Csend és vihar

Jó most ez a belső béke.
Csak apró rezdülések jelzik,
hogy él, lélegzik
a rajtam kívüli világ.
Valami rág,
talán féreg a korhadt fában.
Fény felé fordul a suta virág,
s az ágon egy madár cserreg,
de félbehagyja.
A hirtelen jött csendben
a szálló porszem is megáll.
A tó vize egyszer csak megremeg,
borzolódik a nádas,
lecsap a fergeteg.
Emberek övig vízben
mentik az elszabadult csónakot.
Én vállam közé húzva fejemet
ott hagyok csapot-papot,
keresek valami fedelet
a zúduló eső elől.