Zahra Pír
A híres muszlim szent, Zahra Pír hindu családban született, és a tájékozatlan szülei elnevezték Gugának. Ez nagyon nagy sértés, gondolta a bölcsőjében fekvő gyerek, ezzel a névvel nem lehet karriert csinálni. – Ezért amikor rátették a tejet tartalmazó bőrzacskókra, a kis Guga felháborodottan üvöltötte: Nem szopok hindu tejet! – Sajnos ez ugyanúgy oá, oá-nak hangzott, mint a legegyszerűbb közlés, ami az éhséget vagy szomjúságot jelzi, és a névválasztás terén kevéssé kifinomult anya tovább kísérletezett a bőrzacskókkal. Már látom, hogy magamnak kell gondoskodnom a reggelimről, gondolta Guga, odaintett egy méretes kobrát, a szájába vette a fejét, és elmélyülten szopni kezdett.
Ez a gyerek maga a Seitán, mondták apa és anya; életükben most értettek először egyet. Nem a kígyót kergették el, nem szereztek be egy mongúzt, aki köztudomásúan rakásra öli a kígyókat; inkább felkapták a csecsemőt, és kitették egy tamarind fa alá, amely abban a hírben állt, hogy kísértetek – bhútok – tanyája. Mint tudjuk, a bhútok nem ülhetnek le a földre, mert a föld elriasztja őket, ezért mindig faágakon üldögélnek, mint a varjak, akiktől tulajdonképpen nem is különböznek semmiben; az egészen elvetemült emberek azt állítják, hogy nincs is bhút, csak azok a fránya varjak tévesztik meg a jónépet. Ez azonban nyilvánvaló hazugság, mert szavahihető emberek mondják, láttak már földön kapirgáló varjút; ugyanezt mondta Básak fazekas, aki nagyon hiteles ember, a kocsmában mindig hitelben iszik.
Csekély méretei ellenére Guga már tökéletesen tisztában volt a világ dolgaival. Oá, oá, közölte, és ez ebben az esetben ezt jelentette: Muszlim leszek, és megkövetelem, hogy Zahra Pírnek nevezzenek. Azonkívül bemegyek a föld közepébe, leigázom a kígyókat és a skorpiókat.
Huh-huh, mondta a tamarind fa, te nem tudod, hogy mire vállalkozol. A kígyók és a skorpiók nagyon sokan vannak, mi lesz, ha ők igáznak le téged?
Erről szó sem lehet, legyintett Zahra Pír, mert ez a dolog nekem jutott eszembe előbb. Ha itt valaki igáz, az csak én lehetek. – Kár, mondta egy varjú, és elrepült. – És ennek a bhút-ügynek is véget vetek, egyszer s mindenkorra, folytatta Zahra Pír sötéten. Ahol én lakom, ott csak halottak lesznek, és nem kísértetek. – És mi lesz az élőkkel? – kérdezte a tamarind fa. – Az élőkkel most nem foglalkozom. Ők majd a projekt második lépcsőjében kerülnek sorra, és megnézhetik magukat, mi lesz, ha visszajárnak kísérteni a haláluk után. – Tudod, nem egészen önszántukból teszik. Azért szaporodtak el a kísértetek, mert a rokonaik megspórolják a temetési ceremóniákat. – Érthető, ismerte el Zahra Pír, temetési ceremóniák eltörölve, anti-bhút tabletta bevezetve, de most nem érek rá, sürgősen el kell mennem a föld alá.
Zahra Pír gyorsan rájött, hogy a csökött lábak és a pelenka akadályozzák a projekt végrehajtásában, ezért gyorsan megnőtt, és elásta magát. Befúródott a földbe, mint egy szupervakond. Menekültek is előle az igazi vakondokok, gilisztákok és a lótetűkök vagy lótetvekek, sajnos Pánini nem döntötte el ezt a fontos kérdést a szanszkrit nyelvtanában. Milyen szerencse, hogy muszlim vagyok, gondolta Zahra Pír, olyan hibásan beszélek szanszkritul, ahogy csak akarok; még mindig jobban értek hozzá, mint az arabhoz a hinduk. Térült-fordult, a föld rögei szanaszét görögtek illetve arabtak, és egymás után igázta le a kígyókat és a skorpiókat. Ez még semmi, hencegett Zahra Pír, majd meglátjátok, mi lesz, ha megérkezem a föld középpontjába. Ott fogom megmutatni, hogy milyen kemény legény vagyok. Végül mégse mutatta meg, mert ahogy közeledett a centrum felé, úgy lett egyre kevesebb a leigázni való ellenség; arra se számított, hogy odabent egyre melegebb lesz, mintha valaki egy irdatlan nagy tüzet rakott volna. Eloltani, parancsolta Zahra Pír, de nem történt semmi, vagy talán még melegebb lett, aztán a törekvő szent beleütközött valamibe. Egészen olyan, mint egy fal, és mintha fémből lenne. Vas, meg még valami vacak. Lebontani! – De nem volt ott senki, aki lebonthatta volna, Zahra Pír pedig egy darab csákányt sem hozott magával. Egyszer csak kuncogást hallott. Zahra Pír elbődült a koromsötétben: Ki az? – Én a földistennő vagyok, felelte egy még mindig kuncogó hang, és azt mondom, nem csákányt, hanem rengeteg nitroglicerint meg miegymást kell hoznod, ha át akarsz jutni ezen a falon. Különben nem javaslom, mert pár száz fok felett roppant kellemetlen tud lenni a meleg.
