Áll az autó bakokra téve
szomorúan a kertvégében.
A gazdája azt szerelgette,
szerelgette, szerelgette.
Végül aztán elfeledte
és most ott áll a kertvégében.
Menne Ő mezőn és réten,
hegyeken és sík vidéken,
völgyekben, folyóknak partjain,
erdőknek, mezőknek útjain!
De most léte csak nagyon nagy kín!
Elromlott! Bakokon áll most itt kint!
A gazdája szerelte, szerelgette.
Aztán úgy hagyta két fabakra téve
és szép csendesen elfelejtette!
Az időnek lett Ő bús ,,szenvedője"!
1 hozzászólás
Ahogy olvastam, bár szomorú történet, mégis jót mulattam verseden. Kár, hogy nincs még ilyen derűs versekre külön hely.
Üdvözlettel: Kata