divatjamúlt az igazság,
sokszor igazán fölös
teherként rajtam
én akkor is cipelem.
Arcomon csak a hazugság
mi ordít,
büszkén vállalom,
hogy természetellenes
kényszerzubbonyom.
Az i száműzött lett
a föld színéről,
s mi megmaradt
uralja a földet.
Ezért kezd öklendezni
egyre több,
fekete hamuval
kirúzsozott kürtő is.
Egyre kevesebb embert
látok az utcákon,
s ez nem az időjárásra fogható változás.
Átváltoztak valamivé,
ami se ember se állat.
Mi lehet köztes,
mi közte állhat?
A fogammal nyelvembe
mélyen elásom kiáltásom,
hisz csak a vérszagú hiénák
kapnák fel fejüket
s bőghetnék kiszáradásig.
5 hozzászólás
Ez a versed megint egy remekmű!
Nem győröm csodálni a mélységét, (közben elbűvöl)
"Ezért kezd öklendezni
egyre több,
fekete hamuval
kirúzsozott kürtő is."
Szeretettel gratulálok: Ica
Ez igen Andi !
Rettenetesen mély a mondanivaló, amit remekül tálaltál…
Tetszett !!!
Szeretettel: Zsu
Egy a gondolatunk, kedves Andi!
Írtam valamit, s a hiénák, mint olyanok, szerepelnek benne.
De kicsit szélsőségesre sikeredett.
A versed viszont nagyon, nagyon ütős lett!
S hogy a sorok közt jó nagy helyet hagytál, tetszik!
Kihangsúlyozza a mondanivalód fontosságát.
Szeretettel gratulálok:
Ildikó
Szia!
Miközben olvasom robothang kántálja fülembe soraidat. Ez nyilván a rendkívül jól megválasztott tagolásnak köszönhető. A mondanivaló eljut "lélektől lélekig".
Üdv: István
Nagyon igaz, az emberek is átváltoztak, de nem csak ők, minden változott, de sajnos, nem úgy, hogy jobb legyen, ráadásul ki tudja, hol bujkálnak az emberek – szégyenkeznek?
Azért ne "bőgjél", nem érdemes, mi sajnos, nem segíthetünk ezen, nem is a mi dolgunk.
Ezen a verseden aztán jól el lehet gondolkodni!
Szeretettel olvastam: Kata