Vannak az életben dolgok melyek bosszantanak, és vannak melyek nagyon bosszantanak, pedig nem mondhatni, hogy hirtelen emelkedik a cukorszintem, vagy a vérnyomásom, mindkettőnél hamarabb emelkednek az árak minden szinten.
Emiatt már nem is bosszankodok, inkább örülök, hiszen csakis így kerülhető el a defláció, ami rémisztő kísértetként lebeg felettünk.
No, de nem kísértetekkel szeretnélek ijesztgetni, habár eléggé furcsa az a dolog ami nagyon bosszant, mondhatni szinte kihoz a sodromból néha-néha, bősz vakarózás közepette.
Mert nagyon kellemetlen ám, ha vakarózni kell, főleg ha olyan helyen kell ezt tenni, ahol kinézik az embert emiatt a sorból. De ne vágjak a dolgok, akarom mondani a viszketés elébe, hadd ismertessem inkább a bosszantó helyzetképet, ami miatt szinte kételkedni kezdtem Einstein relativitáselméletében, és már a viking Mocskosfing Eynstein gyakorlati módszereit is bevetettem volna, csakhogy a láthatatlan ellenségtől szabaduljak.
Ugyanis erről van szó, egy titokzatos csípő, vagy szurkáló valamiről, ami egy kerek évben kétszer pokollá teszi életemet.
Egyszer kora tavaszon, és egyszer késő ősszel jelentkezik, jobban mondva jelennek meg a szinte kibírhatatlan viszketést okozó csípések, mert magát a titokzatosan csípő idegent még sosem láttam, mert sosem nyíltan támad, csak mindig alattomosan gatya alatt.
Amíg pucéron sétálhatok a kertben, -ami megjegyzem, eléggé távol esik a Bermudák háromszögétől, a felderíthetetlen rejtélyek bölcsőjétől-semmi komoly gond, csak a szúnyogok lepnek meg néha, egy -két hosszúlépéssel hígított vérfröccsre áhítozva. De velük nincsenek gondjaim, mert nyíltan támadnak, halk zümmögéssel jelezve vérengző szándékukat, így egy kis dohányfüsttel, friss csalánból készült permetlével, vagy legrosszabb esetben valamilyen szúnyogirtóval esetleg légycsapóval a lelkükre beszélek. Ezektől empirikus megfigyeléseim alapján általában felhagynak e világi, „vámpirikus” szokásaikkal. Azt nem tudnám megmondani, ha ez a más világokban is érvényes, de gondolom megbocsájtható, mivel ott egyelőre az empirikus kutatómunka még gyerekcipőben sem jár.
Rátérve a lényegre, azaz a gatyahúzásra, amire adott esetben a hűvösebb kora tavaszi és késő őszi napokon kényszerülök, nos ekkor kezdi támadni és csipkedni a láthatatlan ellenségem, virtuálisnak neveztem, meglehet helytelenül, mert a csípései annyira reálisak, hogy lehetetlen mellőzni a vakarózást miattuk.
De valamilyen virtualitás csak van a dologban, mert például olyan áthatolhatatlan, gumiból készült védő öltözéken keresztül is megcsíp, amelyiken állítólag még a bolhák szellemei se képesek átkísérteni.
De ez az ismeretlen bármire képes! Hiába öltözök nyakig gumiba, akkor is körülcsipkedi a bokámat, ez ugyanis a kedvenc helye. Megpróbáltam rovarirtót használni dezodor helyett, semmi hatás, csak némi mellékhatást észleltem az asszonyon, a kutyám antiparazita porocskáját is elhasználtam – szerencsére nem haragudott, mert utálja a beporzást – de hiába, nem tudtam elkerülni a vakarózást.
Megpróbáltam a csípések kinézése és rendszerezése alapján rájönni a tettes kilétére, de egyetlen ismert élősködő csípéseire sem hasonlítanak. A gyorsaságuk meg egyenesen elképesztő, hiszen csak végigsétálok a kerten, nyakig gumiba burkolózva, és másnap már olyan vidáman vakarózok, mint egy hím pávián a boldog családi körben.