Projekt lefújva, felelte Zahra Pír kissé csalódottan, de nagyon remélem, hogy a kobrák és egyéb csúszómászók sem csúsznak-másznak át ezen a vasfalon. – Vas-nikkel, javította ki a földistennő. – Jól van, csak nikkelezd magad. De ha valakinek elárulod, hogy nem jutottam el egészen a föld közepébe, hát annyira nikkelnek nézlek, hogy snúrozni fogok veled. – Bízhatsz bennem, ígérte a földistennő, Zahra Pír pedig visszament az istennő felszínére, és mindenkinek elmondta, hogy a kígyók és a skorpiók le vannak igázva. – Asszem, erről ők még nem tudnak, gúnyolódott egy bhút, és nagy károgással repült fel a tamarind fa tetejére.
Zahra Pír szívesen utána repült volna, de most sokkal fontosabb dolga volt, rá kellett venni a muszlimokat, hogy építsenek neki szentélyeket. Figyeljetek, mondta, és mindjárt rajzolta is: betonból kizsaluztok egy emelvényt, kábé így, erre egy kocka formájú épület kerül, amelynek a belsejébe lépcsők vezetnek. A tetején kupola, természetesen tömör arany, vagy legyen inkább sárgaréz, talán azt nem lopják el. – Dehogynem, mondták az emberek, kúpot, kupolát, ápoldát, nálunk mindent ellopnak. – Kár, mondta Zahra Pír, és a bhútok elmenekültek a tamarindról egy pippal fára, nekem mindegy, miből építitek, de a kupola, az a sine qua non. – Nem lenne elég, ha ezt a nagy perzsa mondást felírnánk a falra, úgy is, mint arabeszket? – Nem, dörrent rá az emberekre Zahra Pír, kupola nélkül nem tudom távol tartani a kígyókat, skorpiókat, kísérteteket, és egyáltalán mindenkit a szentélyemtől. – De az emberek reklamáltak: Nem így állapodtunk meg. A nevezett egyéneket a mi házainktól és földjeinktől kell távol tartani; lakjanak ezentúl a szentélyedben, vagy szó sem lehet kupoláról.
Zahra Pír mélyen elgondolkodott. Ez nagyon nagy munka lenne. Nem lehetetlen, de majd egyszer, valamikor, a projekt valahányadik lépcsőjében. Addig is megígérte, hogy megpróbálja lebeszélni a maró szándékú egyéneket a marásról. Ha viszont mégis marnának, igyekszik meggyógyítani. Persze ez csak akkor lehetséges, ha őt évente rendszeresen megünneplik, zászlós és fáklyás menettel, azonkívül fogadalmakat tesznek neki. Az embereknek ez se tetszett. Mi az, hogy fogadalom? Ez már megint egy hindu ötlet. – Zahra Pír azonban kötötte az ebet a karóhoz: Nem érdekel. Megfogadtok valamit, például azt, hogy milyen ajándékot adtok nekem, ha nem mart meg a kígyó. És ha elfelejtkeznétek az ajándékról, fogadom, hogy 24 órán belül… Ne már, Zahra Pír. Ne fogadkozz, mi sem ígérünk semmit, a kígyókkal és egyebekkel ezután is megleszünk, mint eddig.
Hálátlan népség, morogta Zahra Pír, hát érdemes ebben az országban szentnek lenni?
Ebben a pillanatban iszonyú hangzavar támadt, millió és millió torokból hallatszott a kiáltás: Még hogy érdemes-e? De még mennyire érdemes! – Zahra Pír körülnézett, és látta, hogy minden egyes indiai bokor alatt milliószámra ülnek az indiai szentek. És még így is megéri nekik.
Projekt törölve, sóhajtotta lemondóan Zahra Pír. De azért egy csomó szentélyt építettek neki Észak-Indiában, alig fénylő kupolákkal. Zahra Pír sem fog hiányt szenvedni, ahol ilyen sok szent megél.
4 hozzászólás
Ez a történet kevésbé sikerült mint a többi, de a felvillantott jellemek nagyon valósághűek és ez tetszett. A végén a tömegben is felismerhető a mai ember.
Kedves Müszélia!
A zahra jelentése arabul úgy tudom, hogy többek között "sztár", hogy hindiül mit jelenthet, azt nem tudom. A pír pedig törökül többek között "tanító mester". Az én fejemben így ez a Te hősöd egy nemzetközi halandzsával "sztár tanítómester" lett. No ugye, hogy még illene is rá, a történeted szerint? Hindiül van valami jelentése a nevének? Mivel gőzöm sincsen sem a mohamedán, sem a hindu szentekről, most először megfordult a fejemben: lehet, hogy "beszélő neveket" használsz az írásaidban?
Egyébként nekem ez a különleges történeted is tetszett, én a fentiek miatt azt olvastam ki belőle, hogyan kellett /és kell/ sztárolni magukat azoknak, akik hírnévre vágynak… 🙂
Judit
Kedves Judit,
köszönöm, hogy megtaláltad ezt a történetet. Egy Zahra Pír nevű személyt imádnak Észak-Indiában (különösen a Pandzsábban) muszlimok, és így a neve is arab-török. Van valami kapcsolata a kígyókkal. Mondanom sem kell, hogy én nagyon tiszteletlenül bántam vele, és a legendából csak a nevet és a kiinduló pontot (kígyók) tartottam meg. Guga vagy gura hindi szó, jelentése nádcukor vagy melasz. Mindegyik hindi név "beszélő."
Különben remélem, pandzsábi muszlimok nem olvassák el, mert még úgy járok, mint Salman Rushdie.
Kedves Judit,
sajnos nem tudok arabul; magamtól azt gondoltam, zahra cukrot jelent (zahar, szakkar, sacharin), és a szent egyszerűen lefordította a nevét arabra vagy akár perzsára, mert Indiában sokáig az volt az udvari nyelv, és az előkelő emberek perzsául beszéltek. persze ez csak spekuláció.