A nappalokkal elvagyok, csupán
a holdas éjszakák kegyetlenek,
hunyorgva százezernyi csillagán
keresgetem merengve lényedet.
Hová repült az éledő románc,
mivé foszoltak esküvéseink,
a szombat esti lenge báli tánc,
vajon hová szelelt a léptein?
Mi űzte csókjainkat innen el,
lehűlve mind a láz hová fogyott?
Maradt csupán a dermeteg lepel,
s az éjszakát ropogtató fagyok.
De megtalállak én, ha kél a Nap,
hiszen piciny topánod itt maradt.
4 hozzászólás
Szépségesen szomorú, kedves Imre!
Tiszt.: Gusztáv
Köszönöm, kedves Gusztáv.
Kedves Imre!
Az utolosó két sor reményt keltöen cseng
a kilátástalanságban!
Barátsággal:sailo
Szép napot!
Köszönöm, hogy olvastad, kedves sailor.