Ma reggel az utam ismét
ki a határba vezetett,
fél év elmúlt már azóta
és sok „barátom” lelépett.
Úgy bántak ők is énvelem
mint én veled te kis karó,
elkoptam már lassan én is
úgy mint egy öreg fapadló.
Az utolsó sétámnál itt
már csak egy plasztik karó állt,
téged sem láttalak sehol
és rám itt már senki sem várt.
„A nagybátyám állt itt sokáig
én unokaöccse vagyok,
a szomszéd kertjében nőttem
a fa átdobott egy magot.
Most engem gazdám kivágott
erős vagyok mint nagybátyám,
tovább tudok én itt állni
annál a plasztik bunkónál.”
Köszönöm neked kis karó
hogy egy szót is beszélsz velem,
sokan e hat hónap alatt
már rég nem ismernek engem.
Holnap újra kijövök
és meglátogatlak téged,
remélem még a Jó Isten
ad még annyi egészséget.
2 hozzászólás
Kedves Tóni!
Bolyongok kedves ismerőseim között. S látom a már NEGYEDIK karódat. Verseid kimondottan jók, de a címeket nem értem. Mégpedig azért nem, hogy miért kezdted a római nyolcassal?!
Emlékszel még a kezdetek kezdetére?
Szeretettel üdvözöllek: Kata
Kedves Kata!
Ez év februárjában, megláttam egy karót , az erdő és a falu között a szántóföldön, és mert egy kavics ment a cipőmbe, nekitámaszlkodtam, hogy kivegyem, . Utánna elgondolkodtam, egy karó életéről, beszélgetésbe jöttünk egymással, és hét napon keresztül mindennap meglátogattam, és elbeszélgettem vele. Ezeket a beszélgetéseket mindennap egy versben le is írtam. És valóban a hetedik napom eltünt, és egy két méterrel arébb egy plasztik karó volt a földbe verve. négy nallam előbb, arra mentem ismét, és láttam a plasztikkaró eltünt, és egy valódi új fakaró állt ott. Ismét beszédbe egyeledtünk, és elmesélte, hogy került ő oda.
Most folytatásként leírtam mint nyolcadik vers a mai beszélgetünket, és kiváncsi vagyok, a holnap reggeli találkozásunkra.
Köszönöm, hogy olvasol, igazából mondva, ti olvasók tartsátok életben a verseimet, mert az elejében megfogadtam, amig egy is elolvassa azt amit írok, addig fogok írni.
Köszönöm neked,
üdv Tóni