Az ember szemszögéből
Galinthisz vállalta, hogy elkészíti az ebédet, de nem találta a szamócahántolót. Áfonyareszelő, szilvaszűrő, körtekerő, minden a helyén volt, csak a szamócahántoló tűnt el. Galinthisz tanácstalanul üldögélt a szamócahalom felett. Alkméné valószínűleg nem éhes, Amphitrüón viszont minden pillanatban megérkezhet, és elvárja, hogy a frissen sült szamócapörkölt az asztalon legyen. Még ezen a napon is? Persze. Mitől olyan különleges ez a nap? Nem történt semmi váratlan dolog. Igazán nem értem, hogy Alkméné miért panaszkodik.
Hacsak nem a vendégek miatt. Egyszerre négyen. És Eileithüia elég furcsán viselkedik. Szótlanul, felhúzott lábakkal ül egy sarokban, és még az ujjait is összefonja. Nem csodálkoznék, ha a szamócahántoló ott lenne valahol a khitónja alatt, csacsogott tovább Galinthisz gondolatban. Nem lehet beszélgetni, amikor valaki állandóan jajgat. Alkméné senkire nincs tekintettel. Pedig tudja, hogy a jajgatás és a nyögés nem segítenek.
Közben a Moirák ide-oda sétáltak a házban, mintha minden az övék lenne, és félmondatokban társalogtak egymással. Tágul? – Egy ujjnyira. – Nem sok. Gát? – Még messze nem vagyunk ott. – Meglesz ma? – Meglesznek. Mind a kettő.
Galinthisz felkapta a fejét. Micsoda, ikrek? Neki is feltűnt, hogy a barátnője milyen terebélyes. A nagy Zeuszra, mondta Galinthisz önkénytelenül, nem mondom, szép munkát végzett. – Csak félmunkát, jegyezte meg szárazon Klotho, mert Amphitrüón is hozzátette a magáét. – Ez a baj az istenekkel, sóhajtott Galinthisz, mindig megígérik, hogy majd vigyáznak, aztán mi az eredmény? Ikrek. – Vigyáztak, helyesbített Atroposz, különben most négyes vagy hatos ikrek próbálkoznának kitörni a kapun. – Galinthisz lelki szemei előtt megjelent hat kis meztelen fenék, lelki fülei hat éhes torokból hallották a bömbölést. Akkor már inkább az örök szüzesség. De ez a kettő is alaposan megkínozza a barátnőmet. Nem lehetne őket valahogy kihúzni?
Nem, válaszolták röviden a Moirák. Alkméné szívet tépően jajgatott, és két tolófájás között Eileithüiát ócsárolta: Minek jöttél ide, ha nem tudsz segíteni? Az anyád is megéri a pénzét. Tudja, hogy milyen körülmények között történt. Nem tehetek róla, értsd meg! Nem akartam! – Ahhoz képest nagyon vidáman viselted, jegyezte meg Lakheszisz. Ne is mondd, hogy nem sejtettél semmit. Mit képzeltél, talán a férjed repített a mennyekbe, egymás után kétszer? Azelőtt nem voltál az a kimondottan csúcsra járatott feleség. – Szégyelljétek magatokat, nyögött Alkméné keservesen, hogy lehet egy vajúdó nővel így beszélni? – Vajúdó, kérdezte vissza gúnyosan Atroposz, ahogy elnézem a helyzetet, te már túl vagy a vajúdáson, és éppen most kezdtél el haldoklani. – A nagy Zeuszra, gondolta Galinthisz, aki mi mást tehetett volna, héjastól rántotta ki a szamócákat a porcukorból, micsoda nap ez a mai. Most látok először porcukrot. Azt hiszem, jobb lesz, ha berántom.
