Űznek a démonaim,
Sötét éjszakákon át.
Az ott egy árnyék?
Vagy ő is rám vadászik?
A paplant a fejemre húzom.
Rettegek,
Álmodni tőlük nem merek.
Meg roppan a padló,
Itt egy újabb lélek rabló.
A vállamra gugol,
Ellene semmit nem tehetek.
Suttog,
Aludni ma sem tudok,
Rohanok, csapkodok, hagyjatok!
Minden sarkon új démon vár,
Megállok, kérdezek!
Kik vagytok, miért léteztek?
A szellem szétoszlik,
Én vagyok!
Képeben meglátom magam.
Szemem a démonok tüzétől izzik,
Bennem élnek, belőlem élnek.
Én teremtettem őket!
Többet láncont tartani nem tudok,
Őket hallgatom mikor verset írok.
Ők az én lelkem.
Átkos lények, kiket meghallani féltem,
Most hallgatom, most már értem.
Tőlük származott az igazi énem.
S most örülnek, táncolnak,
A tükörbe, szemeimben nézem.
Énekelnek nekem,
S közbe a fehér papíron mozog a kezem.
4 hozzászólás
Sziaaa!
Őrületesen jól írsz, nekem nagyon tetszik ez a versed! Papírra vettetted a démonaid üzenetét, bámulatos:) Remélem máskor is hasonló szép verset írnak a kezeiddel majd:) Igen a démonaink már csak ilyenek, leküzdeni csak akkor lehet őket, ha papírra veted az üzeneteiket!:)
UI: Örültem, hogy olvashattalak!
üdv: Eddie
Nem tudnám kiemelni mi a kedvenc sorom.Irigyelek kicsit, hogy ezt így le tudtad írni.
Aine
Köszönöm szépen a dicséretet.
Én sem tudnám ebből kiemelni a kedvenc soromat. Bocsesz.