a témát egy ideig? – kérdezte tapintatosan az idős hölgy.
– Szeretnék róluk beszélni, de csak ha megígéri, hogy nem beszél erről senkinek.
– Rendben nem mondom el senkinek, amit mesélsz.
– A legjobb barátnőmet Fanninak hívták, második osztályosak voltunk, amikor odaköltöztek. Nagyon kedves lány, és mindig mellettem állt. Tőle kaptam emlékbe ezt a gyöngyös gyűrűt…- mutatta a sötétben a kis ékszert, mely a jobb kezét díszítette. Elmondta mindhárom barátnője történetét, sőt annyira megbízott Flóra néniben, hogy még Péterről is mesélt.
– Szóval levélben fogjátok tartani a kapcsolatot.
– Állapította meg Flóra néni. Erről jut eszembe, nekem nagy képeslapgyűjteményem van. Ha akarod, megmutatom, és mindegyik barátodnak küldhetsz egyet.
– Nagyon kedves Flóra nénitől, de nem akarom elírogatni az összegyűjtött képeslapjait.
– Azzal, hogy ott állnak egy rakáson nem okozunk örömet senkinek, de azzal ha teleírod csupa kedves és szép szóval, elküldöd nekik örömet szerzel. – A néni érvelése meggyőzte a kislányt.
– Most meséljen Flóra néni – kérte.
– Rendben, de az életemnek melyik részéről? Én sokkal hosszabb ideje élek.
– A fiatalkoráról, a szüleiről, a testvéreiről, a barátairól, a szerelmeiről, a házról… – darálta egy szuszra a fellelkesült kis hallgató.
– És te is megígéred, hogy nem beszélsz róla senkinek? – mosolygott Flóra néni.
– Természetesen én is titokban tartom, amit mond.
– Ezt a házat még édesapám szülei építették, vagyis az én nagyszüleim, amikor letelepedtek itt Görögországban. – Flóra néni nem tartotta fontosnak, hogy elmondja honnan vándoroltak be a nagyszülei, vagy úgy gondolta Teodórát ez nem érdekelné.
– Kötődik a házhoz valamilyen régi történet?
– Szereted a régi történeteket? – kérdezett vissza az idős hölgy.
– Mindent szeretek, ami régi – válaszolta a kislány.
– Akkor lesz egy-két igazi csemegém a számodra. Először is a nagymamám, akit Olgának hívtak nagyon szeretett kertészkedni, ezért lett hozzá ekkora kert vásárolva. Gyönyörűen gondozta, azóta nem volt olyan szép ez a kert, hogy ő meghalt. Igazi kifinomult ízlése volt hozzá, hogy milyen virág, vagy fa hová kerüljön, hol lesz a legszebb. Arra beljebb még nagyobb gyümölcsfák vannak azokat is ő ültette. Tőle azt hiszem egyedül én örököltem a kertészet iránti szeretetet, de soha nem voltam olyan ügyes, mint ő. Nem maradt senki, aki gondozza, most ezért ilyen.
– Flóra néni, én kertész szeretnék lenni – vallotta be csillogó szemekkel Teodóra.
– Az idős hölgyet ezt hallva hatalmas boldogság töltötte el.
– Holnap majd világosban megmutatom neked az egészet, és elmondom amire emlékszem vele kapcsolatban.
– Jó. Olga néninek hány gyermeke volt?
– Kilenc, de sajnos akkoriban nagyon magas volt a csecsemőhalandóság, így hat gyermeke meghalt mielőtt elérte volna a hároméves kort. Csak hárman maradtak életben apám és a két nővére. Édesapámat Pálnak hívták a nővérei pedig Sára és Anna voltak. Ők férjhez mentek, és elköltöztek a szülői házból. Apám egy nagyon csinos és kedves görög nőt vett feleségül, édesanyámat. Az ő neve Euniké volt, és valamiért különösen vonzódott az f- betűs nevekhez. Öten voltunk testvérek mind lányok. A legidősebb nővérem Franciska, őt nagyon szerettem úgy babusgatott játszott velünk kisebbekkel, mint anya. A sorban a második Fédra volt, ő elég magának való természet volt, sosem kerültünk igazán közel egymáshoz. Azután jöttünk mi az ikrek Fanni és én Flóra. Én születtem előbb, nem mintha számítana, de gyakran emlékeztettem rá, hogy én vagyok az idősebb. Rossz testvérek voltunk, folyton veszekedtünk. Zavart, hogy annyira egyformák voltunk, hogy a családon kívül senki nem tudott minket megkülönböztetni. A legkisebb testvérünk Fiona, talán furcsállod, hogy ő az egyetlen, akivel a mai napig tartom a kapcsolatot.
– Mi történt a többiekkel? – érdeklődött Teodóra.
– Franciska meghalt, húsz évvel ezelőtt. Utoljára az ő temetésén találkoztunk mindannyian. A vita Fanni és köztem robbant ki, mint mondtam ránézésre pont ugyan olyanok voltunk. Neki volt egy udvarlója, aki nekem is tetszett, nagyon csúnya dolgot tettem Teodóra. Fanni egyik ruháját vettem fel, és elmentem egy randevúra Fanni udvarlójával. Mire ők összevesztek, hogy Fanni várta őt, de nem jött, persze szegény fiú velem volt, és így ezt nem tudta mire vélni. Végül kiderült a dolog. – Itt Flóra néni elhallgatott és mély lélegzetet vett.