Galinthisz ki-be rángatta a szamócákat, neki ez volt a legfontosabb. Alkméné sikoltozott, Klotho a fejét csóválta. És még a magzatvíz se. Burkot kellene repeszteni. Csak Eileithüia ült mozdulatlanul. Szófogadó kislány volt, nem úgy, mint egyes istennők. Héra mama megmondta, mit kell csinálni, ő tudja, miért. Éppen elég sok a fattyú gyerek Zeusz papa körül. Bár ezzel különleges tervei vannak. Eileithüia nem értette jól, mert Zeusz papa nagyon halkan beszélt, de talán a Heszperidák aranyövét kellene elhozni Nemeából, esetleg bezárni a rézcsőrű madarakat egy piszkos istállóba, meg hasonló projektek. Nem csoda, hogy tegnap Héra mama még egy olümpuszit se adott Zeusz papának.
Minden szülés ilyen? – kérdezte Galinthisz a Moirákat. Nem, vannak jobbak is. Például Léda csak egy kék tojást talált a mocsárban. Hattyútojás volt, és egy hattyúfattyú kelt ki belőle, a trójai Heléné. – Milyen praktikus, lelkesedett Galinthisz, nem lehetne ezt a megoldást elterjeszteni? – Nem. – Miért? – Azért, mert ez túl jó lenne a halandóknak. Majdnem olyan jó dolguk lenne, mint az istennőknek. – De Alkméné majdnem istennő, úgy értem… – Nem, mondta Lakheszisz, ha Zeusz mindegyik barátnőjét istennővé tenné, nem férnénk el az Olümposzon.
Klotho elmélázott. Végül is, volna egy megoldás. – Ki ne mondd, sziszegte Atroposz, aki szüntelen játszott a nagy ollójával. Klotho azonban egyáltalán nem örült annak, hogy Atroposz darabokra vagdalja a fonalait. Félrevonta Galinthiszt, és valamit a fülébe súgott.
Alkméné már inkább halott volt, mint élő. Föladta a küzdelmet. De Galinthisz nem esett kétségbe. Ragyogó arccal penderült ki a szobából, és bejelentette: Megszülettek az ikrek! Épek és egészségesek! – Eileithüia fölpattant, és nagy meglepetésében széttárta a karjait. Ez lehetetlen, kiáltotta Héra lánya, ez csak hazugság lehet, vagy sötét varázslat!
Ebben a pillanatban tényleg megszületett a két fiú, előbb Héraklész, aztán Iphiklész. Becsaptak, kiabálta Eileithüia, és repült vissza az Olümposzra. Atroposz egyáltalán nem haragudott, sőt eltette az ollóját. A napnak azonban még nem volt vége. Amphitrüón hazaérkezett, és Galinthisz éppen föltálalta az ebédet, fügelevest, olajbogyó pürét, berántott szamócát, amikor egy kis baleset történt. Galinthisz nyávogni kezdett, majd egészen macskává változott. – Most már nyugodtan hazudozhatsz, üzente Héra, az Olümposz magasáról, senki nem fogja megérteni. Örömtelen életed lesz, egész nap alszol, éjjel meg koslathatsz az egérlyukak és a háztetők között. Nincs fellebbezés, tette hozzá Héra, és a nagyobb nyomaték kedvéért a macskához vágott egy szamócahántolót.
A Moirák nem féltek Héra haragjától, mert ők sokkal idősebbek, mint az egész olümposzi gyülekezet. És nem félt Hekaté sem, aki azonnal ott termett, amint megtudta, hogy nélküle történnek a varázslatok. Az alvilág fekete istennőjének éppen papnőkre volt szüksége, Laginában meg máshol, ez a macska pedig az imént az örök szüzességről fecsegett valamit, elég meggondolatlanul. Gyerünk, cirmos, mondta Galinthisznak, nálam jó dolgod lesz, nem kell az egérlyukat strázsálnod, kandúrok sem kergetnek a háztetőkön. A hold papnője leszel.
Miau, felelte engedelmesen Galinthisz, és azóta is boldogan dorombol Hekaté ölében.
