Csak ülök némán, szomorúan,
Könnyeim, ha nem látják, kicsordulnak,
Miért kell ennek így lenni,
Miért pont Őt kell szeretni?
Nem gondoltam, nem is sejtettem,
Hogy legtöbb fájdalmat éppen,
Az okozza nékem, kinek látásából régen,
Legtöbb erőt merítettem.
Bár akkor, ha újra láthatnám,
Kezét két kezembe foghatnám,
Nem ülnék én ilyen szomorúan tovább,
Nap kisütne, s szép lenne a világ.
9 hozzászólás
Szia!
Sokszor van úgy, ahogy nem kéne lennie…de fel a fejjel, lesz még jobb is! 🙂
Tetszett!
Gyömbér
Köszönöm Gyömbér! Kedves vagy!
Majd igyekszem felemelni…
jelen esetben a címről sokkal több minden jut eszembe, mint a felejthető tartalomról
Igen, a miértekre nagyon sokszor nincs válasz. Nagyon szépen írtad le egy szerelmes szív vergődését.
Üdvözlettel: én
Kedves Bödön!
Hogy nálam jártál, s amit írtál köszönöm!
Szomorúan szép ez a vers!
Falevél.
Drága Dóra
Versed, szívet markolóan szép, és gyönyörű:Ölellek:Kriszti
Kriszti kedves!
Hogy meglátogattál örömmel tölt el.
Én is ölellek, szeretettel!:)
Kedves Dóra'
Versed kissé szomorúan is szép, a szerelmes vers.
Szeretettel olvastam: Kata