Ébredő álmomban vártál.
Átöleltél gyengéd öleléssel,
Karjaidban tartottál,
Míg szerelmem beleszédült
Vállad gödrébe, hajad selymébe,
S megpihent jóleső békében.
Ott voltál álmomban velem.
A végtelenben, semmi határán
Összeért szánk, és élvezte
Becéző csoda játékát,
Mit kimondott szavak nélkül
Ajkunk egymásnak mesélt.
Álomvilágban ezerszer megélt
Nyugalmat érzem sejtjeimben rég,
Mit cseppkőn duzzadó víz rejt magában
Mielőtt koppanva földet ér.
Ezt érzem, ha mellettem vagy.
Minden pillanatban ezt érzem én.
Álomvilág a valóság.
Szerelmünk egymásért
Élő beteljesülés.
3 hozzászólás
Ez nekem nagyon tetszik, írtál benne olyat is amit még eddig senki, soha. Legalábbis ismereteim szerint, de ez nekem nem vers.
Ezt ha leírtad volna csak úgy, próza gyanánt, akkor sem veszített volna semmit az értékéből, sőt! Az utolsó sorban az élő szót nem kellett volna nagybetűsíteni, szerintem.
Tecc és további sok ilyet, meg ilyenebbet kivánok. 🙂
Ja, most látom csak, hogy a sorkezdet végig uppercase. Akkor ezt kérlek számítsd le, a többi áll.
Szia, I.B.I.
Igazad van. Ez a vers úgy született, mint a többi is, amit írni szoktam. Leírom folyamatos szövedben. Ezután tördelem, és jön a szótagszám, rím, meg minden. Általában. De előfordul, hogy úgy érzem a hangulaton rontana, ha technikailag is verssé alakítanám, és nem csak a hangulat miatt lenne vers. No ez egy ilyen tördelésbe belefagyott vers. 🙂 Van még a verseim között kettő, három ami ilyen.