az első hiba amit megtettem,
egy Svájci látogatásomnál
az ajtó előtt cipőm letettem.
Nálunk otthon normális volt, hogy
cipővel nem megyünk be a házba,
itt azonban az egy sértés, ha
valahova bemész zoknis lábbal.
Annyira nézték a lábamat,
hogy azt hittem, hogy lyukas a zokni,
nyomban meg is kérdeztem tőlük
mit kell itt nekem még megszokni.
„Ízlik a leves?” – „Ja”- feleltem –
„Hallottuk”- felelt a házi gazda,
„Én is, hallottam, de nem értem”.
„Nem kell a levest szürcsölni!”- mondta.
A kis babának evés után
hátát veregetik mig büfizik,
ha én böffentek, azt mondták: „Disznó!”
Pedig jót tesz, ha az ember sört iszik.
Idővel megértettem azt is,
a mai ember, mért is hazudik,
ezt ő nem készakarva teszi
igazmondás, az ma már nem illik.
Barátság, az csak illendőség
mosolygás, sokszor egy kínos maszka,
énemet, azt senkinek sem adtam
belőlem lett, csak egy puha massza.
Másik úgy formálta, ahogy akarta
mindenhez alkalmazkodni tudtam,
pár év után, én sem ismertem magamra
már rég nem az vagyok, mint aki voltam.
Éltem sokáig, mint egy csúszómászó
ha kentek csúsztam, ha "üttek" másztam,
nyugdíjazásomkor végre felálltam
magányosság árkát, magamnak kiástam.
Azóta nem érdekel, ki mit mond rólam
fontos, hogy a családdal tiszteljük egymást,
nem akarok mást, csak békességben élni
ide jutsz majd te is, ha nem nyalsz, meglásd.
1 hozzászólás
Kedves Tóni!
Versed témája, formája is remekül sikerült. Lám, mit jelent az, ha valaki elkezd valamit és azt addig gyakorolja, amíg nagyon sok jó jön ki belőle. Te verseid is egyre jobbak lesznek. Őszintén mondhatom, hogy élvezettel olvastam. A németből magyarra fordításaid is tetszenek, mert figyelemmel kísérem!
Szeretetteljes üdvözlettel:
Finta Kata