Az utolsó szó jogán,
én ma már elhallgatok mindent,
a szép rózsaszín léggömb
százezer darabra fakadt.
Egy halálra ítéltnek is,
a törvény az utolsó szó jogát megadja,
az én szívem helyén, csak
egy kicsavart kis rongy maradt.
Minden elítélt a bűneiért
ha viselkedésével kiérdemelte,
a börtönből egy pár év
korábbi szabadulást kaphat.
Mit vétettem én,
mi az a megbocsájthatatlan bűn,
amiért a sorstól,
egy életfogytig tartó büntetést kaptam.
A néma csend megöl
fáj minden ki nem mondott szó,
az esti homályban előttem
csak a képzelt árnyékok mozognak.
A kezemet kinyújtom,
érzem mindenhol a falat,
tudom eljön még az a nap,
amikor ajtómon az unokám kopogtat.
2 hozzászólás
Kedves Toni !
Bizakodj eljön még az a nap…
Fájdalmas szép a versed !
Szeretettel olvastalak : Zsu
Kedves Zsu!
Hála Istennek, már két évvel ezelőtt eljött az a nap, ez a versem még abbol a kegyetlen idüböl való, amikor már sokszor élni sem akartam. Ma minden másképp van, és éppen szerdán, amikor a Zürichi repülőtéren kijöttünk, a fiammal kijött értünk a repülőtérre, voltak vagy százan ott, de abban a pillanatban amikor a vámnál átjöttünk, csak az ő hangját halotta mindenki, ahogy nekünk kiabált, és szaladt hozzánk, mintha mindig nállunk lett volna.
Köszönöm, hogy olvasol, és
üdv Tóni