– Bárcsak ne tettem volna. Azóta nem beszélünk, ráadásul Fédra érthető módon mellé állt, és ő sem hajlandó szóba állni velem. Fiona volt az egyetlen, aki megbocsájtott nekem, viszont így már vele sem tartják a kapcsolatot, és hiába próbálkozik, elutasítják.
– Ez szörnyű lehet.
– Igen valóban az. Ha lehetne egy kívánságom az, az lenne, hogy találkozhassak Fannival és kibéküljünk végre. Ennek nincs semmi értelme. Én is férjhez mentem drága jó Andrásomhoz. Született három fiunk és egy lányunk. – Teodóra látta, hogy a néni szeme megtelt könnyel. A négy gyermekből már csak egy él – itt a hangja is elcsuklott. Teodóra megölelte a síró nénit, akit mamájának és barátnőjének érzett egyszerre.
– Lehetnék a fogadott unokája? – kérdezte a kislány egy kicsit később, mikor a néni némileg megnyugodott.
– Hát persze kicsim. Most jut eszembe, hogy lakik a közelben egy kislány, aki meg szokott látogatni, ő is ilyen kis kedves, valószínű, hogy barátnők lesztek. – Teodóra ennek nagyon örült.
– És mikor jön legközelebb?
– Hát azt sajnos nem tudom megmondani, mert egy hete ment el nyaralni az apukájával, ha jól emlékszem két hétre, és mikor megérkeznek biztosan fáradt lesz. Körülbelül tíz nap múlva fog jelentkezni, úgy saccolom.
– Milyen az a kislány? Mennyi idős? Mi a neve? Van testvére?… – tett fel vagy fél tucat kérdést a kislány egyszerre, de Flóra néni már elfáradt a sok mesélésben így csak egy két kérdésre válaszolt és aludni küldte Teodórát.
– 13 éves, Míra a neve, és majd holnap mutatok róla fényképet, addig meg képzeld el. Álmodj róla szépeket.
Teodóra jó éjt puszit adott Flóra néninek, és nagy izgalomban ment fel az erkélyére, bement a szobájába, felmászott az ágyára és akkor jutott eszébe, hogy talán Mírának adhatná azt a másik ajándékcsomagot, amit Flóra néni a nem létező ikertestvérének készített oda. Mielőtt azonban lefeküdt volna imádkozott és megköszönte Istennek, hogy gondolt rá és itt is lett barátnője, Flóra néni és várhatóan Míra is. Levette a meleg kötött kardigánt bebújt a takaró alá, és már el is szunnyadt.
Az idős hölgy csodálkozott magán, hogy egy tizenkét éves kislánynak kiöntötte a szívét, és elmondta a legféltettebb titkát, pedig még nem is ismeri. Mi erre a magyarázat? Érezte, hogy rokon lélekkel áll szemben, ott pedig nem számít a kor. Sőt minél nagyobb a különbség annál érdekesebb lesz az a barátság.
5 hozzászólás
Szia Delory !
Tetszett ez a rész is 🙂
Kiemelném, hogy a virágokhoz hasonlították (hasonlítottad) az embereket.
Nagyszerű ötlet.
Végig érdekes és életszerű volt írásod, szinte magam előtt láttam a konyhát és az egész házat, a szereplőket is 🙂
Örülök, hogy olvashattam, remélem lesz következő rész is 🙂
Szeretettel jártam itt : Zsu
Kedves Zsu!
Jól esett a látogatásod és a véleményed. Igen, a következő rész is átnézésre vár 🙂
Szeretettel láttalak most is: Delory
Kedves Delory!
Örülök, hogy feltetted ezt a részt is! Az elragadó hangulata a regényednek ebben a részben is megvan. Élvezet volt olvasni. A virágok és emberek közötti hasonlat nekem is nagyon tetszett, akár csak Zsunak. Jó a történetvezetésed, nem "ül le" sehol a cselekmény. Nagyon remélem, hogy még van folytatás!
Judit
Egy-két apróság: Fokföldi ibolyának hívják, nem fogföldi ibolyának. A gyrost házilag serpenyőben pirítják, nem sütőben sütik. A tolókocsi szállításra szolgáló szerkezet, a néni tolószékben ül, vagy kerekes székben. Babérlevél csak fűszerként lehetett a polcon, növényként nem, mert a babér fán terem, de legalábbis bokron, ami ugye egy konyhapolcon nem fér el. /folyt./
/folyt./
A koriander nagy, karógyökeret ereszt, így a cserepek nem elég mélyek ahhoz, hogy elférjen bennük. Tehát koriandert nem lehet cserépben termeszteni. A sáfrány is kerti növény. A szúrós vadrózsát /csipkebokor/ nem lehet felfuttatni a lépcső korlátra, de nem is lenne érdemes, mert használhatatlanná válna tőle a korlát. Legyen inkább murvafürt (Bougainvillea), ez nagyon gyakori Görögországban.
Kedves Judit!
Köszönöm az ötleteket, illetve javításokat, már most ahogy átnéztem is igazítottam rajta, de ezekre nagy szükségem van, főleg, hogy kislányként írtam 🙂
Örülök, hogy tetszett, igyekszem még életszerűbbé tenni, megfogadom a tanácsaidat.
Szeretettel: Delory