Váratlan fordulat
A rádzsasztháni ghasziják nagyon fenn hordták az orrukat, szóba sem álltak akárkivel, főleg a mirzapuri testvéreikkel nem, aki szinte már elviselhetetlen szegénységben éltek. Lenézték őket, mert elmaradottak voltak, „buták,” pedig csak arról volt szó, hogy nem tudták megfizetni a tandíjat az iskolában. A nagy megvetés közepette a mirzapuri ghasziják egyre jobban elzárkóztak, nem érintkeztek még más adivászi törzsekkel sem, így aztán megőriztek néhány nagyon, nagyon régi szokást. India első angol kutatói boldogan fedezték fel, hogy „a ghasziják még a kőkorszakban élnek,” és nagyszerű történeteket kanyarítottak róluk az Asiatic Researches című kalkuttai folyóiratban.
A mirzapuri ghasziják persze nem éltek a kőkorszakban, és ha valami kőszerszámot használtak, már csak azért, mert kőből sok van, és a derék jóléti állam máig sem találta fel, hogyan lehetne megadóztatni a követ vagy a használóját. Egyébként a ghaszijáknak éppen úgy megvolt a magukhoz való eszük, mint a kharvároknak, koloknak vagy akár a hinduknak, és pontosan tudták, mit érnek azok a régi, régi szokások, az etnográfusok kedvencei.
Történt, hogy egyszer egy szegény, nyomorult ghasziját holtan találtak az erdőszélen; valaki egy nagy doronggal többször is fejbe verte. És mivel a pórul járt parasztnak volt valami tisztázatlan adóssága – ő azt állította, hogy megfizette, a szomszéd azt, hogy nem – a ghasziják, ujjlenyomat vizsgálat nélkül is biztosra vették, hogy az illető szomszéd választotta az elintézésnek ezt az egyszerű módját. Ettől ugyan nem jutott a pénzéhez, ha ugyan tényleg járt neki, de legalább úgy érezhette, hogy győzött az igazság. Hasonló kérdéseket manapság Magnummal vagy Uzival szokás eldönteni, de a lövöldöző semmivel sem gondolkodik fennköltebben, mint az, aki bunkót forgat.
A szomszéd sejtette, hogy őt fogják gyanúsítani, és már jó előre eldöntötte, mivel fog védekezni. Így hát, amikor a megölt ghaszija rokonai felelősségre vonták, a legkisebb zavar nélkül válaszolta: Csakis egy bhút, erdei szellem lehetett a tettes.
A ghasziják nem szoktak a rendőrségre szaladgálni, azért vannak a régi szokások, hogy a problémáikat megoldják maguk. És mivel emberemlékezet óta a szellemekre fognak minden disznóságot, a csirkelopástól a vetélésig, kialakult a pontos mechanizmusa annak, hogyan lehet fülön csípni a tettest, akár ember, akár bhúta.
A haláleset utáni tizedik napon a legközelebbi rokon, többnyire a halott fia vagy testvére, egy-két marék lisztet szór a főzőház ajtaja elé. Mert a ghaszija nem konyhában főz, hanem egy külön házban, amely persze ugyanolyan ócska kalyiba, mint a „lakás,” de mindenképpen külön ház. És míg a „lakóházban” egy rakáson alszik az egész család, a „főzőházban” több szoba van, külön-külön mindegyik főzési műveletnek. Az étel ugyanis rendkívül megsértődne, ha ugyanabban a helyiségben vagdosnák, mint amelyikben sütik vagy párolják; a ritka vendéget ki merné megsérteni? Tehát kiszórják a lisztet vagy a hamut, inkább az utóbbit, a közepére tesznek egy meggyújtott mécsest, és az egészet letakarják egy kosárral. Ha a kosár meg nem gyullad, amit pedig szívesen megtesz, a hamuban lábnyomok jelennek meg, és ezekből pontosan meg lehet állapítani az igazságot.
Elméletben senki sem közelíthet a kosárhoz, a halotton vagy a bhútán kívül, de az elméletek éppen olyan szívesen alkalmazkodnak a gyakorlati követelményekhez a ghaszijálnál, mint a világ bármely szögletében.
Ugyancsak elméletben a letakart kosár alatt nem járkál senki. Lábnyomok azonban mindig megjelennek, ember vagy állat, többnyire patkány vagy menyét nyomai, ami az elmélet nagyfokú rugalmasságát bizonyítja.
Hamu le, mécses ég, kosár a helyén, és most egy kis rituális színjáték következik. A halott rokonai elmennek egy kis távolságra, abban az irányban, amerre a halottat kivitték a házból, és hangosan a nevén szólítják. Meghívják, jöjjön vissza, vegyen részt a lakomán, amit neki készítettek. Föltételezik, hogy a halott válaszol is a föld alól, elfogadja az invitálást. Közben persze eltelik egy kevés idő, addig a hamu őrizetlenül marad. Ghasziják visszatérnek, bevonulnak a főzőházba, levágnak vagy megfojtanak egy fehér tyúkot. A hamut megint nem őrzi senki. Aztán visszamennek az előbbi helyre, hogy megnézzék, megérkezett-e már a halott. Nagy tisztelettel vezetik vissza a házba, mert a halott nagyon hatalmas és veszélyes személyiség, akkor is, ha életében csak egy szegény ördög volt, és az angol szahibok latrináit tisztogatta. Ha jól számoltunk, most már harmadszor maradt őrizetlenül a hamu.
Makacs hamu az, ha még ezek után sem produkál egy-két lábnyomot. A nyomok ugye önmaguktól keletkeznek, mert azt csak nem lehet elképzelni, hogy bárki a közelbe merészkedjen, mondjuk a gyilkos szomszéd.
A rokonok még egy darabig udvariaskodnak a halottal, aztán ismét a főzőház elé vonulnak, és ünnepélyesen fölemelik a kosarat.
Mit tesz Isten, a hamu tele volt lábnyomokkal. A vak is láthatta, hogy egy jól megtermett patkány sétált a kosár alatt. Nyilvánvaló, hogy a gyilkosságot az erdei szellem, a bhút követte el; ő tért vissza patkány formájában, senki sem tudja, hogy miért.
Eddigre a szomszéd már túl járt árkon-bokron, és a maradék vagyonát némi pálmaborba fektette. Ettől még jobban felbátorodott, és mivel érezte, hogy nem tudja magában tartani a dicsekvést, bevette magát a dzsungelbe. Ott, mint egykor Midász király borbélya, ő is a füveknek és a fáknak súgta meg a nagy titkot: Lóvá tettem az egész társaságot! Ugyan ki fél a lefordított kosaraktól? Ez a babonás népség még mindig hisz a szellemekben. Én azonban művelt ember vagyok, nem bunkó paraszt, csaukidár vagyok, és nem sweeper, fontos munkát, bizalmi munkát bíznak rám a szahibok; ha valaki, hát én tudom, hogy nincsenek sem bhúták, sem vétálák. Egy tisztára babonamentes, babonától kilúgozott csaukidár vagyok, nem is ghaszija; ez csak szemtelen ráfogás, csaukidár vagyok a mirzapuri fehér szahiboknál, és az egész világon én vagyok a legbátrabb ember!
Egen, mondták az erdei szellemek. A pálmabor megteszi a magáét.
Másnap reggel megint egy halottat találtak az erdő szélén. Valaki megfojtotta, talán valamelyik haragosa, talán egy erdei szellem.
1 hozzászólás
Lehet, hogy mégis léteznek erdei szellemek.