A macska szemszögéből
A nagy Zeusznak megtetszett a jelentéktelen katona felesége, de hát ki nem tetszett meg neki? Métiszt már csak azért is meg akarta szerezni, mert a hölgy fűvé-fává válva menekült előle, a Héra nevű testvérét meg azért, mert olyan jól el lehetett csábítani kakukk formájában. Léda, Nemeszisz, Dioné, Europé, Eurünomé, Szemelé, mindenki kellett neki, még az olyan egyszerű nimfa is, mint Ió, aki aztán tehén formájában menekült Ázsiába Héra és a bögölyök elől, végül Egyiptomban talált nyugodalmat, de a szerelmet esküdöző lovak sem vele, sem a fiával, Epaphosszal nem törődött többé. Alkménét kevéssé leleményes módon, a halandó férj formájában szerezte meg; ugyanezen az éjszakán leteperte az asszonyt Amphitrüón is; a régi görögök szerint az ikerpár egyik tagjánál általában nem hiányzott az isteni közreműködés.
A dolog valószínűleg örökre titok marad, ha Héra nem mindenképpen Alkménén akarja megbosszulni azt, amiben a tisztelt férje volt a bűnös, és ha egy Teiresziász nevű jós nem fitogtatja a jólértesültségét. Zeusz hitvese, nem egészen bölcsen, azt találta ki, hogy nem engedi megszületni az ikreket, akár azért, hogy Eurüsztheusz szülessen meg hamarabb, akár csak úgy, kedvtelésből. Mindenesetre elküldte a lányát, Eileithüiát, hogy intézkedjen a saját hatáskörében. Eileithüia leült egy sarokban, keresztbe tette a lábait, és még az ujjait is összefonta. Ugyanakkor látogatta meg Alkménét a három Moira, csakhogy nagyobb legyen a kavarodás. Kivételesen nem értettek egyet. Klotho azt mondta, nem azért dolgozik annyit az életfonalakkal, hogy Atroposz egyetlen mozdulattal elvágja; Lakhesziszben pedig nem lehet megbízni, úgy mér, ahogy akar. De Klotho még jó szerével el sem kezdhette a fonást, Lakheszisznek nem volt mit méregetni, és Atroposz hiába játszott az ollójával, mert Eileithüia ott ült a sarokban, és nem engedte, hogy a kölykök megszülessenek.
Micsoda felfordulás, gondolta Galinthisz, aki egy szemhunyást sem tudott aludni. Alkméné szívet tépően jajgatott, és két tolófájás között Eileithüiát ócsárolta: Minek jöttél ide, ha nem tudsz segíteni? Nem azért fizetnek, hogy segíts a vajúdó nőknek? Az anyád is megéri a pénzét. Tudja, hogy milyen körülmények között történt. Nem tehetek róla, értsd meg! Nem akartam! – Ahhoz képest elég vidáman viselted, vetette közbe Lakheszisz. Ne is mondd, hogy nem sejtettél semmit. Mit képzeltél, talán a férjed röpített a mennybe, egymás után kétszer? Azelőtt nem voltál az a kimondottan csúcsra járatott feleség. – Galinthisz még fiatal cica volt, és nem fogta fel világosan a célzásokat. Neki csak az tűnt fel, hogy a gazdi néni milyen terebélyes. Mi macskák öt-hat kölyköt ellünk egyszerre, és alig látszik meg rajtunk. Még sohasem hallottam, hogy egy macska ennyit szenvedett volna egy kandúr miatt. Azt hiszem, mi macskák sokkal magasabb rendűek vagyunk, mint az emberek.
Galinthisz lenyalogatta a szép cirmos bundáját. Az emberek olyan csúnyán kopaszok. Még szerencse, hogy feltalálták azt a mindenféle, ruhának nevezett holmit. Nem tökéletes, de mégis jobb, mint a semmi. De miért van itt ekkora lárma? A Moirák mindenféle furcsa dologról beszélgetnek, tágulás, burokrepesztés, magzatvíz, meg ilyesmi. Klotho izgatottan magyarázta, mennyi fontos feladat vár a kis Héraklészre, például el kell hoznia a Heszperidák aranyövét Nemeából, esetleg bezárni a rézcsőrű madarakat egy piszkos istállóba, meg hasonló projektek. A szakácsnő dühös, mert nem találja a szamócahántolót, Amphitrüón pedig bármikor megérkezhet, és nem lesz készen az ebéd. Alkméné nyög és jajgat, csak Eileithüia ül mozdulatlanul. Héra mamának igaza van, éppen elég sok a fattyú Zeusz papa körül. Ezt se nagyon értette a cirmos. Nálunk minden macskakölyök törvényes, gondolta elégedetten. Csak a bundánk színében van egy kis különbség, de mindegy, hogy karthauzi kék vagy colourpoint, mindegyik egyformán gyönyörű.
