A végtelen ott rejlik benned, mit
vágyaid hívnak ösztönén,
mélyein a szívnek, mikor a félsz
zsongító szorítása ott remeg
torkod dobogásán. Mert
az ember sokszor fél attól,
mit hoz a holnap, s mit hoz elé
maga az élet, mire
vágyik, de mégis tart tőle,
mikor a jövendő
ott tolong előtte.
Néha múltjába hull a remény
akkor, ha felettébb fél
a szív, ha terve hiúsul, mi
felől még tegnap döntött, mit
tenni kéne roskadozó ösztönök
között. De a végtelen lét
reményei rejtekén vannak,
mikor zsong a vér
benne ott a mélyeken, hol remél
a szív tudata, mikor nemesül
a képzet, miben valósul
az akarat, az
emberi akarat.
Mert akarnunk kell vágyni azt,
mit sejtjeink hordoznak
magukban, mi nem a pusztulás,
hanem a lét a végtelen
felé, mi elhívja az embert
örök időkre élni e földön,
hiszen még félszén is remél, ha
van Istene, kiben van
mit bíznia, ha Az igaz szót tárt
elé, azt reményül
plántálva rejtekül belé.
4 hozzászólás
"Mert akarnunk kell…"
Igen, nem kerülhető meg ez sem: az akaratunk.
Hogy őszinték vagyunk-e, és hogy mit akarunk: ezekben nem rázhatjuk le magunkról a felelősséget.
Köszönjük a jó verset, üdvözlettel: Á.E.
Kedves Emil!
Köszönöm szépen figyelmedet, és értő szavaidat!
Üdvözlettel : Zoli 🙂
"…hiszen még félszén is remél, ha
van Istene…" – ez nagyon találó! Kérdés, hogy van-e? S kérdés, hogy kinek mit jelent az isten vagy az Isten (a nagybetűs). Elképesztő, mennyi gondolatot, mennyi asszociációt ébreszt ez a vers, amely onnan indul, hogy mi lakozik bennünk.
Szeretettel: Laca 🙂
Kedves Laca!
Köszönöm szépen értő olvasásod! Igen mily sok kérdés, és mindre van válasz annak ki mélységesen elgondolkodik az élet értelmén Isten szavához fordulva alázattal kutatva azt, segítséget elfogadva!
Üdvözlettel: Zoli 🙂