Mellettem csapódik az üveg,
A szilánk csillan, vért kíván.
Az idő megáll, fülem süket.
Vajon sírni holnap ki lát?
A szerencse létem kincse…
Tegnap sikátorrá vált a táj.
Eldobtak, mint régi könyvet.
Lelkem elmerült lukas tartály.
Tudom, elfelejtesz könnyen.
Lelkem egyedül hegedül…
Hiába, sehol sincsen munka.
Ha szüleim szemét nézem,
Bánt a tehetetlenség súlya,
A fájdalom ragad kézen.
Jaj, nagyon fáj ez az aggály…
Egy gép vagyok én a sortűzben,
Menetelek tán örökké,
Valakik egyre csak űznek,
Nem válhatok sosem kővé.
4000 Watt még engem hajt…
8 hozzászólás
Azért négyes, mert nagyon komoly témát -főleg korodhoz képest- egész jól feldolgoztál, a szerkesztésen még vannak csiszolandók.
Köszönöm szépen!Majd igyekszem…
Üdv:Pityu
Kedves Pityu!
Komoly vers. 4000 Watt még hajtson továbbra is:) Boldog születésnapot!
Ági
Kedves Ágnes!
Köszönöm szépen!:D
Jól esett ,hogy gondoltál rám!
Üdv:Pityu
Kedves Pityu!
Nagyon jó vers nagyon komoly.Remélem még nagyon sokáig fog hajtani a 4000 Wat.Boldog Szülinapot.
Üdv:Eszter
Kedves Eszter!
Neked is nagyon köszönöm, hogy olvastál meg a jó kívánságot is 😀
Köszönöm!Jól esett!
Üdv:Pity
Egészen egyedi látásmódod van, túl azon, hogy stílust és komoly tartalmat is ad a versed. (Keveseknek megy mindez egyszerre)
Ez egy kiemelkedően jó vers!
Üdv
Zoli
(kár, hogy ilyen kevesen találtak rá, nagy kár!)
Köszönöm megtisztelő figyelmed és hogy ilyen régi verset is előszedtél 🙂
Üdv: Pityu