megmozgat egy-két levelet,
és akkor földre pottyanva
róla egy emlék lepereg.
Kinn a vadvirágos mezőn
kis gyerek mezítláb szalad,
lábnyoma a vizes fűben
laposra taposva marad.
Egy kis fűszál erőlködik
újra fel szeretne kelni,
egy másik lehajol hozzá
megpróbálja felemelni.
De kis fűszál csak sírdogál
mért pont engem taposott le,
ezrek és ezrek vannak itt
panaszkodik elmerengve.
Nézd, mondja neki egy másik
nem tört meg a letaposás,
szedd össze magad és állj fel
szégyen a fekve maradás.
A kis fűszál körülnézett
többi is mind erőlködik,
lassan már mindegyik feláll
fekve csak maga évődik.
Eszébe jutott egy mondás:
Ami nem öl meg, az megerősít!
Kinyújtózkodott és felállt
fekve maradás, az kiközösít.
Azt a kis kanászt kereste
ki az előbb letaposta,
hangosan hozzá kiáltva:
Engem letaposhatsz újra!
Ha százszor is letaposol
akkor is fel fogok állni,
csak akkor maradok fekve
ha lelkem, égbe fog szállni.
2 hozzászólás
Kedves Tóni!Ez a versed sok igazságot rejt.A magam szemszögéből is értem, mert megtapasztaltam.
Átvitt értelemben is értem.
"Akkor lennék boldog, ha kifeszítenének, S nem lennék játéka mindenféle szélnek."
Nekem a versedről ez a dal jutott eszembe:)
Tetszik a versed azért mert őszinte!
Szeretettel:Erzsi
Kedves Erzsi!
Valamikor e tulajdonság ért is valamit, ma már nagyon ritkán. Ma mindenki titokban a csalóka szavakat szereti, szereti ha elámitják a képzelt szépségekkel, a képzelt boldogsággal, azt olvassa, azt nézi, és amikot a sors őt sajátmagát teszi próbára, akkor hangossan panaszkodik, védekezik, és sűrűn csak azt kérdezi: Miért éppen én? Miért, azért mert egy képzelt világban élt, mindig azzal a gondolattal, igen, az lehet, a másiknál, de nállam nállam, az soha. Azt hiszem, mindegy rmelyik versemet olvasod, mindegyiknél ez lesz a véleményed. Amikor az olvasó, egy kissé negatív versben magára ismer, akkor kevésnek van annyi bátorsága mint neked, hogy beismerje, saját tapasztalatát.
Örülök, hogy olvastál, és
üdv Tóni