Buksi kutyusunk álmélkodva
néz egy pontra az udvarunkban.
Fény csillan az ablakunkban.
Buksi néz Buksira vissza onnan.
Forgatja fejét jobbra,
a másik meg rögtön balra,
Felemeli a bal mancsát,
a másik meg a jobb mancsát.
Nyelvét ölti a másikra,
az meg a kis Buksikánkra.
Buksi kezd élénk ugatásba,
de a másik csak a száját tátja.
Kis Buksikánk azt nem érti,
hogy a tükörképét nézi!
De az ablak egyszer kinyílik
és a tükörkép így megszűnik.
Később Buksi tovább megy a kertbe
és nem gondol a tükörképére.
Ha az ablak tovább is zárva lenne,
akkor nem lenne a mesémnek vége!
1 hozzászólás
Üdvözletem, Pecás!
Újabb kedves történet Buksival, aki már a "Buksi szeretetkenyere" című írásod olvasásakor belopta magát a szívembe. Látván a kategóriát – gyerekvers -, én mint gyerek, gyorsan lecsaptam versedre. Aranyos történet, és a dátum alapján, egészen friss.
Üdv: Laca 🙂