Ez a hihetetlen gyorsaság ingatta meg bennem a relativitáselmélet alapjait, mert muszáj immár feltételeznem, hogy léteznek a fénysebességnél gyorsabban mozgó csípős lényecskék.
Bizonyára a gondolat sebességével cirkálhatnak, egyet gondolva, hipp-hopp ott legyek ahol akarok elven, a csizma, nadrág, gatya és zokni alatt bokám körülcsipkedi, oszt a következő gondolattal ki tudja melyik galaxisban már emészti is kiszippantott drága piros vérem.
Itt tartok hát egyelőre, a virtuális világban keresgélve, remélvén, hogy tavaszig találok valamilyen körém védőburkot kifejleszteni képes antivírusféleséget, ami megvédene a viszkető csípéseket okozó, virtuális támadóktól.
10 hozzászólás
Szia István! Hát, mit mondjak, végtelenül sajnállak! Tényleg rettenetes lehet. DE: van megoldás!!! Fűtsél ezerrel, vetkőzz meztelenre, ahogy nyáron teszed kis kertedben, ami állításod szerint messze esik a Bermuda háromszögtől, ne gondolj se Einsteinre, se Eizensteinre, bástyázd magad körbe pálinkás üveggel és sörös palackokkal, védőital, s mindent bele. Tényleg! Iszol Te elég sört? Na látod! Üdvözlettel: én
Sört azt ritkán iszok kedves Laci, mert úgy érzem felesleges pénzkidobás, hiszen mire megcsípne valami már ki is folyt belőlem, hanem más egyébbel próbálkoztam, de az az érzésem, hogy azok a kis dögök se vetik meg az alkoholt. Üdv. István
Zika- Zika!!!! Jól vigyázz, mert jön. 🙂 Biztosan olvastál róla.
De ha az nem jön, akkor áremelés az igen! Attól, én a fejem vakargatom, akkor is ha nem viszket. Tudod? Úgy reflexből.
Szeretettel:Marietta
Ez a gond kedves Marietta, hogy a Zika jön és nem egy dühös bika, mert azt legalább észrevennénk.
Kedves István!
A virtuális csipkelődőket nem tudtam megfejteni, ellenben jókat mulattam, ha nem haragszol.
Azért, egy javaslatom lenne: télen is Ádámkosztüm. 🙂
Szeretettel
Ida
Ugyan már kedves Ida, nem vagyok én olyan haragos természetű, sokszor csak teszem a haragost, hogy feldobjam a hangulatot.
Szeretettel: István
Kedves István!
Allergiás reakcióra nem gondoltál? Nincs orvosi diplomám, de jártam hasonlóan, valami gizgazra reagált a bőröm.
Mindenesetre jókat derültem a szenvedéseden – bocs érte! 🙂
Szeretettel:
Ylen
Az allergia kizárt kedves Ylen, mert nem én vagyok az egyedüli áldozat, no meg látszanak a csípések nyomai. A derű miatt meg ne fájjon a fejed.
Szeretettel: István
Kedves István!
Én is találkoztam már láthatatlan csipkelődőkkel, mert olyan picik, mint egy negyed mákszem, alig venni észre őket, de úgy csípnek, hogy majd megbolondul az ember tőle.
Nem tudom mik lehetnek, lehet, hogy van valami nevük, de én nem ismerem. Akár virtuális csipkelődőknek is hívhatják őket! 🙂
Judit
Ez az kedves Judit, hogy én sem találtam semmit ez ügyben, amitől okosabb lettem volna, pedig rászántam néhány éjszakát, szakkönyveket böngészve.
A dühítő az, hogy azok az észrevehetetlen semmiségek, akkorákat csípnek, hogy egy lódarázsnak is becsületére válna. Szerencsére, hogy csak viszket a csípésük helye és nem fáj mint a darázsé.
Szeretettel: István