A nagy pándémia közepette Klotho egyszer csak fölkapta Galinthiszt, és valamit a fülébe súgott. A macska nagyon egyetértett. Hiszen Alkméné már annyit szenvedett, hogy inkább halott, mint élő. És egyébként is kedvére volt a feladat. Mindössze rá kell ugrani Eileithüiára, természetesen lesből, hogy nagyobb legyen a meglepetés. Nyávogás, karmolás. Az ugrás nagyszerűen sikerült! Eileithüia fölpattant, és széttárta a karjait. Vigyétek ki ezt a fenevadat, követelte sírós hangon, összekarmolta a kezemet, nézzétek meg, hogy vérzik!
Ebben a pillanatban megszületett a két fiú, előbb Héraklész, aztán Iphiklész. Ez árulás vagy gonosz varázslat, kiáltotta Héra lánya, és repült vissza az Olümposzra. Atroposz jót nevetett, és eltette az ollót. A napnak azonban még nem volt vége. Amphitrüón hazaérkezett, a szakácsnő éppen sült egérrel kínálta a macskát, amikor egy kis baleset történt. Galinthisz megszólalt emberi hangon, majd egészen kislánnyá változott. – Ezt a karmolásaid miatt kaptad, üzente Héra az Olümposz magasáról. Most aztán vége a jó életednek! Egész nap a konyhán fogod súrolni a mocskos edényeket. És ne is álmodj arról, hogy valaha szép bundát vehetsz magadnak. Nincs fellebbezés, tette hozzá Héra, és a nagyobb nyomaték kedvéért a kislányhoz vágott egy szamócahántolót.
A Moirák nem féltek Héra haragjától, mert ők sokkal idősebbek, mint az egész olümposzi gyülekezet. És nem félt Hekaté sem, aki azonnal ott termett, amint megtudta, hogy nélküle mert varázsolni Héra. Bal kezében a fáklyát és az elmaradhatatlan hármas keresztutat tartotta, lábai körül csaholtak az éjszaka fekete kutyái. Véletlenül éppen papnőkre volt szüksége Laginában meg máshol, és ez a kislány pontosan megfelel a célnak. Gyerünk, mondta Galinthisznak, mert itt hamarosan óriási botrányok lesznek, Héra ideküld két kígyót, Amphitrüón mindenkit el akar égetni a máglyán, Héraklész gyilkol, a zenetanárától kezdve a kithairóni oroszlánig, közben rendkívül sok lányt vesz feleségül, vagy csak egyszerűen megrontja őket. Elég sok a tapasztalatom, nekem elhiheted: sokkal kellemesebb az élet az alvilágban, mint egy nagy szoláris hős közelében.
Nem bánom, felelte engedelmesen Galinthisz, és azóta is nagyon örül, hogy megúszta Héraklész mintegy hatszáz egyéjszakás kalandját, és az ezekkel együtt járó gyerekeket.
3 hozzászólás
Tetszett, ahogy a mitológiai történetet több szempontból meséled el, humorral vegyítve.
Meg kell jegyeznem, hogy a "galé" szó talán menyétet jelent; mindegy, a történet így is, úgy is abszurd, és én sokkal jobban szeretem a cirmosokat, mint a menyéteket.
Ez nagyon tetszett! A kettős megközelítés és a köznapihoz hasonlító stílus kifejezetten szórakoztatóvá teszi a sztorit – a tükrözött befejezés pedig külön remek. Köszönöm, hogy olvashattam!