Csend lesz a végén

Nem, nem! Kifelé a fejemből,
álnok lánggal égő
szívembe sebtépő
hamis, hazug szavak!
Máglyát rakok belőletek
úgy szabadulok meg tőletek
Nincs több áltatás
Semmi önámítás
Csak a keserű pohárban
az életem vize
s felszínén tükrözödve
jövőm teljes magányban!
Nincs remény
De feladni nem szabad
Hisz szabad még az akarat!
Én választom meg az utam
S talán ha másik ösvényre lépek…
Nem, nem! Kifelé a fejemből,
álnok lánggal égő
szívembe sebtépő
hamis, hazug szavak!
Nincs remény
Csak arcod hadd lássam
még egyszer én!
Csókod ég ajkamon
Tőröd az én szívemben
Tőröm a te szívedben
És akkor már tudom
Hogy megmenekülünk a fejünkben zúgó,
minket folyton-folyvást szólongató
szemünkbe hazudozó
álnok karddal lelken szúró
önámítástól.
És csend lesz a végén
édes, nyugalmas tünemény…