Itt éjjel-nappal éjjel van,
Véget nem ismer a tivornya.
Röhög a sok szarvas ördög,
Ez a démontanya.
Bütykös kezű ocsmány óriások
Pálinkás butykost szorongatnak,
A földön borral teli hordók gurulnak,
Sör folyik le patakokban
Az asztalokról rőt húsok,
Zsíros falatok mellől.
Forró, párás éjszakában
járnak táncot egymással a lángok
és démonok:
Sötét éjszakában piros táncosok.
Mocskos talpuk alatt reng a föld,
Hosszú sorokban vonatoznak az asztalok között.
Összeveszve egy darab véres koncon
Trollok verik egymást agyon,
Míg a többiek csak röhögnek rajtuk nagyon.
Törnek az orrok, lábak, kezek,
De már egyik se tudja, a másik ellene
mivel vétkezett.
Az idő múlik, napok, hetek,
Évek nézik szörnyülködve a
vihorászó, részeg tömeget.
Aki egyszer ide vetődött, józan
nem lesz már soha,
Mert itt véget nem ismer a tivornya.
De ha egyszer odatévedsz,
Mert téged is hív a tánc, a zene,
Mint a lepkét a lámpa fénye,
És találkozunk az őrült tömegben,
Ne csodálkozz,
A csatában ellenük
már én is sokszor elestem.
De attól még és pont ezért…
Emberek vagyunk, nem?